Csendes nyáreste volt. Egy ideig pöfögött az autóm motorja, azután elfordítottam a kulcsot. Ez itt nem divat a magyar–ukrán határon. Itt a benzin nagy kincs. Kárpátaljai magyarok túlélési lehetősége, a nehézfiúk számára pedig a meggazdagodás szelídebb, vagy ha úgy tetszik, gyöngédebb útja. Simán haladunk. Poros Mercedesek és Audik előttünk és utánunk a sorban. Az ellenőrzésnél félreállítanak: három papírlapot kell kitölteni. Kik vagyunk, kihez megyünk, mért megyünk, mennyi időre? Miért és miért? Hirtelen kell megmondani az autó alvázszámát, motorszámát és a karosszéria számát. (Ez utóbbihoz az autó motorterét is át kell vizsgálni.) Újságírók a Magyar Nemzettől? – kérdezi az ukránul beszélő vámos. Hm – mormog nagyokat. A vámáru-nyilatkozatot – amelyben harminc kérdésre kell válaszolni – közben kétszer elrontjuk. A harmadikat jónak találja, majd a személyes holmikat kipakolva az ingek, nadrágok zsebeit kiforgatva, tovább bosszankodik. Közben izomagyú, tetovált karú férfiak taposnak Mercedeseikkel Ukrajna felé. Csak mi vagyunk gyanúsak. Továbbra is. Hát forint van-e? – kérdezi Talij Joszif Joszifovics (nevének azért van jelentősége, mert később az ukrán bíróságon találkozunk vele.) – Igen, van – mutatok a zsebemre. Kiveszem, elveszi mind a 38 ezer forintot, s a fotóriporter 19 ezrét is. Egymásra pakolja a bankókat, majd az anyósülésre rakva számolni kezdi. Lassan, kétszer, háromszor, mélyen behajolva, hogy senki ne lássa. De mi nem mondunk semmit, nem szólalunk meg. Csak egy szavunkba kerülne, hogy véget érjen a tortúra, de nem. Mindketten azt írtuk a nyilatkozatba, hogy nincs nálunk valuta, hát ez a forint akkor micsoda? – kérdezgeti önelégülten. A fotóriporter visszakapja a pénzét, én nem. Jegyzőkönyv, fordítgatás, három órán keresztül a határon. Este 11-től hajnal kettőig. És beidéznek egy hét múlva a nagyszőlősi bíróságra…
Nem kérdik, miért jöttünk. Nem is mondanánk meg, hogy azt vizsgáljuk, hogyan befolyásolja a szabályozatlan kárpátaljai erdőirtás a magyarországi hirtelen tiszai árvizeket. Mivel egy kis pénzünk még maradt, továbbmegyünk vendéglátóinkhoz, egy tiszai gátőrhöz, hogy másnap Rahón túlra jussunk, a magas helyekbe, a Tisza eredetéhez, hogy személyesen győződjünk meg a tarvágásokról. És másnap útra kelünk, hogy célunkig százhatvan kilométert autózzunk.
n
A 157 ezer négyzetkilométer kiterjedésű teljes tiszai vízgyűjtőt északnyugattól délkeletig húzódó karéjban a Kárpátok magasan kiemelkedő gerince koszorúzza. A folyó a vízgyűjtő északkeleti részén, a Máramarosi-havasokban ered. Két ága – a Szvidovec tövében 1680 méter magasságban eredő Fekete-Tisza és az 1600 méter magasságban eredő Fehér-Tisza – valósággal körülöleli a Hoverla 2058 méter magas csúcsát. Az egyesült Tisza megtartja a Fekete-Tisza nagyjából észak–déli irányát egészen a bal oldali Visó beömléséig, amely az első számottevő méretű mellékfolyója. Innen a Tisza nyugat felé fordul, és 26 km-es út után a szintén a Radnai havasokban eredő Izát veszi fel. A Tisza követi az Iza délkelet –északnyugati irányú pályáját megszabó törésvonalat a Lápos és a Gutin hegylánc kifutóját alkotó Avas-hegység lábánál. Az Avas és a jobb parti Nagyszőlősi-hegység (Vinogradov) között, a huszti kapuban a folyó völgye hirtelen kiszélesedik, ám mielőtt kiérne az alföld peremére, felveszi a jobb part irányából futó Taracot (Tereszva), Talabort (Tereblja) és a Nagyágat (Rika). Királyháza és a Szamos-torkolat között a folyó keletnyugati irányt követ. Ezen a szakaszon két nagyobb mellékfolyót fogad be; jobbról a Borsát (Borzsava), és balról, immár magyar területen, a Túrt. A Szamos magyarországi beömléséig megtett 258 kilométeres úton a tengerszint feletti magasság 103 méterre csökken, vagyis a folyó esése a felső szakaszon igen jelentős: 1577 méter. Mindez viszonylag gyors folyást eredményez, amelyet jelentős mértékben befolyásolnak az ukrán területen történő szabályozatlan, engedély nélküli erdőkitermelések. E kérdés gyakorlati kutatása előtt több hidrológiai, geográfiai szakember segítségét kértük. Mert mára már jól ismertek a vízjárásbeli változások: a nagy vizek és a vízjárás ingadozásának növekedése, a medermélyülés folyamata. Az okok is könnyen feltárhatók: a töltések közé szorított víz nem tud szétterülni az egykori hatalmas ártéren, ez nagyobb vízállásokat és vízhozamot eredményez, a nagyobb vízmennyiség megnövekedett energiája mélyíti a medret. A vízjárási változások értékelésekor az utóbbi 30-40 évben egyre nagyobb szerepet kapnak a hegyvidéki vízgyűjtőkön végzett beavatkozások következményei. Az erdőkitermelések, a folyók felsőbb szakaszaira kiterjesztett vízrendezések (töltésezések, tározók építése) mind a vízjárási szélsőségek fokozódásának irányába hatnak. Csak az energetikai célú, napicsúcs-üzemeltetésű víztározóknak van nagy vízszintingadozást okozó hatása. Ilyen a Felső-Tiszán és mellékfolyóin jelenleg nincs. Kárpátalján csak egy viszonylag kisebb (Olsoni tározó – maximálisan 20 millió köbméter víz betározására alkalmas) víztározó üzemel, amely a Talabor folyó felső szakaszának vizét gyűjti össze és vezeti át a Nagyág völgyébe. A Túr, Szamos, Kraszna folyók romániai vízgyűjtő területein lévő víztározóknak viszont igen jelentős árvízcsökkentő hatása van: aszályos időszakban ezek növelik a kisvíz-hozamokat. Ezekre számos pozitív konkrét példát tudnék bemutatni az utóbbi árvizes és kis vizes évekből is.
Néhány évvel ezelőtt Illés Lajos és Konecsny Károly végzett kutatást Az erdő hidrológiai hatása az árvizek kialakulására a Felső-Tisza vízgyűjtőjében címmel és publikált a témával kapcsolatban dolgozatot a Vízügyi Közlemények szakfolyóiratban. Konecsny Károly geográfus, hidrológus, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság vízrajzi csoportvezetője megkeresésünkre ismertette a vizsgálat körülményeit. Mint mondta: a Felső-Tisza Tivadarig terjedő vízgyűjtője három országoz érint. Ukrajnában 7740 négyzetkilométernyi, Romániában 4540 négyzetkilométernyi, Magyarországon pedig 260 négyzetkilométernyi található, ezért az árhullám „genetikai” vizsgálata csak az ukrán és román erdészeti és vízjárási adatok bevonásával végezhető el. Ismertette velünk, hogy az erdő szerepének megítélése sokrétű. Például egyes ukrán ökológus-kutatók szerint a mind gyakoribb árvizek keletkezésében elsősorban az ember a vétkes. Véleményük szerint a múltban (?) Kárpátalja hegységeinek, erdőinek és rétjeinek növényzete szivacsként szívta magába a csapadékot, később egyenletesen szivárogtatta a mellékfolyókba, és onnan a Tiszába a talajvizet. Vannak azonban olyan nagy csapadékos helyzetek is (ilyenek voltak az 1998–2001 évek 28 hónapja alatt bekövetkezett 4 nagy tiszai árvíz is), amikor semmilyen erdő nem tudná a lehulló óriási csapadékmennyiséget magába szívni, hiszen egy bizonyos határon túl a szivacs is telítődik, majd kicsordul belőle a víz. A feldolgozott adatsorok alapján a szerzők megállapítják, hogy az erdőborítottság csökkenése kedvezőtlen irányban módosította ugyan a felszíni lefolyást, de megalapozatlanok azok a vélemények, amelyek szerint kizárólag az erdőirtások hatására emelkedett meg az utóbbi évek árvizeinek szintje.
De minden megváltozott. Az egykor 90-95 százalékos helyett jelenleg a hegyekben 54 százalék, a dombvidékeken pedig 21 százalék az erdő. Az elmúlt évszázadokban a havasi erdők jelentős részét kiirtották, ésszerűtlenül kezdték használni a havasi legelőket, így a lehulló csapadék akadálytalanul zúdul le a szárfüves, famentes lejtőkön.
A magyar szakember szerint a hegyvidéki növényzet hatását az árvizek levonulására azért is nehéz vizsgálni és egyértelműen bizonyítani, mert az erdők időbeni alakulásáról kevés jól feldolgozott adat áll rendelkezésre. Különösen igaz ez a megállapítás a Felső-Tisza országhatárokkal szabdalt vízgyűjtőjére. A nehézséget csak fokozza, hogy a térségben az utóbbi száz évben többször változtak az országhatárok, aminek köszönhetően az archívumok és nyilvántartások különböző országokban találhatók. Ugyanakkor megbízható vízrajzi adatok legjobb esetben a Tisza szabályozása óta állnak rendelkezésre, a kisebb hegyvidéki vízfolyásokra legfeljebb ötven éve.
És ide jön egy képlet. Az úgynevezett hesseni erdőhidrológiai vizsgálatok szerint a csapadék mintegy 35 százaléka jut el a bükkös alól a talajvízig, tölgyes alól 15–55 százalék, erdei fenyves alól pedig 12–31 százalék. A százalékok a termőhelyi körülményektől és az állomány korától függően változnak. De mi történik, ha kivágják a fákat, lecsupaszítják erdőiktől a hegyoldalakat?
Ukrajna Hegyvidéki Erdeinek Tudományos Kutató Intézete már 1959-től kezdve foglalkozik a Kárpátok erdeinek hidroló-
giai szerepével, Szolyván bükkerdős területen és a Hripeliv fenyves kísérleti vízgyűjtőn. A kísérleti területeken háromféle erdőgazdálkodás hatását elemzik: a teljes erdőletermelést, az egyenletes ritkító letermelést és az önkényesen választott véletlenszerű kitermelést. A bükkerdőben található talajok vízvisszatartó képessége 5–7 milliméter, a fenyveseké 4–6 milliméter. A bükkerdők talajának víztározási kapacitása 130, a fenyveseké 120 milliméter.
Az erdők érintetlenségekor az átlagos lefolyás a felére, a maximális lefolyás értéke a negyedére csökken.
A szolyvai és a hripelivi hidrológiai kísérleti vízgyűjtőn végzett megfigyelések szerint a legkedvezőtlenebb vízjárás a tarvágásos vízgyűjtőjű völgyek vízfolyásain alakul ki. Az ilyen vízgyűjtőkön az árhullám idején lefolyt víztömeg akár 60–140 százalékkal, a maximális vízhozam 200–400 százalékkal is növekedhet.
Az erdők vízszabályozó szerepének visszaállítása tarvágást és fokozatos letermelést követően igen hosszú folyamat. Fokozatos letermelést követő 15 év után, tarvágást követően 25 év után indul meg a felszín közeli lefolyás.
n
Tarvágásos terület pedig jócskán akad. Husztot elhagyva magas hegyeket látni. A magaslatokon áttör a fény, foghíjak, majd hiányos területek láthatóak a hegygerinceken. Mind több a felénk közeledő óriási teherautó is, amelyek sok tonna fát szállítanak.
A térség falvainak portái előtt hokedliken alma-, paradicsom- és szederbefőttet kínáló gyerkőcöket látni. E határszelvényben még a benzinezésből származó haszon nyújt megélhetést boldog-boldogtalannak. Hosszú sorokban várakoznak az üzletelők a kutaknál. Megszokott látvány a hátsó kerekével egy nagy kőre állított autó. Ha megdől a jármű, s benne a benzintank, több üzemanyag fér a tartályba. Ilyen autósok kelnek át tízezrével az ukrán–magyar határon. Mivel a vízum miatt pecsételnek az útlevelekbe, hamar megdrágulhat az átkelés. (Egy új sürgősségi vízumkérelemhez háromhavi itteni keresetnek megfelelő pénz szükséges.) Ezért bevett módszer kétszáz forintost helyezni az útlevélbe, s úgy átadni a dokumentumot az útlevélkezelőnek. Egyébként a határon történt macerálásunk idején többször láttam, hogy az autós kiszáll a járművéből, és a vámos vagy útlevélkezelő fülébe súg valamit. Közben a kezük összeér, majd az ukrán köztisztviselő a kezét a zsebébe rakja. Mondjuk ki: belecsúsztatja a zsebbe a pénzt.
A helyiek elbeszélése szerint itt a korrupció és az ügyeskedés az élet minden területén elfogadott dolog. Az ukrajnai állami beruházások, például a gátépítések úgy történnek, hogy a vízügyi igazgatóságok egyes vezetői nagyobb föld- és építőanyag-fuvartávolságokat könyvelnek el, mint amekkora valójában megtörtént. A benzin- és gázolajnyereség értéke pedig ismét a zsebekbe vándorol.
Egy ideig még benzinkutak sokasodnak az utak szélén. Az egyik hálózatot egy kijevi társaság működteti. Mellette torzó: félbehagyott kút, a vasoszlopok között gaz verte fel a fejét. Egy hegyi – benzinezésből, gázolajozásból meggazdagodott – fiatalember építette a kutat. Mondták neki a „kollégák”, nem kell ide ennyi kút, de ő csak épített tovább. Olyannyira makacs volt, hogy tisztázatlan körülmények között kábítószerrel túladagolta magát…
Arrébb már alig-alig látni benzinkutat. A magyar határ már messze van, amelyen átkelve az itt literenként 120 forintnak megfelelő grivnyáért vett 95-ös oktánszámú benzint nagy haszonnal lehet eladni. Mellettünk már a Tisza fut, mint határfolyó, az ukrán–román határon pedig a kiegyenlített üzemanyagárak miatt már nem érdemes üzletelni. Egy falusi utcán stoptáblát látok az elhagyott iparvágánynál. Megállok, s gázt adva indulok tovább. Kisvártatva két rendőr rohan át az úton, s megállítanak. Elveszik az útlevelemet, kiszállítanak az autóból, majd ukránul közlik: a táblánál nem álltam meg. – Megálltam – mondom. Egy ideig játszadozunk, majd zsebembe nyúlva ötszázforintost mutatok fel. Bólintanak. Az elöljáró még kezet is nyújt. Már végtelenül barátságos arcot vág, mondhatni oldott a hangulat. A kezünk összeér: a papírbankó gazdát cserél. Visszaadják az útlevelemet, mehetek tovább. Ugyanez a módszer, ha a határövezeti ellenőr vagy a katonaság állít meg. A pénz beszél.
Aknaszlatinán bevert ablakú panelházat látni. Valaha sóbányászok laktak benne. A FÁK-országokat, Csehországot, Szlovákiát és Magyarországot látták el a 100-200 méter mélyről bányászott sóval, de mára visszaesett a termelés. A turisták és a környéken élők viszont most is nagyszámban keresik fel a föld alatt kialakított allergológiai kórházat és a sós vizű Pavel fürdőt. A járási központban, Rahón, egy elegánsabb főutcai étteremben megebédelünk. Natúr marhaszelet és kolbász közül választhatunk – az utóbbit kérjük. Mustárt nem kapunk, amikor kérünk, azt mondják: mustár nincsen, de még nyitva van a főtéri bolt. Így aztán átugrok a boltba, s kisvártatva az éttermi asztalon díszeleg a jóféle tasakos mustár. A városon túl, a hegyekben folyik össze a Fehér- és a Fekete-Tisza. Egy kicsiny úton a Petrosz és a Hoverla kétezer méter magas csúcsai felé vesszük az irányt. Nagyot nyekken a rendkívül rossz, hepehupás, kavicsos hegyi úton az autó. Szinte sajnálja az ember. Időnként függőhidak vezetnek át a Fehér-Tiszán, egy helyütt pedig vashidat látni. A vázán gerendák, azon egyensúlyozva mehetnek át a faszállító autók. Jó óra alatt érünk Tiszabogdányba, a gyönyörű fenyvesekkel körbeölelt falucskába. A helyi boltocska asztalánál férfiak búslakodnak. (Nincs kocsma, az esetlegesen boltban vásárolt italt az asztalhoz ülve lehet meginni.) Mivel az út itt sorompóval le van zárva, az egyikőjük – tiszteletdíj reményében – motorral visz fel minket a tarvágásos területekhez. A kép megdöbbentő: a csodálatos tájban komplett hegyoldalak lettek megkopaszítva. Titokban fényképezünk. Lóval vontatnak óriási fenyőfákat az úton, egészen a völgyig, ahol hatalmas teherautókra rakják a szálfákat. Ösvényeken jutunk el abba az állami erdőbe is, ahol „ismeretlenek” éjszakánként ritkítják a fákat.
Kísérőnk nem szívesen beszél. Ukrajnában bizony nem babra megy a játék. Ha valaki komoly érdekeket keresztez, eltűnhet a föld színéről. Megtudtuk: az itt kitermelt és félig feldolgozott fa főként Magyarországra kerül. Az ukrán vámosok megkenésével a tényleges súlynál jóval kevesebbet tüntetnek fel. És ha a magyar vámos rájön, akkor adminisztratív hiba történt. De az is lehet, hogy nem jön rá…
A témával foglalkozó hidrológus- és geológusszakma képviselői szerint az erdőirtásnak jelentős hatása volt és van környezeti elemekre is. Befolyásolja a domborzatot, az állatvilágot és a talajt. Kimutatták, hogy – főleg a hegy- és dombvidékeken – intenzív eróziós folyamatok indultak el, vízmosások és földcsuszamlások alakultak ki. Ezzel párhuzamosan számottevően nőtt a Tisza és mellékfolyóinak hordalékszállítása, a hordalék lerakódása és a völgyfeltöltődés. A kárpátaljai erdők nagyobb része a hegyvidékeken található, ami erdőgazdálkodási és természetvédelmi szempontból nagy jelentőségű. Elhelyezkedésük és fontos védelmi funkciójuk miatt az erdők több mint a fele az első osztályú kategóriába tartozik, ezért kitermelésük tiltott. Mindenesetre a 6940 négyzetkilométeren található erdőfelületből 1210 négyzetkilométer természetvédelmi oltalom alatt áll.
Hivatalosan anyagi okok miatt az engedélyezett kitermelés sem valósul meg.
A gyakorlatban viszont vélhető, hogy az engedélyezettnél jóval többet termelnek ki.
Magyarországon 1998-ban volt az évezred árvize. Akkor azt mondták. Három év múlva még nagyobb árhullám vonult le a Tiszán. És milliárdos károkat okozva szakadt a gát a magyarországi Tivadarnál…
n
Munkács egyik legelegánsabb helyén üldögélve várom azt a helybeli ügyvédet, aki a másnapi bírósági tárgyaláson védeni fog. Ezúttal köszönöm a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetségének segítségét a találkozó létrejöttében. Mások mulatnak itt, nem tudni, kik lehetnek, de a sétálóutca macskakövén irgalmatlanul nagy, fekete Mercedes parkol. Döbbenten veszem tudomásul, hogy a másnapi tárgyaláson szóba sem jöhet, hogy az elkobzott pénzt visszakapom, hanem – mivel újságíróként felelős beosztású ember vagyok – akár 3400 grivnyára, azaz 153 000 forintra is megbüntethetnek. Ügyvédem szerint viszont a személyes holmim átkutatása törvényellenes körülmények között történt, ezért a bíróságon keresztül panasszal fordulhatok a vámhivatalhoz, s akár kártérítést is kérhetek. Másnap némi meglepetést kelt a nagyszőlősi városi bíróságon, hogy megjelentem a tárgyaláson. Bár a törvény szerint kirendelt ügyvédet kellene kapnom, az nincs. Szerencsére van saját ügyvédem, így megoldódni látszik a kérdés. Kiderül, hogy bár törvény szerint járna, tolmács sincs a bíróságon. Ügyvédem segítségével a hivatal egyik alkalmazottja, aki szintén jogvégzett ember, 30 grivnyáért elvállalja a bírósági fordítást. Felkeressük a hivatalában, s miután leszurkolom neki a pénzt, elkezdődik a tárgyalás. Talij Joszif Joszifovics vámtiszt idegesen fújja cigarettáját az udvaron. Neki hivatalból itt kell lennie, de nem volt még rá példa, hogy eljött a másik fél. A vámnál dolgozó fővizsgáló és az én vallomásom között ellentét támad. A bíró vakarja a fejét az ukrán címer alatt. Aztán egy későbbi időpontra tanúnak idézi be a fotóriportert és még két vámost. Mivel Joszif Joszifovics akkoriban egyedül intézkedett, nem tudjuk, milyen tanúi lehetnek. Egyre reménytelenebbnek látszik ez az ügy. A bíróság udvarán a vámos felettes védője lép hozzánk. Kenya Anatolij Vasziljevics őrnagy azt súgja: velünk ebédelne, hogy barátilag, kötetlenül beszélgessünk.
Kárpátalján 6940 négyzetkilométernyi összefüggő erdőterület található. Az erdő tulajdonosok és kezelők szerinti megoszlása.
Ukrán állami erdőgazdálkodási szervezet 4921 km2
Ukrán Mezőgazdálkodási Minisztérium szövetkezetei és vállalatai 1368 km2
Kárpátok Természetvédelmi Terület (Szinyevir és Sztuzsien nemzeti parkok) 517 km2
Ukrán Honvédelmi Minisztérium Ungvári Honvédelmi Erdészet 98 km2
Ukrán Közoktatási Minisztérium Erdészeti Technikuma 36 km2
Világszínvonalú árvíz-előrejelzés. Az 1998–2001 közötti időszak árvizei arról tanúskodtak, hogy a Felső-Tiszán és mellékfolyóin az év bármely időszakában számítani lehet magas és heves árhullámokra. A vízszintemelkedés a magyar–ukrán határszelvénynél 12–36 óra alatt elérheti a védekezés szempontjából kritikus értékeket. Az információgyűjtéssel és -feldolgozással kapcsolatos követelményeket felismerve az Orbán-kormány 2000-ben 100 millió forint értékű segélyt nyújtott Ukrajnának a kárpátaljai előrejelző rendszer megvalósítására. Megépítették az URH- és mikrohullámú hálózat gerincét, így a világszínvonalú árvíz-előrejelző rendszer alapja lett az a nyolc automata átjátszóállomás, amely ötpercenként továbbítja az adatokat Nyíregyházára. 2003-ban egy újabb, 213 millió forintos magyar kormánysegélyből Kárpátalja területén vízrajzi távmérő állomásokat és szélsebességmérőket alakítottak ki.
Nem cél az EU. Ukrajnának nem végcélja, hogy csatlakozzék az Európai Unióhoz és a NATO-hoz Leonyid Kucsma új rendelete értelmében – jelentették július 26-án az ukrán hírügynökségek. Az államfő így módosította az ország katonai és stratégiai doktrínáját.
