Együtt lehet érmes két pólócsapatunk

Mindkét vízilabda-válogatottunk szabad programmal ajándékozta meg magát a hét végére a montreali világbajnokságon; ennek érdekében nem is kellett egyebet tenniük, mint megnyerni a csoportküzdelmeket és mentesülni a nők esetében szombati, a fiúknál vasárnapi kvázi nyolcaddöntők alól. Az elsőség további jutalma, hogy a negyeddöntőben verhető ellenfelet kapnak csapataink, így reményeink szerint megtörténhet, ami korábban még egyetlen vb-n sem: mindkét együttesünk felállhat a dobogóra. Úszóink közül Jakabos Zsuzsanna középdöntőbe jutott, Risztov Éva viszont 400 gyorson kénytelen kihagyni a finálét. Csakúgy, mint ugyanezen távon a férfiaknál a szuperfavorit amerikai Michael Phelps!

2005. 07. 24. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bár a fiúk az 1973-as bemutatkozás óta halmozzák az érmeket – az eddigi tíz vb-n 2 aranyat, 4 ezüstöt és 1 bronzot nyertek –, és a lányok is szereztek már egy első és egy második helyezést (ők csupán 1986 óta próbálkozhatnak), egyazon vb-n még sohasem jött össze két magyar medál. A közös négybe jutás is csupán egyszer, 1991-ben sikerült, ám két vesztes elődöntő után maradt egy 3. és egy 4. hely. Amikor pedig valamelyik alakulat világbajnok lett – a férfiak 2003-ban, a nők 1994-ben –, a másiknak be kellett érnie az 5. hellyel. Az előttünk álló héten Montrealban tehát rekord születhet. Erre utalnak az előzmények, hiszen a nők a vb-címvédő Egyesült Államok előtt lettek csoportgyőztesek, a férfiak pedig komoly(nak hitt) próbájukon 10-4 arányban tönkreverték Horvátországot. Mondhatnánk, hogy két tradicionális pólósnemzet világversenyes tétmérkőzésein ez a különbség példátlan, de egyrészt nem feledhetjük a sydneyi olimpiai döntőt (Magyarország–Oroszország 13-6), másrészt a játék képe a számszerű eredménynél nagyobb differenciát mutatott.
Csakhogy amennyivel sűrűbb a férfi mezőny a nőinél, annyival keményebb lesz a rivális is a negyeddöntőben. Kemény Dénes alakulata ugyanis a megfiatalított spanyol armadával találkozik kedden, illetve közép-európai idő szerint szerdán hajnali 2.15-kor. Az ellenfelet már a Világliga-selejtezőben is csak nagy nehezen sikerült egy góllal legyűrni – igaz, saját otthonában –, a vb-n pedig tovább bizonyítja, hogy generációval együtt sebességet és eltökéltséget is váltott. A csoportküzdelmek során 7-5-re lebirkózta Olaszországot, 11-4-ig fürdött Dél-Afrikával, 8-7-re kikapott Oroszországtól, majd tegnap a nyolc közé jutásért 17-2-re elintézte Kubát.
A női negyeddöntőbeli játszótárs, Németország messze nem ígérkezik ennyire veszélyesnek. Igaz ugyan, hogy egy meccsre képes összekapni magát, csak így verhette meg 7-6-ra a korábbi önmagukhoz méltatlan hollandokat, de Ausztráliától 15-2-re kikapott, Brazíliával is csak 6-6-os döntetlent szenvedett, a nyolcba jutásért pedig, ha egyáltalán hinni lehet a vb hivatalos honlapjának, 2-1-re, azaz kettő-egyre győzte le Új-Zélandot. Ezek után jogos elvárás, hogy a mieink simán túllépjenek a németeken, sőt néhány gólt és figurát még meg is menthetnek a minden bizonnyal Kanada elleni elődöntőre.
Ha itt már ennyire előreszaladtunk, azt is tegyük hozzá, hogy a fiúk az elődöntőben a görög, olasz, amerikai hármas valamelyikébe akadhatnak bele. A fő vetélytárs szerbekkel tehát csak kétféleképpen találkozhatnak: vagy a fináléban, vagy a bronzéremért. Persze utóbbi lehetőség sem kizárt – de akkor ki vívja a döntőt?

Csillaghullás. Megkezdődött az úszók versenye is a montreali vizes vb-n: Boulsevicz Beatrix 100 m pillangón nem jutott a középdöntőbe, 18. lett a selejtezőben (1:00.79 p). Jakabos Zsuzsanna viszont a 15. helyen végzett 200 m vegyesen (2:17.36 p), s folytathatja a 16 között. 400 gyorson a két évvel ezelőtti vb-2. Risztov Éva futamában 5., összesítésben 13. lett (4:14.10 p), így nem jutott a fináléba. „A vb előtt a betegségem és a balesetem miatt kimaradt három hetet igyekeztem pótolni. Nem nulláról, hanem mínusz tízről indultam, így csak erre voltam képes” – mondta Risztov. Férfi 100 mellen az Eb-3. Bodor Richárd 24. (1:02,23 p), az 50-es sprintszámokban Eb-2. és vb-3. Flaskay Mihály pedig 44. lett (1:04,05 p), ennélfogva nem léptek tovább.
A kezdőnap szenzációjaként a hatszoros olimpiai bajnok Michael Phelps csak 18. lett a 400 m gyorson, így ő sem szerepelhet a fináléban. „Nem így akartam kezdeni. Nagyon csalódott vagyok. Meglepett az eredményem, a bemelegítés alatt még jól éreztem magam” – mondta Phelps. Az amerikai úszó olimpián vagy vb-n még sohasem szerepelt ezen a távon.




Eredmények:


Műugrás, férfi torony:
1. Hu Csia (Kína) 698.01 pont,
2. Guerra Oliva (Kuba) 691.14,
3. Galperin (Oroszország) 656.19.


Műúszás, csapatkűr:
1. Oroszország 99.667 pont,
2. Spanyolország 98.500,
3. Japán 97.833.


Női vízilabda, a negyeddöntőbe jutásért:
Görögország–Hollandia 7-4,
Németország–Új-Zéland 2-1,
Olaszország–Spanyolország 9-6,
Egyesült Államok–Kuba 14-3;
13-16. helyért:
Venezuela–Kína 8-7,
Brazília–Üzbegisztán 11-1.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.