Olyan kép alakul ki a NATO-ban a magyar kormányról, hogy döntésképtelen, miután három éve nem tud határozottan állást foglalni az eredetileg a Zengőre tervezett lokátorállomásról – jelentette ki Simicskó István (Fidesz) a parlament honvédelmi bizottságának alelnöke. – A kabinet birtokában van minden információnak, ezért vállalnia kell a döntést és a felelősséget annak következményeiért, a halogatás pedig érthetetlen, mivel a radar hazánk és a szövetséges katonai szervezet biztonságát egyaránt erősítené – hagsúlyozta Simicskó István.
A politikus Gyurcsány Ferenc szombati, Sopronban elhangzott kijelentésére reagált, ahol a miniszterelnök azt mondta: a kormánynak nem áll szándékában a Zengőre radarállomást építeni, de újra tárgyalást kell kezdeni egy radarállomás építéséről. – Háromszáz méter alatti repüléseket nagyon nehezen látunk, száz méter alatt pedig szinte semmit – érvelt a kormányfő a lokátorállomás szükségessége mellett. Gyurcsány Ferenc ismertette annak a próbarepülésnek az eredményét, amelyet a kormány megrendelésére végeztek el. Ezek szerint egy alacsonyan szálló kisrepülőgép déli irányból Dunaújvárosig jutott, mire a légvédelem észlelte.
Simicskó István lapunknak úgy nyilatkozott: a teszt felesleges volt, hiszen szakmai berkekben régóta ismertek a magyar a légtérvédelem hiányosságai. A politikus egy olyan hatástanulmány elkészítését szorgalmazta, amelyből kiderül, mennyibe kerülne máshol felépíteni a radarállomást és ehhez mekkora NATO-támogatás hívható le. Emlékezetes: a kormány a civil szervezetek demonstrációi után döntött a zengői lokátorberuházás felfüggesztéséről.
Medvegyev elárulta, mire készül Oroszország
