Az irodalomban jártasak bizonyára tudják, hogy Ziegler Géza a szülőhelye iránti tiszteletből vette föl a Gárdonyi nevet. Agárdpuszta, ahol 1863. augusztus 3-án az uradalmi kovács gyermeke megpillantotta a napvilágot, már akkor is Gárdony településhez tartozott. Az eredetileg tanítói lakásnak épült parasztháztól néhány száz méterre áll Agárd másik műemléke, a jelenleg használaton kívüli, 1814-ben épült Anna-kápolna, itt keresztelték Gárdonyit, és harminc méterre egy régi magtár, szintén az összedőlés határán. Ez Agárd műemléki központja.
A Gárdonyi-szülőház felújítására huszonhatmillió forint kellene. Az önkormányzatnak nincs pénze, mert a város eladósodott a termálfürdő építése miatt, így még hitelt sem tud felvenni. A több mint százéves épület téglafalú, a nádfedést az ötvenes években cserépre cserélték. A Gárdonyi Géza Emlékház és Múzeum 1979 óta fogadta a látogatókat. Folytak ugyan javítgatások, és 1986-ban kialakítottak benne egy vizesblokkot is, az alapvető, a házat már az összedőlés szélére juttató bajt, a vizesedést mostanáig sem tudták kiküszöbölni. Az állapotokra jellemző, hogy 2003-ban a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága biztonságosabb helyre, a városi galériába mentette át a Gárdonyi-kiállítás anyagát – fényképeket, könyveket.
Bácskay Zsuzsa, az önkormányzat műszaki előadója sorolja a Gárdonyi-ház körül sürgetően szükségessé vált teendőket: a megoldatlan vízelvezetés miatt az épület egyik sarka megsüllyedt, a fal megrepedt, a vakolat megtáskásodott. Szigetelés nincsen. Ezt a sarkot tehát a szakemberek szerint alá kell injektálni, a falakat meg kell erősíteni, és biztosítani kell folyamatos szárazon tartásukat. Új vakolatra van szükség, cserépcserére és a fedélszék javítására, mivel a faszerkezet nincs rovar- és gombaölővel kezelve. És térburkolatot is kellene építeni.
A százötven négyzetméteres népi műemlék első részében volt a múzeum, a hátsó részben gondnoki lakást alakítottak ki. Az épület 1991-ben került az önkormányzat tulajdonába, amely SAPARD-pályázaton nyert pénzből szerette volna elvégeztetni a felújítást. A Falufejlesztés és -felújítás, a vidék tárgyi és szellemi örökségének védelme és megőrzése címmel kiírt pályázat elbírálói azonban nem fogadták be Gárdony igényét. A város vezetése még nem adta fel, tovább keresi a lehetőséget. Ezenközben az épület sorsáért aggódó helyi értelmiség terveket sző a Gárdonyi-emlékház és környéke jövőjéről. Hiszen nem elég megmenteni és jó karban tartani egy fontos építészeti emléket, szellemmel, tartalommal is meg kell tölteni. Akkor van reménye a hosszú életre.
A gárdony–agárdi Történelmi Játék és Hagyományőrző Társaság elnöke, Papp Zsuzsanna elmondta, a civil szervezetek, a helyi polgárok is elszörnyedve és döbbenten látják, hogy Gárdonyi Géza szülőháza a pusztulás szélén áll. Egyesületük folyamatosan tartja a kapcsolatot az állami illetékesekkel, akik csak pályázatokkal kecsegtetnek. Igen nagy szégyen lenne, véli Papp Zsuzsanna, ha nemsokára szálloda állna az emlékház helyén, és csak egy tábla hirdetné, hogy itt állt valamikor világhírű írónk szülőháza. Az egyesület tehát „Mentsük meg a Nagy Könyv győztesének, lakóhelyünk világhírű szülöttének, Gárdonyi Gézának a szülőházát!” jelszóval programsorozatot szervez 2005. október végére Gárdonyban az író halálának évfordulójához kapcsolódóan. Ebben helyet kapna egy kiállítás Gárdonyi különböző nyelvekre fordított műveiből, irodalomtörténeti szimpózium neves Gárdonyi-kutatók részvételével, jótékonysági operagála a Szent Anna-kápolnában, próza- és mesemondó verseny, valamint amatőr és hivatásos színtársulatok lépnének fel. Hirdetnek műfordító, riport- és novellapályázatot, Gárdonyi-paródia-, illetve -karikatúraversenyt.
Papp Zsuzsanna elmondása szerint az egyesület öt éve kész szakmai programmal várja, hogy a ház ismét megújuljon. Bár a többség Egerhez köti Gárdonyi Gézát, tudatosítani kell, hogy az író Agárdon született, és hároméves koráig ott élt. A ház tehát kulturális zarándokhellyé tehető, amely növelné a település vonzerejét az élményfürdő szomszédságában. Addig is, hogy ne vesszen a remény és az emlék, gyermekszínjátszó csoportjukkal idézik meg rendszeresen az írót és műveit. Az egyesületnek pénze nincsen, Papp Zsuzsanna tehát abban reménykedik, hogy jó program és tehetséges szervezés nyomán megmozdulnak a támogatók.
Készülnek a tervek az önkormányzatnál is, hogyan lehetne életet lehelni a majdan megújuló épületbe és környékébe. Kulturális, muzeális központtá szeretnék tenni, amelyben helyet kaphatna helytörténeti kiállítás, s amely lehetőséget nyújthatna a helyi és környékbeli amatőr művészeknek, illetve civil szervezeteknek a bemutatkozásra. A szépen helyreállított és gondozott műemlék épületek együttese (a Gárdonyi-ház, az Anna-kápolna és a magtár) javítanák a település összképét is.
L. Simon László író, a Magyar Írószövetség titkára agárdi lakosként szívén viseli a Gárdonyi-háznak és környékének a sorsát. Arról beszél, hogy az utolsó pillanatban vannak, hogy megmenthessék a rogyadozó, fákkal körbenőtt magtárat is, amelyet, ha szerencsésebbek és ügyesebbek, pályázati pénzből fel lehetett volna újítani, s abban egy mezőgazdasági múzeumot kialakítani. Így egy kis múzeumnegyede lehetne a településnek. A Velencei-tó Környékéért Alapítvány, valamint az írószövetség szeretne bekapcsolódni a Gárdonyi-ház majdani szakmai életének kialakításába.
Civil kurázsi és lendület tehát már van talán elegendő. Kérdés, mire lesz elég. Érkezik-e segítség – ne feledjük, csupán huszonhatmillió forintról lenne szó, ennyi pénz meg sem látszik egy minisztériumi büdzsében, csak akkor, ha már minden garast elköltött a nagy látványakciókra –, s ha érkezik, nem jön-e későn?
A Gárdonyi-szülőház addig is csendben düledezik.
Gárdonyi Géza
Agárd, 1863. augusztus 3. – Eger, 1922. október 3.
Jóllehet az író Gárdonyban látta meg a világot, élete messze sodorta innen, és az ország számos települése elmondhatja: lakott itt Gárdonyi.
Mivel az öt gyermeket nevelő családban az egyetemi tanulmányokra nem tudták előteremteni a pénzt, Gárdonyi néptanítói oklevelet szerzett Egerben, majd 1882 és 1885 között tanított Karádon, Devecserben és Sárváron. De nem tudta megszeretni ezt a munkát, ezért pályát változtatott, a sajtó felé fordult: mielőtt 1897-ben, azaz harmincnégy éves korában letelepedett Egerben, lapokat írt és szerkesztett (Hazánk, Tanítóbarát, Garaboncziás Diák). Dolgozott a Szegedi Híradónál, a Szegedi Naplónál, az Arad és Vidéke című lapnál, végül Budapesten a Magyar Hírlapnál, ahol első irodalmi sikerét is aratta Göre Gábor falusi bíró komikus alakjának megrajzolásával.
