Kecskecsöcsűt curholni

K ö n y v e s h á z

Látszólag igen szerencsés vidék a Velencei-tó környéke – közel fekszik a fővároshoz, és a tó sok szempontból hasonlít a Balatonra: déli partjánál megfelelően sekély a víz a fürdőzéshez, északi oldalán pedig finom bort termő, lankás szőlőhegyek nyúlnak el. A régió fekvése azonban hátrányoktól sem mentes, ugyanis éppen a nagyobbik testvér, a Balaton közelségének tulajdonítható, hogy a Velencei-tó csak a múlt század harmincas éveitől kezdett népszerűvé válni a turisták és a fürdőzők körében. Arra pedig, hogy a környék szőlő- és borkultúráját is kellőképpen elismerjék, egészen 1990-ig kellett várni, a területet ugyanis csak ekkor nyilvánították hivatalosan történelmi borvidékké.
Pedig a térségben több évszázados hagyományokkal bír a borászat. Lukács László, Ambrus Lajos és L. Simon László jóvoltából már az olvasóközönség is megismerheti a Velence környéki szőlő- és borkultúra múltját és jelenét az Édes szőlő, tüzes bor című, pazar kivitelű album segítségével, amely a külföldi érdeklődőkkel is számol – a kötet ugyanis kétnyelvű, magyar–német szöveggel készült. S bár a bőséges képanyag kedvcsinálónak sem utolsó, a kiadvány jóval több afféle felületes turistacsalogatónál: földrajzi, borászati és folklorisztikai szempontból is megfelel a tudományosság igényének – bizton állíthatjuk, aligha van olyan téma, amelyet ne lehetne kapcsolatba hozni a Velencei-tó környékének borkultúrájával, és amelyet ne említenének meg a szerzők a helyi présházak alaprajztípusaitól a települések hivatalos pecsétjéig s az Orbán-napi népszokásokig. A szerzőtriász munkáját lapozgatva tehát úgy gyarapíthatja tudását észrevétlenül az olvasó, hogy közben megelevenedik előtte az az időszak, amikor – a filoxérajárvány előtt – a tó környéki gazdák sekélyen curholták a kikküvel permetezett kecskecsöcsűt és lúdtérdű kolontárt a sukorói szőlőhegyen. Ráadásul azt is megtudhatjuk, hogy a hagyomány szerint történelmünkben is mily kulcsfontosságú szerepe volt a tó környéki bornak: a helybéli gazdák ugyanis a pákozdi csata előtt sok horvát katonát a házakhoz csaltak, ott aztán leitatták, s a forrásban lévő must gázába fojtották őket. A szerzők alaposságára mi sem jellemzőbb, mint hogy még a Szent Benedictus Borrend avatási szertartásának teljes szövege is szerepel benne – s ha már itt tartunk, Lukács, Ambrus és L. Simon kötetének színvonala alapján aligha volna meglepő, ha a borrend jóvoltából hamarosan a három szerző is elnyerné a borlovag címet. Ha pedig valaki a kötet olvasásától felbuzdulva a helyszínen kívánná megkóstolni a tó környéki szőlőből készült nedűt, az gyakorlati útmutatóra is találhat az utolsó fejezetben, amely útikalauz a Velencei-tó környékének legjelentősebb pincéihez.
(Lukács László – Ambrus Lajos – L. Simon László: Édes szőlő, tüzes bor – A Velencei-tó környékének szőlő- és borkultúrája. Süsse Weintraube, feuriger Wein – Die Trauben- und Weinkultur der Gegend um den Velencer See. Ráció Kiadó – Velencei-tó Környékéért Alapítvány, Budapest–Pázmánd, 2005. Ára: 6800 forint)