Borjúszörp

Lapszéljegyzetek

Görög hitregék szerint Aszklépiosznak, a gyógyítás istenének különleges ismeretei Kheirón kentaurtól származtak, aki az árván maradt gyermeket felnevelte, és a tudományokra, művészetekre, ezek közül pedig főképpen az orvoslásra tanította. Aszklépiosz felcseperedvén hamarosan „praktizálásba fogott”, s mivel a reménytelen betegeket lábra állította, sőt halottakat is feltámasztott, kiváltotta Zeusz féltékenységét, aki villámaival agyoncsapta az embereket túlságos hatalomhoz és talán örökléthez juttató, rá nézve veszélyes istenséget. Az ókori görögök szerint Aszklépiosz feleségének, Epionénak a fájdalomcsillapításban volt szerepe, míg leánya, Hügeia, a gyönyörű ifjú hajadon, aki az antik ábrázolásokon csészéből kígyót itat, az egészség istensége.
A higiéné kifejezést már Platón korában is használták, ám csak a XVIII. század végén, a XIX. század elején terjedt el általánosan, bár maga a fogalom ismert volt korábban is. Igen jellemző, hogy Georg Henrich Behr strassburgi orvos Lexicon physico-chymico-medicum reale című, 1738-ban Johannes Becknél megjelent szigorúan tudományos kötetében egy sort sem szentel a higiéniának, sem Aszklépiosznak vagy Hügeiának. Kiss Józsefnek (1765–1830), Széchényi Ferenc udvari orvosának Egésséget tárgyazó katechismusa sem említ higiénét, de az egész könyv a népegészségtan kérdésével foglalkozik, ékes jeleként annak, hogy a XVIII. század végén a probléma már Magyarországon is széles tömegeket érintett. A könyvet Kiss József „minden nem-orvosnak, de kiváltképpen a’ köz-népnek és az oskolába járó gyermekeknek” ajánlotta.
Kiss Józsefhez hasonlóan Kurt Sprengel (1766–1833) Versuch einer pragmatischen Geschichte der Arzneikunde című, 1794-ben megjelent összefoglaló műve sem használja a higiéné kifejezést, bár Hügeia szerepét több helyen is említi az ókori orvoslás történetét tárgyalva.
Így aztán Meinrad Dopfer bécsi körorvos 1818-ban megjelent Hygea für die Bewohner der Städte című népszerű munkája, ha nem is első volt a szóhasználat tekintetében, elég korainak tekinthető. Nálunk Bene Ferenc (1775–1858) pesti főorvos és Csorba József (1789–1858) kórházigazgató volt a fogalom első terjesztője és meghonosítója a XIX. század elején. Ez idő tájt a poézis is mind gyakrabban szólította meg a görög istennőt: Csokonai Dr. Földi sírhalma felett című, 1801-ben szerzett költeményében így fejezi ki fájdalmát: „Bús a poéta- s orvos-isten, / Jaj, Erató s Hygiene sorvad.” Császár Ferenc, a hazai szalonköltészet egyik ismert művelője 1846-ban egyenesen himnuszt írt Hügeiához afölött érzett örömében, hogy kisfia meggyógyult: „neked a kies völgy / Hűs ölén oltárt emelek, Hygiea! / S áldozom csermely vizein fürösztött / Zsenge füvekkel”.
A kifejezés terjedésében tehát a tudománynak és a művészetnek egymást erősítő szerepe volt. Meinrad Dopfer városlakóknak írt közegészségügyi könyve a kor tudományosságának szintjén körültekintően foglalkozott a betegségek megelőzésétől a gyógyításig sokféle kérdéssel. Nagy teret szentelt a táplálkozási tanácsoknak is; külön említette az egyes élelmiszerek jótékony vagy kártékony hatását.
Talán ezért gondolta úgy a kötet egy XIX. századi használója, hogy néhány évtizeddel a könyv megjelenése után saját receptjeivel egészíti ki Meinrad Dopfer munkáját. Alighanem valamilyen korabeli magazinból másolhatta ki az ismeretlen olvasó két párizsi húskészítmény receptjét: a húsízét, amely leginkább pástétomra emlékeztet, és a különös nevű izomszörpét.
A recept értelmezését igencsak megnehezíti, hogy a korabeli feljegyző a magyar nyelvújítás legkevésbé elterjedt „szörnyszülöttjét”, a Schuster János (1777–1838), Bugát Pál (1793–1865) és Irinyi János (1819–1895) által megalkotott kémiai műnyelvet használta, ráadásul helyenként rövidítve. Így a hidrogén, amelynek nyelvújítási elnevezése Nendtvich Károly (1811–1892) leleményéből a „könnyű” szóból köneny lett, receptünkben csak „kön” néven szerepel, a halványzöld klór a halvany, a hidrogénklorid pedig, vagyis a sósav nem köneny halvany, hanem rövidülve „kön halvany”. A XIX. századi kémia nyelvében járatlannak nem könnyű eligazodnia a szövegben.
Az izomszörp leírása a következő: „Végy meg mosott, inaitól és zsírjától meg tisztított, nem különben igen finomra összemetélt borjú húsból 100 részt. Közönséges lepárolt vízből 500 részt. Tisztított tömény kön (köneny = hidrogén) halvany (klór) savból 0,50 részt. Törött hamany (kálium) halvany 0,50 rész. Szikeny (nátrium) halvany 0,50 rész. 10 órai áztatás után papiroson szüressék át. A’ szürtethez annyi közönséges lepárolt víz adandó, hogy 500 gramm legyen, melyhez Celsius szerént 35–40 fok hő mérésnél kevés fehér porrá tört finom czukrot 1000 részt” – és itt sajnos véget ér az érdekes leírás. A lényeget azonban, azt hiszem, így is tudjuk. Akinek nem elég a boltokban kapható energiaital, már ez alapján is keverhet magának valódi izomból leszűrt izomszörpöt!