Nincs előrejelzés, védekezni az esetek többségében szinte lehetetlen, az emberéletben véghez vihető pusztítás mégis felmérhetetlen – néhány szóban így jellemezhető a bioterrorizmus, amelynek veszélyeire s az elhárítás lehetőségeire a minap egy, a Spektrum Televízióban vetített dokumentumfilm próbált rávilágítani. Mint a film arra már címében is utal (Bioterrorizmus – Az igazság), a fenyegetettség felmérésekor nem a felesleges pánikkeltés a cél, hanem ma már egész egyszerűen mindenkinek – de különösen a nagyvárosokban élőknek – tisztában kell lennie a valós kockázatokkal. A szakembereknek pedig mindeközben nemcsak az egyre fejlettebb technikát birtokló terroristákkal, hanem az idővel is versenyt kell futniuk.
A bioterrorizmus egyébiránt korántsem új keletű jelenség, hiszen halálos vírusokat már évszázadok óta használnak az ellenség elpusztítására. Csakhogy míg napjainkban például a metrókocsikba juttatható gyilkos permetektől vagy a postai borítékok által rejtett lépfenétől (anthrax) retteg a fél világ, addig a középkorban a hajítógépekkel az ellenséges várak falain átdobott holttestek pestisfertőzése tizedelte a lakosságot. S bár a technika azóta rengeteget fejlődött, a módszerek ma sem sokkal bonyolultabbak. „Végy egy baktériumot vagy egy vírust, s fertőzd meg vele ellenfeled” – szól a kegyetlen recept, amely rövid időn belül akár tízezrek pusztulását idézheti elő.
A fertőzés lehet akár egy veszélytelenebb influenza, de ugyanúgy akár a gyilkos ebola is. A legfőbb különbség azonban a fertőzések között – mint az a filmben is elhangzott –, hogy a támadáshoz felhasznált törzsek okozhatnak-e járványt, avagy nem. Bármily ijesztő volt ugyanis a szeptember 11-ét követő, postai úton történő anthraxtámadások sorozata, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a lépfene spórái legyenek bármilyen veszélyesek is, járványt nem okoznak. Nem úgy a himlő, amely ellen az orvostudomány ugyan sikeres háborút vívott, a gyilkos kór laboratóriumi körülmények között azonban bármikor újra életre kelthető. A dokumentumfilmben megszólaló szakértők pedig úgy vélik, mivel a himlő akár kétméteres távolságból is menthetetlenül megfertőz bárkit, egy komolyabb járvány esetén az Egyesült Államokban három nap alatt akár egymillióan is a biotámadás áldozatául eshetnek. Márpedig a terroristák célja az, hogy minél nagyobb pusztítást vigyenek végbe az „ellenség” soraiban.
A veszélynek maga a tudata is pánikot kelt, s a terroristának már a zavarkeltés is eredmény. Tudni lehet például, hogy a néhány évvel ezelőtt Közép-Afrikában (főként Zairéban, a mai Kongói Demokratikus Köztársaságban) pusztító ebola-járványok idején bizonyos csoportok a helyszínen gyűjtöttek vírusokat. Veszélyes kórokozókhoz ennél azonban jóval egyszerűbben is hozzá lehet jutni, elvégre a kutatók is mintegy félezer törzzsel dolgoznak munkájuk során. S ha ők legálisan hozzájuthatnak ezekhez, akkor megszerzésük nyilván nem jelenthet komolyabb gondot a profi terroristáknak sem. Ezután pedig nincs szükségük másra, mint egy háromszor három méteres laborra, ahol egy rossz szándékú hozzáértő tág teret engedhet fantáziájának. Úgyhogy bármily meglepő, de a veszélyes anyagok célba juttatása akár nehezebb feladat is lehet, mint az előállítása. Az eredményességhez ugyanis a támadásra szánt szereket olyan állapotba kell hozni, hogy azok például a belélegezve hamar felszívódjanak. Ez sem lehetetlen azonban, amit mi sem bizonyít jobban annál a kísérletnél, amelynek során a szakemberek a londoni metróban ártalmatlan mikrobákat szórtak szét, megfigyelve, hogy egy gyilkos fertőzés esetén mennyi ember esne a támadás áldozatául. Mivel sem a széljárást, sem pedig azt nem lehet szabályozni, hogy kik fertőződjenek meg, s kik ne, a hatás ijesztő, hiszen a lehetséges áldozatok száma – a forgalomtól függően – ezrekben mérhető. Ráadásul a legveszedelmesebb közeg éppen a levegő, hiszen bár nem lehetetlen a vízvezetékek megfertőzése sem, ahhoz azonban jóval több kórokozóra van szükség, mivel jórészük elpusztul, mire célba ér. A levegőben való terjesztéshez viszont egy permetezőgép is megfelel, amellyel akár a szellőzőrendszerbe is be lehet fújni a kórokozókat, vagy egy haladó autó ablakán át is ki lehet szórni azokat. Száz kilogramm lépfene ilyetén terjesztése egy nagyvárosban körülbelül 13 ezer ember halálát okozhatná.
A biológiai fegyverek jelentette problémának azonban van egy a politikai átrendeződéssel összefüggő vetülete is. A tömegpusztító fegyverek tartását korábban egyezmények szabályozták, néhány ország azonban – olykor akár a nagyvilág hallgatólagos beleegyezésével – így is nagy mennyiségben rendelkezhet veszélyes harceszközökkel.
Washington az egykori Szovjetunióval kötött 1972-es megállapodása is a biológiai fegyverek jelentette veszélyt volt hivatott csökkenteni, bizonyosra vehető azonban, hogy a két óriáshatalom a további fejlesztésekkel ezután sem állt le. A birodalom összeomlását követően azonban a programok jórészt leálltak, a hatalmas szakembergárdára pedig a továbbiakban nem volt szükség. Egy jelentős részük jelenleg nyomorog, némelyikük a laboratóriumból valósággal az utcára került. Fejükben azonban ma is ott rejtőzik a hosszú évek során felszedett hatalmas tudás, s – mint azt egy egykori szovjet kutató is alátámasztotta – nem kizárt, hogy a rengeteg tudós közül akadna néhány, aki nem utasítana vissza egy távolról érkezett kedvező ajánlatot.
Érdekesség, hogy korábban kutatások folytak az etnikai fegyverek kifejlesztésére is, amelyek bizonyos genetikai eltéréseket felismerve, meghatározott csoportok ellen vethetők be. Az ember és ember közti különbségeket meghatározó markerek lehetnek a tejcukorlebontásban jelen lévő eltérések, a vércsoport vagy éppen a bőrszín. Az apartheidrendszer idején a dél-afrikai rezsim például olyan fegyverre vágyott, amelyet a feketék ellen vethetett volna be.
A védekezés stratégiái. Ha biológiai fegyverekkel történő támadás következne be, fontos a fertőzöttek gyors elkülönítése az egészségesektől. Több ezer ember esetén ez szinte lehetetlennek tűnik. 2001. szeptember 11. után sokan pánikszerűen rohantak a katonai üzletekbe gázálarcért, de kicsi a valószínűsége, hogy ezeket valaki éppen akkor is viselni fogja, amikor a terroristák akcióba lépnek. Néhány fertőzés antibiotikumokkal kezelhető, védőoltásokkal megelőzhető, így hát nagyon fontos ezeknek az ellenszereknek a felhalmozása. S bár eljöhet az az utópisztikus kor, amikor a kisiskolásokat már nemcsak szamárköhögés, hanem anthrax ellen is beoltják, a géntechnika segítségével a kórokozók is egyre ellenállóbbá tehetők. (Gy. Zs.)
