Munkaterápia

Banánság-show: állam az államban. Az állam: a Banán-show. Bagi Iván és Nacsa Olivér televíziós banánköztársasága. Az állambéli állam pedig, a Banánság-show nem más, mint jól sikerült valóságshow-paródia. Leginkább a Való Világra hajaz, de felbukkan benne időnként a Nagy Testvér is. Hát ebben a paródiában voltam én egy ideig neandervölgyi lord. Sir Vivor. Kérésre hoztam egy karaktert, egy figurát, aki mindent visz. Sir Vivor, a neandervölgyi lord még az előző széria idején maradt benn a kéróban, s azóta kísért, afféle zombiként, avagy mondhatjuk rá azt is, hogy az operaház fantomja. Hol innét, hol onnét kerül elő, hol a mosogatógépből, hol a frizsiderből, hol a szekrényből, hol az ágy alól, engedelmeskedve a komédia vastörvényének, hisz a szekrényből váratlanul kiesett szerető mindig nevetséges, garantált a siker. Sir Vivor, rajta állatbőr és mellény egyidejűleg, de hisz a párducketrecbe is, amikor beült anno, ne feledjék: vasalt ing, nyakkendő és zakó. Az ősember és az úr találkapontja vagyok már régóta, így nem esett nehezemre ez a szerep. Ami pedig a valóságshow-t illeti, kétszer is voltam villalakó, így hát elmondhatom, nem kibicként gúnyoltam ki a show-t, inkább Cyranóként; magamat kigúnyolom, ha kell, de hogy mások tegyék, azt is tűröm, ha kell.
Most pedig tekerjünk vissza a frizsiderhez. A jelenethez, amikor egy frigóban találtak rám. „Te mit keresel itt? Ja, én Sir Vivor vagyok, a túlélő, az az egy, aki mindent visz. Már két éve tengődöm itt. Versenyzők jönnek, versenyzők mennek, de Sir Vivor, a neandervölgyi lord: marad. Alkalmazkodik mindenkihez, s túljár mindenkinek az eszén.” Kobra persze, aki rám lelt, bedühödik, kiránt a frigóból: még mit nem, hogy te vidd a zsét – és el velem. Ennyi. Nem nagy jelenet. Egy perc talán, de tízszer vettük fel, míg jó lett. Koós György rendező maximalista volt. Tízszer kellett visszaülnöm a frizsiderbe, a fél kiflivel, majd kirángattatva lenni tízszer. Egyetlen olyan percért, ami sokak szerint kultúrszemét, kultúrmocsok. A lábaim elgémberedtek, meg is fáztam. Hogy az az egy perc a műfaj keretein belül tényleg frankó legyen.
Azóta foglalkoztat a kérdés, mennyi energiába kerül az, ami látszik? Ami amúgy értékrendileg zárójelbe van téve, s folyvást csak zúdul reánk? Mennyi tehetséget, szellemi tőkét mozgat meg a reklám, a könnyűzene, a giccs, a selejt? Avagy épp a csomagolóipar? Az iparág, melynek végterméke kidobatásra ítéltetett eleve? Hatékony semmi csak professzionális eszközökkel állítható elő. Valójában a nívótlanság is minőség. A karakterfilmek, a reklámklipek, a színes divatmagazinok, a különféle játékok, mütyürök és kütyük hihetetlenül sok munkába kerülnek, sok ember sokat agyalt rajtuk. S hozzák is a saját formájukat. Minden adásba került perc s minden eldobott műanyag flakon mögött ott ásít a mélység: a beléje fektetett, feccolt munka és idő. Semmi se jön magától. Minden, ami hat, csinálva van. Valaki kitalálta, valaki legyártotta, ez az icike-picike pedig, te, kedves néző, te, kedves fogyasztó, megetted. Bekajoltad.
Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel. Dante poklába ez úton lehetett belépni. Bekerülni, mondhatnók. Van felvétel? Csak tessék, tessék. Auschwitz kapujában meg ez állt: a munka szabaddá tesz. Rákosi szerint a munka becsület és dicsőség dolga. De értékesít-e vajon a munka? Értékesebb lesz-e a belefektetett munka által a látszó világ? A hangzó világ? Ha tudatosítjuk, hogy mindaz, ami „vonz, űz és taszít”, munka eredménye, az innováció ettől értékesebb lesz-e? Vagy a munka csak akkor teremt, ha értéknek segít?
A munka mint önérték és az általa termelt érték közti kapcsolat a hősiesség mint erény s a hőstett mint cselekmény közti kapcsolatra utal. A legnagyobb hőstett, miként Krisztus mondta, életünket áldozni barátainkért. Életünket áldozni egy célért. A bűnök bocsánatára. Európa szemében az öngyilkos merénylők mindazonáltal terroristák, pedig életüket áldozzák egy adott célért. Az iszlám világban ugyanők: mártírok. A Waffen SS sorai közt is sok önfeláldozó katona akadt. Skorzeny akcióhős módjára szabadította ki Mussolinit, s a kamikaze pilóták sem tartoztak épp a félénk emberek közé. Húszezer magyar katona veszett oda egy nap alatt Buda 1945-ös ostromakor. Szálasiért harcoltak: Magyarországért harcoltak? „Fasiszta fenevadak” voltak vagy hősök? Emlékeztetőül, aki Szálasi seregéből dezertálni próbált, az „felkoncoltatott”. És az Oleg Kosevojok? Az Oroszország anyácskáért habozás nélkül hősi halált halók?
A hősök ölnek. A hősök halnak. A kevésbe nagyon sok munka van beleölve. Csoda, hogy élsz.