Adolf Hitler atombombája

A nemzetiszocialista Németország közel állt ahhoz, hogy atomfegyverrel rendelkezzen röviddel a II. világháború befejezése előtt. Erre a megállapításra jut Rainer Karlsch történész abban a könyvben, amely a napokban került a német könyvesboltokba. A Hitler bombája címet viselő mű kiadója szerint a német birodalom majdnem megnyerte a bevetésre alkalmas atombombáért folyó versenyfutást.

Négyesztendős kutatómunka eredményeire támaszkodik berlini Humboldt Egyetemen doktorált tudós. Betekintést nyert orosz archívumok mindeddig tikos irataiba, beszélgetések hosszú sorát folytatta olyan személyekkel, akik valamilyen formában kapcsolatba kerültek a Harmadik Birodalom egyik legnagyobb rejtélyével. Felvázolja a német atomkutatás történetét az egymással kemény konkurenciaharcot vívó intézetek és katonai parancsnokságok között, megkérdőjelezi neves fizikusok és kémikusok állítását, hogy kizárólag tudományos ambícióból foglalkoztak a nukleáris energia nyújtotta lehetőségekkel, majd a könyv legizgalmasabb részében bizonyítani igyekszik azokat a kísérleteket, amelyeket 1944-ben és 1945-ben Rügen szigetén és Türingiában hajtottak végre.
Otto Hahn már 1938-ban, tehát a háború megkezdése előtt felfedezte az atommaghasadás folyamatát és ezért 1944-ben Nobel-díjat kapott. A világégés kirobbanásával nemzetközi méretű kutatás indult meg a mindaddig elképzelhetetlen megsemmisítő erővel rendelkező fegyver után. Németországban húsz tudományos intézet versengett egymással. Az „uránegyesület” név alatt alakult kutatószövetséget a szintén Nobel-díjas lipcsei fizikus, Werner Heisenberg irányította. Közvetlen munkatársa Carl Friedrich von Weizsäcker – az NSZK későbbi államfőjének a testvére – 1941-ben szabadalmat jelentett be a plutóniumbomba gyártására. A hitleri birodalom 1944 végén funkcionáló atomreaktorral rendelkezett, és az SS felügyelete alatt taktikai nukleáris fegyverekkel kísérletezett. Rainer Karlsch talajminták elemzésével jutott arra a meggyőződésre, hogy Rügen szigetén kisméretű atomfegyvert próbáltak ki.
Sokkal konkrétabb információk utalnak a Türingiában 1945 márciusában végrehajtott kísérletekre. A kor tanújaként Heinz Wachsmut elmondta, a robbanás után máglyát gyújtattak vele, és ezen borzasztóan eltorzult holttesteket égettek el. A könyv szerzője hétszáz áldozatot tart lehetségesnek. Egy szovjet katonai archívumból előkerült titkosszolgálati jelentésben ez áll: „Az utóbbi időben két nagy robbanásra került sor Türingiában. Az explózió ötszáz-hatszáz méteres körzetben letarolta a fákat.”
A győztes nyugati hatalmak deportálták a német atomfizikusokat, és egy vidéki, magányos angol kúriában tartották fogva őket. Itt értesültek a Hirosimára 1945. augusztus 6. ledobott amerikai atombombáról. Lehallgatott beszélgetéseik jegyzőkönyvéből kiderül, a tudósok mély csalódással fogadták a hírt, mindaddig ugyanis abban a meggyőződésben ringatták magukat, hogy az atommaghasítás terén előbbre jutottak, mint az Egyesült Államok kutatói.