Nyugat-Yorkshire, lepusztult kisváros, körülötte csodálatos természeti környezet. A város egykori kiskocsmájában, a Hattyú fogadóban él a fiatal Mona (Nathalie Press) és bátyja, Phil (Paddy Considine), amelyet a börtönviselt férfi hamarosan egyfajta imaházzá alakít át, lelki központtá, miután megtér és egy vallásos csoport tagjává, vezetőjévé válik. Mona, az egyszerű, iskolázatlan, vad angyal egyre inkább eltávolodik tőle, senkije sincs, de egy délután, ellenfényben meglátja a „herceget”, ebben az esetben Tamsint (Emily Blunt). Tamsin szinte mindenben tökéletesen ellenpontja Monának: bentlakásos iskolába jár – igaz, most kicsit felfüggesztette tanulmányait – családjával él egy repkénnyel befuttatott, tipikusnak aposztrofálható angol házban, jómódban, többek közt Nietzsche és egy cselló társaságában. Azonban hamarosan kiderül, hogy a látszólagos tökéletesség mögött más is rejlik: az apuka félrelépései, amelyet egy Jaguár szélvédője bán, Tamsin nővére, aki állítólag anorexiában halt meg, s ha angolokra gondolunk: a hűvösség, mikor szegény kicsi felnövekvő kislánynak éppen szeretetre van szüksége.
A két lány tökéletes ellentéte egymásnak, tűz és víz, az egyikükben egy ipari kisváros elképzelt átlaglánya (durcás, haragos, akinek a szeretője egy durva, nagydarab családos ember, aki a kocsi ülésén „avatja be” a kislányt), míg másikuk egy képzelt elit minden tulajdonságával megáldott teremtés. Mivel nagyon sok szereplő nincs a filmben, nem kell túl sokat filozofálgatni azon, vajon miként alakul a lányok sorsa, akik egyre közelebb kerülnek egymáshoz, csak kérdés, hogy ez mindkét részről menekülés a hétköznapjaikból, környezetükből, vagy csak játék csupán. Mindkettőjüknek más miatt van szüksége a másikra. A lengyel származású rendező nagyszerűen választotta ki a két főszereplő lányt, s tökéletesen illik hozzájuk az ideig-óráig furcsán megtért báty szerepét alakító Paddy Considine is. A film egy nyár lenyomata kettős környezetben, hol erős drámai szálakkal, hol vígjátékokba illő jelenetekkel, kisvárossal és erdővel, romantikus patakkal, amely nemcsak romantikus és szép lehet, hanem akár halálos is. A film végére is jut egy kis meglepetés, fordulat, amely után, e nyár után, kicsit – legalábbis egyeseknek – már más lesz a lét elviselhetetlen gyönyöre.
(Szerelmem nyara. Színes, feliratos angol film, 86 perc. Rendezte: Pawel Pawlikowski. Forgalmazza a Budapest Film.)
Pawel Pawlikowski első mozifilmje, a 2000-ben bemutatott Last Resort azonnal ismertté tette a lengyel származású rendező, forgatókönyvíró nevét. Az angliai bevándorlókról szóló alkotást meghívták a velencei filmfesztiválra, a legjobb új brit film kategóriában díjat nyert az edinburgh-i filmfesztiválon, és egy BAFTA-díjjal is megajándékozta alkotóját, mint „a legígéretesebb elsőfilmest”. A Szerelmem nyara szintén díjat nyert Edinburgh-ban, és megkapta a Brit Filmrendezők Szövetségének díját is, „a brit film kiemelkedő rendezői munkájáért”.
