Őshonosak és átkozottak

Természetes vizeink halászai nagy bajban vannak. Alig van fogható hal a folyókban és a tavakban, a halászat – ez a mindig szerény, de biztos jövedelmet, megélhetést biztosító foglalkozás – halódik, a végóráit éli. A Tisza halászata talán sohasem fogja kiheverni a ciánszennyezést. A Dunából fogott hal petróleum ízű, ehetetlen. Második nagy tavunkat, a Tisza-tavat ellepi, szinte megfojtja a sulyom és hínár, a vízszintszabályozás is károsítja a halállományt. Nagy és sok a baj, a halászok tehetetlenek, már a csodákban sem bízhatnak.
A kormányzati ágak a jelek szerint nem tudnak mit kezdeni a válsággal. Ezt bizonyítja, hogy a Balaton halászatának felügyelete a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumtól átkerült a környezetvédelmi minisztériumba, ahol a halnak nincs szakembere.
Egy környezetvédelemmel foglalkozó „hangadó” tisztviselő állítólag azt mondta a KöVíM-ben, hogy a Balatonból kifogott óriás- (15–30 kg-os) busákat a legszívesebben égető kemencében semmisítené meg. (Elképzelhető, hogy ő személy szerint nem kultiválja a halat, és ízlését a lakosságra is rá akarja erőltetni.)
Nem akarom elhinni, hogy a fenti nyilatkozat épelméjű ember, ráadásul környezetvédelmi tisztviselő szájából elhangzott volna. Az a személy, aki ma olyan egészséges, koleszterinszegény, állati fehérje tartalmú élelmiszert, mint a busahús, a haszonhalak iránti feneketlen gyűlöletében égetőben akar megsemmisíteni, az valószínűleg zavart elmeállapotú, de mindenképp méltatlan arra, hogy a közt szolgálja, bármilyenek legyenek is egyéb érdemei. Ha pedig nem igaz az egész, akkor a sajtóban, tévében tiltakozni kellene az illetékeseknek.
Nem tudni, hol van a gyökere és valós indítéka ennek a méltatlan busagyűlöletnek, mely nyilvánvalóan a szakértelem hiányából fakadhat. Ennek valószínű bizonyítéka az 1996. évi LIII., a természetvédelméről szóló törvény 14. paragrafusa, mely szerint: „Tilos a nem őshonos halfajok természetes vagy természet közeli vizekbe telepítése, továbbá halgazdasági célú halastavakból az ilyen halfajok más élővizekbe való juttatása.” Ez a természetvédelmi törvényhez ragasztott paragrafus nem magyarázható sem biológiai, sem élelmiszer-termelési meggondolással, sem azzal az érveléssel, hogy kiszorítanak őshonos halfajokat vagy más élőlényeket és ezért természetvédelmi szempontból nem kívánatosak, esetleg károsak. Egyedül az „idegen hal” gyűlölete csendül ki belőle.
Nézzük meg, miben áll a busák biológiai, víztisztító és minőségjavító szerepe.
A busák szűréssel táplálkozó halfajok, melyek csak azokat az apró élőlényeket (algákat, mikroszkopikus méretű rákocskákat, férgecskéket stb.) nyelhetik le, melyek a lélegző vízzel a szájukba sodródnak, és melyeket bonyolult szűrőberendezésük visszatart és lenyelésre előkészít. Ilyen lélegzéssel együtt, önműködően és folyamatosan táplálkozó halfaj nincs őshonos halaink között. Automatikus táplálkozásuk okán nőhetnek ezek a halfajok aránylag rövid idő alatt, efféle „mikroszkopikus” táplálékon is óriásra. A világon csak három ilyen halfajról tudunk. Szakembereink azért telepítették be és honosították meg hazánkban, hogy folyamatosan szennyeződő természetes vizeinkben a busák a bőségesen és magától termelődő élőlénycsoportokat az ember számára hasznosítsák és ne váljon belőlük környezetre ártalmas rothadó iszap. Ugyanebből az okból ezeket a halakat már sok országban elterjesztették, különösen amióta mesterséges szaporításukat a tudomány megoldotta.
Azt szeretném megértetni az illetékesekkel, hogy a természetes víz nem olyan, mint egy megrakott svédasztal, amiről le lehet enni, üresre lehet „falni” a felhalmozott ételeket! Amíg az emberi tevékenység a szennyezésekkel folyamatosan növényi tápanyagokat juttat az élő vizekbe, a busák szűrése után a visszamaradó apró szervezeteknek több táplálék jut. Ezeknek a lényeknek a szaporodása, sokasodása egyenesen arányos a táplálkozásukkal. Tehát a visszamaradók intenzívebben szaporodhatnak, míg az ember szennyező tevékenysége által gyarapított tápanyag (foszfor-, nitrogén-, szénvegyületek, baktériumok) készlete tart, és a hőmérséklet engedi!
A busák táplálkozása következtében nem állhat elő az algák túlburjánzása, vagy az alsóbbrendű rákok, férgecskék túlszaporodása, ami vízi-környezetvédelmi „haszon”. A busák táplálkozása következtében a víz minősége csak javulhat.
Az amur (magasabb rendű növényeket evő, kínai halfaj) a mocsári növényzetet eszi, erre való az erős szája és aprító garatfoga. Ez a halfaj is hasznos természetvédelmi szempontból, mert a szennyezett vizek korai elmocsarasodását gátolja meg. Röviden így magyarázható a busák és az amur, no meg az őshonos, árvaszúnyoglárvát evő angolna határozott, vízi-környezetvédelmi, vízminőség-javító szerepe és haszna.
A busák tehát igen olcsón termelnek koleszterinszegény, könnyen emészthető állati fehérje táplálékot, ami egyre nagyobb jelentőséggel bír egészségességre törekvő étkezésükben.
Természetvédelmi szempontból ezek az „átkozottnak” tartott halfajok egyetlen „őshonos” halfajnak, vagy más állatnak a létét, fennmaradását, szaporodását nem veszélyeztetik. Ha ilyenről valaki tud, álljon elő vele nyilvános vitára.
Ha a meghonosított, mégis „idegennek” kezelt halfajok elleni törvényi tiltás „idegengyűlölő”, akkor ezt ki lehetne terjeszteni a szárazföldi élettér vonatkozásában például a fácánra is, ami szintén ázsiai eredetű. De nem őshonos nálunk a dámvad vagy a muflon sem, ha pedig mindezt a haszonnövényekre is vonatkoztatnánk, akkor kukorica, burgonya, szója stb. nélkül kellene élnünk! Ugye ez elképzelhetetlen?

A szerző hidrobiológus, halbiológus