Széljegyzők

A magyar tenger – a Balaton – a legtöbb kiránduló lelkében a szelídség és a megnyugvás emlékeképpen marad meg. Aki azonban az aránylag ritkább, olyan alkalomkor látja, amikor zúgó szelek szántanak rajta barázdákat, és tajtékzó hullámok feneketlennek látszó mélyből hányják fel habjukat a haragos ég felé, annak az a benyomása támad, hogy a föld vulkanikus méhe mozdult meg alatta, és a viharzó Balaton vad dühében mindennek ellenségévé vált, ami él. Ilyenkor nagy veszélybe kerül, aki nem tud idejében menekülni …” – írta 1932-ben az Aviatika című lapban Hille Alfréd magyar királyi repülőezredes, meteorológus, a balatoni viharjelzés első kezdeményezője. Hille ugyanebben az írásában arra figyelmeztet, hogy „a balatoni üdülés védelme államérdek, ezrek, százezrek érdeke”.
A mai meteorológusok a tekintélyes katonatiszt harcos kiállásának tulajdonítják, hogy hetven éve, 1934 júliusában a vízből mentő szolgálat 15 riasztó-állomásával, a tó körzetében felszerelt szirénákkal, kikötői móló végi jelzőkosarakkal és mentőcsónakokkal hivatalosan is megkezdődött a balatoni viharjelzés.
Jelenleg Siófok újhelyi strandja közelében tíz méter magas, üvegfalú torony szolgáltatja a balatoni és a velencei-tavi viharjelzéseket. Az Országos Meteorológiai Szolgálat siófoki viharjelző obszervatóriumában hat középfokú végzettségű észlelő és három diplomás meteorológus figyeli a balatoni és a velencei-tavi üdülőkörzet úgynevezett közel- és távolkörzeti automatáit, valamint a műhold-, a radar- és a villámfelderítő hálózaton érkező számítógépes üzeneteket, s miután elemzik az adatokat, döntenek a vihar-előrejelzési vagy a viharjelzési tájékoztatás kiadásáról.
– Az üdülőrégióban tartózkodók mindennek a bonyolult technikának csak a végeredményét látják: a 25 balatoni és két velencei-tavi lámpaegységet – mondja Bartha Imre obszervatóriumvezető. Ezek a lámpák I. fokú viharjelzéskor – az óránkénti 40–60 kilométeres széllökésre figyelmeztetve – percenként 45 sárga fényfelvillanással jelzik a veszélyt, II. fokúnál – 60 kilométeresnél nagyobb szélsebességnél – pedig percenként 90 felvillanással intenek a víz azonnali elhagyására. Néhány balatoni fürdőzőhelyen – a rádiós segélyhívó rendszer gazdáinak jóvoltából – a fényjelző rendszert egy központi vezénylésű strandi hangosbemondó is kiegészíti. Hogy ne zavarják az alvók nyugalmát, a tornyonként két-két 400 wattos nátriumlámpával ellátott készülékeket éjszakánként negyven százalékkal csökkentett fényerővel működtetik.
A siófoki egység feladata, hogy megbízható tájékoztatást adjon a két nagy tó térsége időjárásának pillanatnyi állapotáról, több órára előre jelezzék a várható időjárást – különös tekintettel a szélviszonyokra –, továbbá, hogy a szélerősödés mértéke alapján figyelmeztessék a várható eseményekre a katasztrófavédelmet.
A szolgálat – üdülőkörzeti élet- és vagyonmentő szolgáltatásként – rendszeresen küld adatokat a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányságnak, a BM Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának, a Rádiós Segélyhívó Infokommunikációs Országos Egyesületnek és a zánkai székhelyű Vízimentők Balatoni Szakszolgálatának. Továbbá ellátják információkkal a nagy balatoni „vizes rendezvények”, a vitorlásversenyek és a Balaton-átúszás szervezőit is. A fürdőzők, a szörfösök és a vitorlázók mellett az utóbbi években a balatoni szőlősgazdák, zöldség- és gyümölcstermelők is gyakran hívják az obszervatóriumot, mert tudni szeretnék, hogy nem mossa-e le egy hirtelen jött eső a szőlőre, gyümölcsre szórt permetezőszert.
De hogyan, milyen mérések alapján képes előre jelezni a siófoki obszervatórium a készülődő viharokat?
Bartha Imre sorolja a rendelkezésre álló technikát: a Balaton körül 10, a Velencei-tónál egy part menti, a tavaktól 30–50 kilométerre pedig nyolc távolkörzeti szélmérő automata pontosítja az előrejelzést és a viharjelzést. Siófokon egy földfelszíni időjárás-megfigyelő főállomás is üzemel. Az egyre korszerűsödő műhold-, radar- és villámfelderítő hálózatok számítógépes előrejelzési modelljei is jelentősen segítik a munkát. Ez utóbbiak nélkülözhetetlenségét mutatja, hogy a műhold-információk negyed-félórás sűrűséggel, a radarinformációk negyedóránként érkeznek, a villámfelderítő hálózat pedig ötpercenként közli az igen fontos adatokat. Ezek az adatok az Országos Meteorológiai Szolgálat hírközpontjának számítógépes megjelenítő rendszerén keresztül érkeznek az obszervatóriumba, és az egész országra vonatkozó információkat tartalmaznak. Ezek közül a siófoki csapat az üdülőkörzet szempontjából fontos, közép-dunántúli adatokat választja ki és azt analizálja.
De hogyan került Siófokra az obszervatórium? A kérdés megválaszolásához Bartha Imre ismerteti a balatoni előrejelzés történetét. Mint elmondja, habár a Balaton – latin nevén Pelso – már a római birodalom előkelő rétegének is kedvelt pihenőhelye volt, a viharjelzésre – a jóval később fellendült vízi élet, és az annak következtében gyakoribbá váló vízi balesetek miatt – csak a múlt század elején jelentkezett erőteljes igény. Hollandia, Anglia és Franciaország kormánya már a XIX. század közepén kötelezővé tette a tengeri kikötői számára a viharjelzéseket, nem sokkal később a Bódeni-tónál és Szentpéterváron is szolgálatba álltak a vízi mentők. A Nemzetközi Vöröskereszt Egylet 1930-as brüsszeli konferenciája pedig már javaslatként fogalmazta meg, hogy a nagyobb látogatottságú tavaknál szervezzenek viharjelző szolgálatot. Hille Alfréd számára ezek voltak a nemzetközi érvek, a hazaiak pedig a Balatonnál történt, sorozatos, vihar okozta halálesetek.
– A „vízből mentő szolgálat” megszervezésével kezdődött a mi történetünk – mondja Bartha Imre. 1934. július 8-án, és már a második világháború előtt felvetődött egy balatoni viharjelző obszervatórium létesítésének a gondolata. Ennek helyéül kezdetben a Bakony legmagasabb csúcsát, a Kőris-hegyet szemelték ki a szakemberek, ám végül is Siófokon, a Nemzeti Színház üdülőjének egyik toronyszobájában kezdte meg működését az obszervatórium, a jelenlegi épületet pedig – amelynek tornyából nemcsak a tó keleti medencéjét szemlélhetjük, hanem Badacsonyig is ellátunk – 1956 végén vették birtokba.
1958-ban a Magyar Rádió már a siófoki csapat jelentései alapján kezdte sugározni a balatoni előrejelzéseket. Nem kis meteorológiai háttérmunka eredményeként az 1980-as évek elejére megszüntethették a rakétás, jelzőkosaras, viharágyús riasztást. Ezek a kétségtelenül látványos, az esti Balaton hangulatához hozzátartozó „tűzijátékos” jelzésegyüttesek alkalmatlannak bizonyultak ugyanis nagy tömegek mozgósítására. Riasztási késések, túlbiztosítás, műszaki anomáliák és még jó néhány érv szólt amellett, hogy az első időszakban a „rakétázással” párhuzamosan, majd később teljes egészében átálljanak a fényjelzős rendszerre. Csak ez az automata rendszer alkalmas ugyanis arra, hogy folyamatos jelzést adjon, éjjel-nappal távvezérléssel működjön, visszajelezze a rendszer műszaki állapotát, és figyelmeztessen az esetleges üzemzavarra.
A fényjelzőrendszer működtetése 1992-ben az ORFK feladata lett, négy éve pedig az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság gondozásába kerültek a „fénytornyok”.
A rendszer nemcsak megbízhatóan, de a laikus számára elképesztően pontosan is működik.
– A legutóbbi statisztika 90 százalékos beválást mutat. Pontosabban a szél előrejelzéses kategóriában 95 százalékos pontossággal, a viharjelzésesben pedig 90 százalékos beválással dolgozunk – mondja Bartha Imre. – Időnként becsúszik egy-egy túlbiztosítás, ám örömmel mondhatom: a siófoki obszervatórium késése vagy mulasztása miatt a Balatonnál és a Velencei-tónál nem történt haláleset. A beválási adataink egyébként a jelenleginél soha nem lesznek magasabbak. Tévedéseinkre az ad magyarázatot, hogy vannak olyan előre nem látható légköri események, amelyeket szakmailag még nem, vagy nem eléggé ismerünk, mert nem gyakoriak.
Persze akad még így is feladat a fejlesztés terén, Bartha Imre leginkább a számítógépes eszközök és az adatátvitel sebességén javítana, jóllehet a jelenlegi rendszerrel még a szolgálat meghosszabbítása is megoldható: néhány hete az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság arról döntött: a jövőben korábban, tehát nem május 1-jén, hanem április 1-jén kezdődik, és nem szeptember, hanem október végén fejeződik be a balatoni és a velencei-tavi viharjelzés.
– Erre a többletfeladatra négymillió forintot kaptunk a fejlesztési tanácstól – mondja Bartha Imre. – A szezonális viharjelzés meghosszabbítását elsősorban az indokolja, hogy biztonságban érezzék magukat azok a csónakázók, szörfözők, vitorlázók, ladikból horgászók is, akik már áprilisban és még októberben is a vízen tartózkodnak.