Hiányzó verseny a távközlésben

Kiszorulhatnak a kormányzati megrendelések piacáról az alternatív távközlési szolgáltatók, ha a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) az elektronikus kormányzati gerinchálózat kiépítésénél nem biztosítja a versenysemlegességet.

Putsay Gábor
2005. 07. 12. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tizennégy hazai cég, illetve az Alternatív Távközlési Szolgáltatók Egyesülete (ATSZE) arra figyelmeztet, hogy a MeH közreműködésével verseny nélkül szereznék be a gerinchálózat működtetéséhez szükséges szolgáltatásokat és háttérbázist a kormányzati intézmények a Magyar Telekom Rt.-től.
A gerinchálózat üzemeltetésére egy tendert követően az MTelekom kapott megbízást, ám a kapcsolódó közintézmények távközlési szolgáltatásainak biztosítására a hatályos jogszabályok alapján bármelyik távközlési cég alkalmas lehet, azaz a szállító kiválasztásáról maguk az intézmények dönthetnek. Szathmári Géza, az ATSZE elnöke tegnap azt közölte: a MeH Elektronikuskormányzat-központ és az MTelekom illetékesei a távközlési cég szolgáltatásait ajánlották az érintett intézmények vezetőinek a gerinchálózathoz kapcsolódó háttér-infrastruktúra kiépítéséhez is. Érvként azt hozták fel – közölte Szathmári –, hogy az MTelekom NATO beszállítói nemzetbiztonsági minősítésű cég, amely feltétel elengedhetetlen a felhordó hálózat kiépítésénél. Az alternatívok viszont úgy foglalnak állást: a törvény lehetővé teszi a szabad szolgáltatóválasztást. Szathmári szerint a MeH közreműködésének az lett az eredménye, hogy egyes kormányzati és közigazgatási szervek a már kész szerződéseket sem írják alá az alternatív szolgáltatókkal, ami a kormányzati piac újramonopolizálásához vezethet. A gerinchálózathoz kapcsolódó kommunikációs szolgáltatások piacát jelenleg 80 százalékos mértékben a Magyar Telekom fedi le, a fennmaradó 20 százalékon többek között az Antenna Távközlési Rt., a GTS-Datanet Távközlési Kft., az Invitel Rt., valamint a PanTel Kft. osztozik. Baja Ferenc, a MeH kormánymegbízottja korábban azt közölte, a tender győztese nem kerül monopolhelyzetbe, ugyanis az elektronikus kormányzati gerinchálózaton kívüli távközlési szolgáltatásokra a tender nem vonatkozik.
A MeH közleményében arra mutat rá, hogy a gerinchálózathoz kapcsolódó szolgáltatásoknál minden esetben figyelembe kell venni a vonatkozó kormányrendeletet. Eszerint a beszerzési eljárásokon minden olyan Magyarországon bejegyzett vállalkozás részt vehet, amely az előírt biztonsági követelményeket teljesíti. Az alternatívok szerint erre a kormányrendeletre a hálózaton kívüli internet-, telefon- és egyéb távközlési, rendszerintegrációs szolgáltatások beszerzéseinél nem lehet hivatkozni. Kérdésre válaszolva Torben V. Holm, az alternatívokat képviselő csoport elnök-vezérigazgatója közölte: nem tartják elfogadhatónak a verseny korlátozását, ha ez tendencia lesz, felülvizsgálják hazai befektetéseiket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.