Hosszú ideje minden évben sikert aratnak a hazai örökségvédők az Europa Nostra pályázatán. Az idei elismeréseket a szervezet elnöke, a dán Henrik herceg adta át Bergenben, Haakon király XIII. századi palotájában, Norvégia leghíresebb középkori világi épületében – tudtuk meg Winkler Gábor építésztől, egyetemi tanártól, aki Magyarországot képviseli az Europa Nostra tanácsában. A gyügyei templom oldalfalában elhelyezett érmet július 10-én leplezik le, a mádi zsinagógát július 12-én jelölik meg az Europa Nostra díj bronzérmével.
Gyügye alig háromszáz lelkes település Magyarország északkeleti csücskében. Gyönyörű gótikus kis templomát az Állami Műemlék-helyreállítási és -restaurálási Központ (ÁMRK) munkatársai varázsolták újjá Kaló Judit építész, Radovics Krisztina és Janó Irén faszobrász-restaurátor vezetésével, példás csapatmunkával. Az épület történetét régóta kutató Gere László régész megállapítása szerint az eredetileg boltozatos szentélyű templom a XIII. század végén, illetve a XIV. században épülhetett. A XVI. századig katolikus, a reformáció óta református templomként szolgált. A falu 1767-ig Újlak filiája volt, ettől az időponttól lett anyaegyház. A különválás emlékét őrzi az ekkor készült kazettás, festett famennyezet, a szószékkosár és a nyugati karzat, amelyet 1833-ban bővítettek észak felé. Akkor, 1833-ban kapott koronát a szószék, akkor bontották le a szentélyt és a templomhajót elválasztó diadalívet is. A karzat északi felén, a pad mögött megmaradt egy 1762-ben készült falképtöredék, a nyugati kapu fölött pedig szintén töredékesen egy kétfejű sas, ami arra utal, hogy a környéken lévő középkori templomok többségéhez hasonlóan a gyügyei is festett lehetett valamikor.
Az évszázadok során megszűnt a templom eredeti karaktere. A magas tetőt ellaposították, csak a kötőgerendákat hagyták meg, ehhez rögzítették a famennyezetet. Szerencsére a csapolási helyekből – az írott források, a megyei és az erdélyi analógiák segítségével – az építész ki tudta következtetni, milyen lehetett az eredeti tetőszerkezet. Hiányzott a sekrestye (a régészeti kutatás pontosan feltárta az alapjait), ajtaját befalazták, ahogy a szentély falfülkéit is. A szentély hajdani boltozata megsemmisült, a résablakokat egy méter szélesre megnagyobbították. A csarodai templom kapujával rokon bélletes nyugati kaput leszűkítették. Hiányzott a szószék alja, az úrasztala. A falakat kemény cementvakolat fedte, a lebontott diadalív helyén csupasz deszka éktelenkedett a festett kazetták között. Az épület beázott, penészedett, a famennyezetet rovarok pusztították.
A helyreállítók célja az volt, hogy – tudományos kutatásra alapozva – a XIV. századi építészeti megjelenést, berendezésében az 1767 és 1833 között kialakult képet mutassák be. Újra felépítették az eredeti tetőszerkezetet, a diadalívet, a sekrestyét (kiállítótér lesz majd), az ablakokat eredeti formájukban rekonstruálták, a nyílásokba Balogh Eleonóra ólmozott üvegei kerültek. A nyugati kapu leszűkített nyílásában megmaradt a berendezéssel egyidős ajtólap, amelyet megőrzésre érdemesnek ítéltek, ezért a kaput nem bővítették eredeti méretűre. A restaurátoroknak el kellett dönteniük, hogy az eredeti vagy az 1800-as években készült templombelsőt állítják helyre. Az utóbbi mellett döntöttek (a szószékkosár kivételével, amelynek megmaradt az eredeti festése), mert így teremtettek egységes hangulatot, és tiszteletben tartották a különböző időszakokban élt közösségek díszítőmunkáját is. Az 1767-es festett kazettás famennyezetet őskeresztény szimbólumok, növények, állatok és bibliai képek díszítik, bonyolult jelképrendszerét eddig nem sikerült megfejteni, de az biztos, hogy forrásvidéke az egyetemes kultúrában keresendő. Az ÁMRK farestaurátor-műhelyében dolgozó csapatnak sikerült olyan konzerválási módszert kifejlesztenie, amellyel meg tudta menteni az igen rossz állapotban lévő festést.
Sok szakember együttes munkájának eredménye, hogy mindenre kiterjedő figyelemmel – még a nyugati kapu kilincsére is jutott belőle – sikerült harmonikus egységet alkotni. Csak természetes anyagokkal dolgoztak, a tetőre kézzel faragott fazsindely került, a padlóra tégla. A fény egyenletesen szóródik a falakra, kiemelve a középkori kanálhátas vakolást. A pályázat az alkotók és a tulajdonos Tiszántúli Református Egyházkerület közös ügye volt. Varga Árpád lelkésznek és Kiss Ferenc polgármesternek is köszönhető, hogy a helybeli lakosok elfogadták a szakemberek véleményét, gyönyörű oltárterítőt hímeztettek, és nagyon büszkék megújult templomukra.
Ahogy a világörökség részeként számon tartott tokaj-hegyaljai Mádon is, ahol a település apraja-nagyja összegyűlt a kulturális és szakrális célokra egyaránt alkalmassá vált zsinagóga átadására. Mád a XVIII. században a magyarországi zsidó ortodoxia és haszidizmus egyik központja volt. Ma nincs zsidó vallású lakója. Temetőjében, amely az ortodox hívők zarándokútjának egyik állomása, két „csodatévő rabbi” nyugszik. Az 1795-ben késő barokk stílusban épült zsinagóga keleti falán megmaradtak a faragott imatáblák gazdag és ritka szöveganyaggal, amelyeket Komoróczy Géza olvasott le. A zsinagóga a mellette lévő, vele egykorú, emeletes, tornácos rabbiházzal és a zsidó temetővel egyedülálló együttest képez. (A rabbiház állaga egyre romlik, üresen áll, pedig alig van párja, mindenképpen felújításra volna érdemes.) A zsinagóga a település középpontjában áll, a gótikus katolikus és a késő barokk református templom mellett – jeléül annak, hogy ezen a helyen zsidók és nem zsidók békében éltek, együtt alakították valaha virágzó községüket. Az épület a háború után a magyar állam tulajdonába került, 1953-ban műemlékké nyilvánították, sokáig nem használták, csak a zempléni napok idején rendeztek benne hangversenyeket. Ma a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) kezeli. Az 1978-ban megkezdett helyreállítás óta újra rossz állapotba került, a mostani helyreállítás költségeinek jelentős részét a KVI fedezte, és hozzájárult a New York-i székhelyű Nemzetközi Műemlék-alapítvány (World Monuments Fund), valamint néhány magánember is. A munkálatokat Wirth Péter és Benkő Ágnes (Kánon Építészeti Stúdió) irányította, céljuk az volt, hogy a rendkívül gazdagon díszített épületbelsőt is helyreállítsák. Szerencsére maradt fénykép a berendezésről, ezért eredeti pompájában születhetett újjá az európai zsinagógaépítészet sajátos, úgynevezett lengyel–litván típusú változatát képviselő négyoszlopos, kilencosztatú épület, amelynek középső része, a prédikáló tér a leghangsúlyosabb. Vilniusban, Lembergben (Lvov, ma Lviv) hatalmas méretű ilyen típusú zsinagógákat emeltek, II. József türelmi rendelete után sorra épültek kisebb változataik a Monarchia más tájain is – tájékoztatott Dávid Ferenc művészettörténész, aki részt vett a rekonstrukciót megelőző kutatásban. Az akkori Magyarország területén tucatnyi volt belőlük, mára csak három maradt: a mádi, az apostagi (Wirth Péter és Benkő Ágnes ennek a felújításáért kapott 1988-ban Europa Nostra díjat) és a bonyhádi.
A nemzetközi összefogás szép példája a segesvári várnegyed legmagasabb pontján álló Hegyi templom (Bergkirche) 1992-től máig tartó rekonstrukciója, amelyet az Europa Nostra fődíjával jutalmaztak. A munkálatokat a budapesti Műegyetemen végzett kolozsvári Benczédi Sándor építész, műemléki szakmérnök irányította Fekete Márta, Balázs István és Máté László építész segítségével. A statikusok vezetője, Bodor Csaba (mindnyájan az Atelier M. munkatársai) a bukaresti Constantin Pavelescuval és a karlsruhei Jürgen Hallerrel együtt dolgozott. Pavelescu tervezte a boltozatok fölött, a tetőszerkezet alatti térben felállított merev fémtárcsa szerkezetet, amely a dinamikus terhelést veszi át a földrengéses zónában. A templom tartószerkezetét a karlsruhei egyetemi tanár, Jürgen Haller módszerével erősítették meg: a falakat meghatározott pontokon körben átfúrták, acélrudakat helyeztek el bennük, azok végére méteres acéllemez és nagy csavarok kerültek, így „húzták össze” a falakat. Részt vett a kutatásban Várfalvi János (budapesti Műegyetem) épületfizikus is. A nagyméretű falképeket Dan Mohanu, a Bukaresti Szépművészeti Egyetem falkép-restaurátor tanszékvezetőjének irányításával Romeo Gheorghita állította helyre. A középkori erdélyi ikonográfia megismertetésére szervezett posztgraduális kurzust a német Werner Schmidt vezette. A kő- és üvegrestaurálást magyarországi szakemberek végezték: Asztalos György és Konkoly György, illetve Gonzálesz Gábor és Füri Judit. A stallumokat és az oltárokat Mihály Ferenc, a budapesti Képzőművészeti Egyetem vendégtanára, az ÁMRK restaurátor-műhelyének Szovátán élő munkatársa újította fel. Az egész munkafolyamat „szellemi atyja” a Segesváron született, Kölnben élő Christoph Machat művészettörténész volt, aki a német Icomos szervezetet képviselte. A költségekből 2,5 millió eurót a müncheni Messerschmidt Alapítvány, 1,5 milliót a román művelődési minisztérium bocsátott a szakemberek rendelkezésére.
A XIII. századi román kori katolikus templomból többszöri átalakítás után jött létre a XV. század végére az a gótikus Hegyi templom, amely ma is áll Segesváron. Érdemi változtatást 1486 óta nem végeztek rajta, ekkor keletkezett utolsó datálható falképe – tájékoztatott Benczédi Sándor. A Bergkirche a lutheri reformáció idejétől a szászok evangélikus templomaként szolgált a XX. század hetvenes éveiig. Addigra rendkívül rossz állapotba került, ám épp ez volt az az időszak, amikor tömegessé vált a szászok emigrálása, így már nem tudták felújítani templomukat. A Hegyi templom élő múzeumként működik a jövőben, ami azt jelenti, hogy a környező szász templomokból ide mentik át a tárgyakat – a középkorban megszokott helyükre, az erre a célra felállított mellékoltárokra. Koncerteknek is helyet ad majd az épület, hiszen az akusztikája kiváló. Liturgikus funkcióját is visszakapta a templom, alkalmanként istentiszteletet tartanak benne, és passiójátékokat adnak elő. Jelenleg a külső falképeket restaurálják; az Europa Nostra érmét szeptember 4-én helyezik el a templom falán.
origo.hu
Ezt mondta Orbán Viktor Gyurcsány lemondásáról és válásáról
