Európai rosszléti állam

Ha ma valaki, aki bérből és fizetésből él itt, Európában és a politikusoktól azt a szót hallja, hogy „reform”, biztos lehet benne, hogy életkörülményeinek rontásán törik a fejüket. E kórus azonban mostanában a választásokra készülő Németországban némileg elhalkult. Schörder még nagyon magabiztos volt, amikor a német jóléti állam reformját (a szociális ellátások, különösen a munkanélküli-segély lefaragását) az Agenda 2010-nek nevezett programjában 2003-ban bejelentette. Azóta azonban némiképp elbizonytalanodott, különösen, hogy a reformot kidolgozó Peter Hartzot egy szexbotrány kivonta a politikai forgalomból. De nem Hartz eleste jelenti a reformok legnagyobb akadályát, hanem az, hogy a korábbi keletnémet kommunista párt utódja és a korábbi szociáldemokrata vezető, Oskar Lafontaine új baloldali pártja egyesítette erejét és a közvélemény-kutatások szerint e párt jelentős szavazatokat vonhat el mind Schröder, mind a kereszténydemokrata pártvezér, Angela Merkel pártjától. Egy nemrégen készített közvélemény-kutatás szerint a németek 85 százaléka aggódik jövője miatt és 48 százaléka gondolja úgy, hogy a gazdasági helyzet tovább fog romlani, ami az elmúlt tíz év tendenciáit továbbvetítve, nem tűnik megalapozatlan előrejelzésnek. Angela Merkel is változtatott némiképp retorikáján. Két évvel ezelőtt még egy olyan programról beszélt, amelyben a megszorítások központi helyet foglaltak el, mára viszont a gyermekek után járó támogatások és a munkanélküli-segély csökkentésének a Hartz IV. törvény által előírtnál mérsékeltebb változata került előtérbe.
A Der Spiegel különszámában foglalkozik a helyzettel végig követve a német történelmet a második világháború utáni német gazdasági csodától egészen a jelenlegi válságig, a német szociális állam alapjait lerakó Adenauert okolva a mai bajokért. Kérdés azonban, hogy a Spiegel tanulmányírójának Gabor Steingartnak (The German deficit, Spiegel Special No. 4/2005) igaza van-e a helyzet megítélésében? Akiknek elég hosszú az emlékezetük, tudják, hogy amikor vagy jó harminc évvel ezelőtt a világ vezető jövőkutatói a 2000. évet előre jelezték, akkor a vita azon folyt, hogy vajon a termelékenységnövekedés miatt három napra csökkent munkaidő mellett hogyan tudják majd a dolgozók eltölteni szabad idejüket. Mi változott meg? Nem növekedett a termelékenység? Erről szó nincs, a szemlélet változott meg. Harminc évvel ezelőtt senki sem képzelte azt, hogy mondjuk egy német vállalat kínai (vagy akár magyar) munkabérekkel fog termelni, de német munkabéreknek megfelelő árszínvonalon akar eladni. Ha az új játékszabályok tartósak lesznek, akkor az európaiaknak azzal kell számolniuk, hogy munkabérük mindaddig csökken, amíg az együttműködő térségekben a bérek ki nem egyenlítődnek. Ez az európai rosszléti állam híre.