Veszélyes dolog József Attila. Úgy halt meg, mint aki sohasem kerül be az irodalomba, most meg benne él minden elrontott szavunkban, minden félrecsúszott verssorunkban, ő az etalon, ő a hiperhivatkozás, ő az utolsó érv és fogódzó. Nem tudom, érdemes-e mindenáron továbbgondolni. Nem tudom, tényleg tovább kell-e írni. Mert mindenki megpróbálja. Kiegészíteni töredékeit, rárímelni egyes fontos soraira, elrejteni itt-ott a szövegben valamit, amit leírt. Nem tudom, nem volna-e ideje inkább elszakadni tőle, fájdalmasan és durván, hogy elkezdődhessen a József Attila utáni kor a magyar költészetben, mint ahogy egyszer mégis elkezdődött az Illés utáni kor a magyar rockzenében, valamikor az ezerkilencszáznyolcvanas évek közepe táján, ami egész jóra sikeredett.
Persze emlékévek és jubileumok táján nehéz az ilyesmi, 2005-ben, a József Attila-évben pedig még nehezebb. A töméntelen esszéantológia, emlékkiadvány, képeskönyv és egyéb, az idők mélyén majd eltűnő obligát megemlékezés között szokatlan darab a Ráday Könyvesház kiadványa, a 36 fokos lázban, amely tizenegy kortárs magyar költő kedvenc József Attila-verse és azok angol fordítása mellett saját verseiket, valamint azok angol fordítását is tartalmazza, ezen túl a kortárs költők darabjainak más európai nyelvekre fordított változatait is – egyikük verse szlovákul, másikuké észtül, a harmadiké szlovénül olvasható.
A kötetet a megszólaló költők József Attila-eszszétöredékei és rövid magyar, illetve angol nyelvű életrajzai egészítik ki. Ami ebben jó: nincs mellébeszélés. Színtiszta költészet van és elgondolkodás: mi a különbség aközött, ami úgy hangzik: „És az országban a törékeny falvak / – anyám ott született – az eleven jog fájáról lehulltak, / mint itt e levelek” és „In this country, fragile villages / – where my mother was born – / have fallen from the tree of living rights / like these leaves”; zenél angolul is, mégis: mit ért ebből az angolszász olvasó, aki nem látja a sorok mögött a magyar vidék elnyomorított arcát, a harmincas éveket, aki nem tudja a magyar falu színét és szagát és a történelmünket, s hogy mit jelentenek ezek a sorok egy idegen nyelven, és mit nem. Nem a műfordítás lehetetlen: amikor Tóth Árpád megszólaltatja magyarul az Őszi chansont, mi látjuk magunk előtt Párizst, tudjuk a Montmartre szagát, látjuk a költőt, aki épp valamerre siet az őszi városban, ahogy Marcel sietett Odette-ék háza felé, mert mi jobbára ismerjük a francia kultúrát. De a Nyugat nem ismeri a magyar kultúrát, nem ismeri a történelmet, nem tud semmit rólunk, és ez az, amit nem lehet lefordítani a versek „mögé”, ezért válik mássá József Attila idegen nyelven, és ezért válik érthetetlenné.
Kortársaink verseiről annyit: egytől egyig jók, de – ebben a kötetben legalábbis – nem tudtak, talán nem is akartak kilépni a József Attila-bűvkörből. Egymásba érnek soraik, a József Attilá-s soraik és maguk a József Attila-sorok, ami egyébként legalább annyira szép, mint amennyire elgondolkodtató. Hol van az a költő, aki annyira más, hogy egyszerűen képtelen József Attilá-san írni, még ha akarna is?
A kötet az elmúlt évek egyik legszebb könyve. Czakó Zsolt, a tervező végre túllépett a Kádár-kor vizuális örökségén. Őszinte elismerésünk.
(36 fokos lázban – 12 magyar költő. Szerk.: Jónás Tamás. Ráday Könyvesház, 2005. Ára: 2000 forint)
origo.hu
Lázárinfó Baján: új Duna-hidat, négysávos utakat és gazdaságfejlesztést ígért Lázár János
