Amikor a svéd hatóságok elrendelték egy magyar állampolgár letartóztatását ipari kémkedés vádjával, egy kicsit mindenki felkapta a fejét a hír hallatán, hiszen az emberek többsége eddig csak kémregényekben olvashatott hasonlóról. Lapértesülések szerint egy húszéves informatikusról van szó, aki behatolt az Ericsson óriásvállalat hálózatába, és az eset után egész Svédországban pánikszerűen át kellett formálni a nagyobb cégek hálózati rendszerét. A hír a szakértőket kevésbé döbbentette meg. A „kétpólusú világ” felbomlásával ugyanis – amelyben a NATO-tagállamok álltak szemben a Varsói Szerződés országaival – a terrorizmus mellett ma már főként a gazdaságban jelennek meg az érdekellentétek. Multicégek szimatolnak egymás fejlesztéseiről és pozíciójáról – sokszor függetlenül attól, hogy az ország, ahol működnek, milyen szövetségi rendszerhez tartozik –, hogy kiüssék a sorból egy-egy megbízásnál a konkurenciát.
Richard Haack Kémek könyve című, álnéven írt dokumentumkötete például megemlíti, hogy a japán nagy cégek, mint a Hitachi vagy a Mitsubishi, saját kémszervezeteket hoztak létre, hogy kifürkészhessék az ellenlábasok titkait. A hírszerzőkkel működő cégek a könyv írója szerint elsősorban a híradástechnikában tevékenykednek, és az elektronika nagyjai után „leselkednek” a világban, akár Magyarországon is. A szerző úgy tudja, hogy az amerikai Motorola majdnem nyíltan alapított saját „felderítő hivatalt”, elvileg azért, hogy távol tartsa azokat, akik nála próbálnak kémkedni. Kérdés azonban, hogy az így alkalmazott munkatársak nem kutakodnak-e maguk is más cégeknél információkért.
Richard Haack szerint ma már szinte mindennapos, hogy egy jól prosperáló vállalat, amely saját kutatásokon alapuló, élen járó technikát alkalmaz, a sikereivel látókörébe kerül a konkurens cégeknek, és ezek megengedett vagy akár tiltott eszközökkel kiszorítják a piacról. A versenytársak ugyanis kiszámítják, hogy ez a kisvállalat a jó vezetés és a korlátlan anyagi lehetőségek birtokában három, öt vagy tíz év múlva a legkomolyabb vetélytársuk lehet a piacon. A nagy távlatokban gondolkodó multik vezetősége már ilyenkor lép valamit, nehogy akkor kelljen szembenéznie a problémával, amikor már túl késő lesz.
Földi László, a Magyar Köztársaság Információs Hivatalának egykori műveleti igazgatója az utóbbi időben sokat foglalkozott ezzel a kérdéssel. A volt hírszerző hangsúlyozza, hogy sokan összekeverik a fogalmakat, hiszen azoknak a tevékenységeknek a nagy része, amelyeket a többség ipari kémkedésnek nevez, legálisak, és nem sértik a törvényeket. Az emberek sokszor összekeverik az ipari kémkedést az úgynevezett versenyhelyzet-elemzéssel (business or competitive intelligent), amikor törvényesen és erkölcsileg sem kifogásolható módon gyűjtenek társaságok egészen vagy félig nyilvános információkat, amelyekre a vezetés a stratégiai terveit alapozza. Nyilvános információknak természetesen azok az adatok számítanak, amelyekhez bárki hozzáférhet, például az interneten vagy a cégnyilvántartásban, a félig nyilvános információkon viszont azokat az adatokat kell érteni, amelyeket a „terepen lehet beszerezni”. Ilyen félhivatalos értesülésekhez juthatnak egymásról a cégek például a vevőktől, a beszállítóktól vagy más ügyfelektől, miközben egy pályázat megnyerésére készülve beindul a sok esetben nagy apparátussal végzett adatgyűjtés. Ebben a technikában persze a multik előnyt élveznek, hiszen több munkatársat képesek megmozgatni, de Földi László szerint egy-egy „vállalati kém” néha nagyobb eredményeket érhet el, hiszen gyorsabban, mozgékonyabban dolgozik és építi ki a kapcsolatait. Nem beszélve a számítógépes zsenikről, akik újra és újra lehetetlen feladatok elé állítják az ellenük védekezőket.
A Pentagonban ezért működik olyan zárt hálózati rendszer, ahová senki sem hatolhat be, ennek viszont megvannak a hátrányai is, hiszen sokkal nehezebb a kapcsolattartás a külvilággal. A NASA adatbázisába ugyanakkor nemrégiben óriási szerencsével, saját fejlesztésű komputerével egy tanuló korú román hacker is bejuthatott, mert az űrkutatóknak szükségük van a nyitott információáramlásra.
Földi László szerint a módszerek bővülése miatt ma már csak elméleti síkon különíthető el a helyzetelemzés az ipari kémkedéstől, mert vannak olyan kétértelmű helyzetek, amelyeket talán még az eljáró bíróság is határesetnek nyilvánítana. Az ipari kémkedés törvénytelen és etikátlan módszerekkel végzi az információgyűjtést, illetve olyan üzleti titkok megszerzését, amelyeket a forrás nem önként ajánl fel.
Ilyen eset volt például, amikor a Hitachi az alkalmazottak megvesztegetésével szerzett be IBM-tervrajzokat, de ipari kémkedésnek minősül az is, ha valakit kényszerítenek az adatok kiszolgáltatására, lehallgatással vagy más meg nem engedett eszközzel jutnak információhoz, illetve az is, ha egy bank gazdasági átvilágítás címén szerez adatokat egy vállalattól. Amikor azonban japán kereskedelmi képviselők, amerikai meghívásra, amerikai gyárakat látogatnak, legitim módon szereznek információkat, amelyeket később beépítenek a saját technológiai rendszerükbe. A kettősséget az okozza, hogy kérdéseket bárhol, bárkinek feltehetünk, de ha a forrásunk az adatokat nem önként és szabadon adja, akkor törvényesen és etikusan azokat nem használhatjuk fel.
Vannak viszont olyan esetek, amikor szinte eldönthetetlen, hogy kémkedés történt-e, vagy csak némileg megsértették az információszerzés etikai határait.
Egy elektromos háztartási cikkeket gyártó cégnél például egyszer egy fiatal mérnök jelentkezett álláshirdetésre. A felvételi beszélgetésnél a táskájából elővette az egyik versenytárs cég új termékeinek tervrajzait, amelyek elkészítésében részt vett, és felajánlotta, hogy ha megkapja az állást, átadja a dokumentumokat az új munkaadójának. A felvételi osztály vezetője nehéz helyzetbe került. Ha ugyanis elfogadja a tervrajzokat, a cége értékes információkhoz jut, ráadásul a lelkiismerete is tiszta maradhat, hiszen a munkára jelentkező személy ajánlotta fel a terveket. A mérnök viszont az iratokat ellopta a munkahelyéről, így ha elfogadja őket, akkor bűncselekmény részesévé válik. Végül elutasította az ajánlatot, és nem alkalmazta az állásra jelentkező szakembert, de egy harmadik megfontolásból. Joggal gondolhatta ugyanis, hogy „aki egyszer lopott, az megint lopni fog”, vagyis a mérnök alkalmazásával az ő cégének üzleti titkai sem lesznek biztonságban.
Furcsa történet, és már inkább ipari kémkedésnek tekinthető az az eset, amelyről szintén Richard Haack számol be a kötetében. Egy angliai mosóporgyár rendkívül jó termékének gyártási részleteit igyekeztek kideríteni egy amerikai cég emberei, mert hiába vásároltak ebből a szerből, számos technológiai lépésre nem tudtak rájönni a kémiai elemzésből. Hamarosan az angliai mosóporgyár körüli iparvidék sajtójában apróhirdetések jelentek meg. Egy tengerentúli vegyi gyár keresett munkatársakat igen jó feltételekkel. Az üzemben dolgozó nyolc mérnökből hatan jelentkeztek a hirdetésre, akiket két hétre beosztva hívtak be beszélgetésre. A fantomcég képviselői olyan jó benyomást keltettek a jelentkezőkben, hogy azok fokozatosan elvesztették bizalmatlanságukat, és közlékennyé váltak. Az állítólagos munkaadók biztosították őket, hogy nem a mosószergyár titkait akarják megtudni, de szeretnének meggyőződni arról, hogy a mérnökök mennyire értik a szakmájukat, ezért csak egy részletét mondják el az általuk felügyelt technológiának. A hat mérnök által elmondott különböző részletekből végül összeállhatott egy pontos jelentés, amellyel sikerült betömni a hiányzó lyukakat a szakértőknek, a gyár mérnökei viszont a mai napig várják a levelet a tengerentúlról, amelyben a munkába állásuk napjáról értesítik őket.
A történtek elgondolkodtatók, különösen akkor, ha észrevesszük, hogy magyar újságok apróhirdetései szinte hemzsegnek a fejvadász cégek kiemelt végzettségű, többéves munkaviszonnyal bíró munkatársak rendkívüli ajánlataitól. Az álláshirdetésre való jelentkezés azonban a „másik oldalról” is alkalmazható módszer. A trójai faló taktikáját alkalmazták az amerikaiak például akkor, amikor az Eurocopter helikoptergyártó cégnél meghirdetett kulcsállásra olyan amerikai pályázó jelentkezett, aki korábban a forgószárnyasok gyártásának egyik felelőse volt a Pentagonban.
Az utóbbi kémakció azonban már nem elsősorban egy versenypiaci magánösszecsapás eredménye. A piaci pozíciók megszerzése érdekében ugyanis itt már állami hátterűnek nevezhető beavatkozás történt egy magántársaság életébe.
A kapitalizmus megjelenésével egyre gyakoribb, hogy egy multicég elkezd egy beruházást, és a saját országának vállalkozói körét viszi magával a befogadó állam területére. Ezeket a beruházókat a saját országuk politikai vezetése is támogatja. Ez a szembenállás már olyan háború, amely független a politikai szövetségi rendszertől. Nem véletlen, hogy Franciaországból nemrég amerikai diplomatákat utasítottak ki, pedig mindkét állam a NATO tagja, vagyis elvileg nincs közöttük politikai szembenállás.
A Heti Világgazdaság 1998-ban számolt be arról, hogy az Európai Uniót, különösen a franciákat módfelett nyugtalanítja az a világméretű lehallgatórendszer, amelyet az amerikai hírszerzés a hidegháború vége óta túlnyomórészt a versenytársak gazdasági, üzleti titkainak megszerzésére működtet. A franciák becslése alapján ugyanis az amerikai nemzetbiztonsági hivatal (NSA) a nemzetközi terrorizmusra és bűnözésre vonatkozó információk mellett elsősorban gazdasági, üzleti jellegű értesüléseket gyűjtött az Echelon lehallgatórendszer segítségével, hogy előnyhöz juttassa az amerikai cégeket a vetélytársakkal szemben.
A diplomaták sokszor akkor is gyanússá váltak egy-egy állam elhárítása számára, amikor kiderült, hogy gyakran találkoztak bizonyos kutatócsoportok vagy vállalatok képviselőivel. A beszélgetések ugyan legálisak voltak, de fennállt a veszélye annak, hogy ezeket a találkákat gazdasági előnyszerzésre használták fel az őket alkalmazó ország számára. Egy gyógyszer kifejlesztése esetében ez a kémtevékenység például óriási károkat okozhat annak az államnak, amely szinte észrevétlenül áldozatává válik az ipari hírszerzésnek.
Földi László szerint nagy veszélyekkel járhat a globalizációs folyamat is. Azzal
a központosított információs hálózattal ugyanis, amellyel a vezető államok és azok nagyvállalatai rendelkeznek, az úgynevezett kicsik már nem képesek felvenni a versenyt. Ez a legnagyobb gondja az Európai Uniónak is, hiszen a komolyabb gazdasági erőt képviselő államok elsősorban piachoz kívántak jutni a közösség bővítésével. A kisebb országok ez ellen csak azt tehetik, hogy kiépítik – akár a szövetségi rendszeren belül is – a saját információvédelmi rendszerüket, és kidolgoznak olyan technikákat, amelyekkel bizonyos kérdésekben információelőnyhöz is juthatnak.
Ezzel az Európai Parlament tárgyalásain is felkészülten képviselhetik a hazájuk érdekeit. Ez Magyarország számára Földi László szerint különösen fontos, mert hazánk jelenleg kettős szorításban él. A szövetséges országokból ugyanis bárki idejöhet, gazdasági pozíciót építve magának, de határország is vagyunk, vagyis tartanunk kell például az orosz vagy az ukrán gazdasági érdekektől, mert ezek az államok rajtunk keresztül kívánnak belépni az európai piacokra. A védelemhez azonban gondosabban kellene bánni az állami cégek privatizációjával is, hiszen a fejetlen magánosítással a gazdasági játékterünket és stratégiai előnyünket is elveszíthetjük.
Az információs hivatal volt igazgatója szerint a megelőzés érdekében jobban kellene vigyázniuk magukra a vállalatoknak is. Nyugati mintára komoly biztonsági embereket kellene alkalmazniuk az igazgatótanácsaikban, így olyan tudáshoz is hozzájuthatnának, amellyel lépéselőnyt szerezhetnének a versenytársakkal szemben.
origo.hu
Az Orbán Balázst támadó Polyák Gábor David Pressman pénzosztója
