Egyesítési forgatókönyvek

Amikor Seanna Walsh felolvasta az Ír Köztársasági Hadsereg tömör közleményét, amelynek értelmében csütörtök délutántól a szervezet aktivistái befejezték a fegyveres küzdelmet, az egész világon pontosan tudni lehetett, hogy a harmincöt éve kirobbant északír polgárháború immáron hivatalosan is befejeződött. A titkos hadsereg választása nem véletlenül esett az ötvenéves férfira: összesen 21 évet töltött börtönben, részt vett a Bobby Sands-féle éhségsztrájkban, egyszóval régi, kipróbált IRA-harcos, aki alkalmas a mozgalom megjelenítésére. Amint a történelmi pillanatot rögzítő DVD-felvételen jól látható, a fehér inges Walsh kiállt az ír trikolór elé, és kimondta azokat a szavakat, amelyekre az IRA 1919. augusztusi megalakulása óta nem akadt példa.
Észak-Írország régóta a szimbólumok világa. Mindmáig színek, jelképek, zászlók jelzik a határokat az őshonos katolikusok és a telepes protestánsok között. Szimbólumértékű például az is, hogy a tartomány második legnagyobb városát az előbbiek Derrynek, az utóbbiak Londonderrynek nevezik. A két szemben álló közösség tagjai megszokták a jelképes értelmű üzeneteket, Seanna Walsh csütörtöki bejelentése is ezek sorába illeszkedik. Persze, a fegyveres harc valójában már régen véget ért. 1994-ben, két évtized után az IRA tűzszünetet hirdetett, majd a nagypénteki megegyezésben a felek rögzítették Észak-Írország kormányzásával kapcsolatos elképzeléseiket. A mostani bejelentés tehát egy régóta érlelődő folyamat betetőzése. Megszűnne az IRA? Szó sincs erről, sőt Gerry Adamsék vehemensen követelik a brit katonák mihamarabbi kivonását Észak-Írországból. Az sem valószínű, hogy valaha is feladnák az ír sziget egyesítésére vonatkozó terveiket. Miért is tennék? Ezért az eszméért, Írország szabadságáért hazafiak ezrei áldozták életüket az elmúlt évszázadokban. A Sinn Féin elnöke és alelnöke, Gerry Adams és Martin McGuinness nem is olyan régen még az IRA soraiban küzdött az ír egyesítésért, titkosszolgálati források szerint mindketten tagjai voltak – talán még ma is azok – a szervezet héttagú hadseregtanácsának.
Valójában arról van szó, hogy az IRA és a Sinn Féin okosan számot vetett a közeljövő kilátásaival, és előremenekült. 2001. szeptember 11. óta az ír köztársasági mozgalom elszigetelődött, legfőbb politikai célja, az ír egyesítés jelenleg megvalósíthatatlan. De miért is kellene harcolni, amikor a demográfiai előrejelzések szerint néhány évtized múlva az őshonos katolikusok ismét többségben lesznek Észak-Írországban? A sziget 1921-es megosztásakor még 35 százalék volt az arányuk, ma már a 45-öt is meghaladhatja. Arról nem is beszélve, hogy az elmúlt három évtizedben számos egykoron sarkalatos kérdés megnyugtatóan tisztázódott. A katolikusokat ma már nem sújtja az állami diszkrimináció, az ír állam beleszólhat Észak-Írország ügyeibe, sok tekintetben enyhült a két közösség egymáshoz fűződő viszonya is.
Tekintve, hogy a katolikus közösség legnagyobb pártja jelenleg a Sinn Féin, rájuk kell figyelni elsősorban. Gerry Adams és az ír köztársasági mozgalom mindig is nyitott volt a változásokra. Most annyi történt, hogy a fegyvert letették, de az ír függetlenségért folytatott harc nem ért véget. Mert békefolyamat ide vagy oda, szárazon tartják a puskaport, akárcsak az unionista oldal radikálisai.