Bocs a rumliért – szabadkozik az irodába lépve anélkül, hogy a legkevésbé is zavarban lenne miatta. – Semmi gond, otthonos – válaszolom reflexből udvariasan, majd megállapítom, hogy – bár a rendetlenség még távolról sem közelít az általam elfogadott szélső értékhez – valóban rumli van. Amellett, hogy otthonos, azért nekem kicsit költözés előttinek is tűnik. Mint ahogyan Kondor Katalin is. A Magyar Rádió elnöke július 31-én távozik posztjáról.
– Hogyan telt az elmúlt négy év? – kérdezem.
– Gyorsan. Egész egyszerűen elrepült. De ez nyilván azért is van, mert rengeteg minden történt. Mindenesetre egy biztos: ennyi volt.
– Nem jelölteti magát újra az intézmény élére, mondván: semmi esély arra, hogy a kuratóriumban kétharmados többséget kapjon. Jelenleg viszont még elnökjelölt sincs. Ön a minap Hollós János alelnöknek adott ügyvezetői megbízást. Ha balliberális újságíró volnék, felvetném: ez a legkényelmesebb helyzet az ellenzéknek, sokáig fenntartható, Kondor-hű – értsd: fideszes – vezetés maradhat a médium élén.
– De ugye azt még balliberális újságíróként sem gondolná, hogy erről a Magyar Rádió tehet. Hogy a kuratórium, illetve annak elnöksége miért nem képes elnökjelöltet állítani, azt tőlük kéne megkérdezni. Erre a világon semmi ráhatásom nincs, megjegyzem: egyáltalán nem is bánom. Hollós Jánosnak pedig csak az állapot fenntartása a joga, stratégiai döntéseket nem hozhat.
– Gellért Kis Gábor, a kuratórium MSZP-s elnöke szerint önnek nincs joga ügyvezetőt kinevezni.
– Mutassa meg Gellért Kis Gábor azt a törvényi helyet, ami ezt tiltja. A szervezeti és működési szabályzatunk értelmében erre van lehetőség. Egyébként nem ez az első eset, hogy ügyvezető irányít egy közmédiumot. Hogy mást ne mondjak, 2004 elején például ugyanez a helyzet állt elő a Duna TV-ben is. Akkor senki nem hőbörgött.
– Visszatérve a Kondor-hű, ergo fideszes vezetésre…
– Nagyon szeretném már végre tudni, hogy mint rádióelnök, mi a fenétől volnék én fideszes. Mondják, mondják: de ki bizonyította? Elkötelezett vagyok a nemzeti, keresztény, polgári értékek iránt. Ez meghatározza a világról alkotott képemet is. Sajnálom, ha ez eltér a jelenleg hatalmon lévőkétől. Talán ez a baj. Miért van az, hogy csak az ő véleményük számíthat, hogy attól eltérni nem lehet?
– Az „ő véleményük” kifejezés azt jelenti, hogy az MSZP véleménye?
– Azt. Meg mindazok véleménye, akik nem tűrnek más véleményt. Nem csak az MSZP-é tehát. De azért ez egy jól látható, jól körülhatárolható, nagyon erős és agresszív kör. Ők is helyet kapnak, az ő gondolataik is megjelennek. De nem csak az övék. Szerintem ez a bajuk.
– Aki nincs velünk, az ellenünk van?
– Pontosan. Ők még most is így csinálják. De nem csak a Magyar Rádióban. Illetve egyelőre itt éppenséggel sikertelenül. Elmondhatom, hogy oké, én még itt vagyok, teszem a dolgom, amíg lehet, de csak meg kell nézni, hogy 2002 óta hány és hány közéleti embert illetően nyilvánult meg ez a mentalitás.
– Azért ön is kapott rendesen. A Gellért Kis Gábor MSZP-s delegált vezetésével működő, a közmédiumot felügyelő kuratóriumi elnökség az utóbbi időben a rádió egyetlen beszámolóját sem fogadta el. Önt pedig egyszerűen alkalmatlannak nevezte.
– A pénzügyi beszámolóinkat mindig elfogadták, nem is tehettek mást. Itt az elnökségem négy éve alatt mindig rend volt, mindig rendezett anyagi körülmények között működött a rádió, noha sokkal kevesebből, mint amennyire szükség lett volna. A műsorok tartalmával kapcsolatos beszámolókat viszont folyamatosan visszadobták, de hát nem csoda: amíg én vagyok az elnök, a kormánypárti vezetésű testület nem is fog mást tenni.
– Mégis úgy tűnik, hogy adódtak pénzügyi gondok. Vásáry Tamás, a rádió szimfonikus zenekarának karmestere például éppen azért távozott, mert gondjai voltak a finanszírozással.
– Ezt finomítani kell. Vásáry Tamás, akivel a mai napig nagyon jóban vagyok, többször nehezményezte, hogy a zenészei bagóért húzzák a vonót, fújják a harsonát, miközben ő – magyar viszonylatban – tisztességesnek mondható díjazásban részesül. Azt megértette, hogy a rádió nem képes többet költeni az együttesre. Noha többször megkísérelte, az üggyel kapcsolatban egyszer sem kapott lehetőséget az akkori kulturális miniszterrel, Hiller Istvánnal való találkozásra. Hozzá kell tenni: a rádió költségvetését akkoriban sok száz millió forinttal kurtította meg a kormányzat. Ez is egy módszer. Vásáry Tamás a kialakult helyzetben nem tudta garantálni a zenekar színvonalas munkáját. Fájó szívvel váltunk meg egymástól.
– Folyamatos támadás éri-érte a rádiót és személy szerint önt is a Vasárnapi Újság miatt. A leggyakoribb vád, hogy a műsor szélsőjobboldali.
– Igen, ez a vád. De nem ez az ok. Az a meglátásom, hogy a rendszerváltásnak nevezett valamit egy csomó ember csak azért akarta, hogy a saját diktatúrája érvényesüljön. Egyszerűen annyi a baj – mint azt az előbb is mondtam –, hogy más vélemény is megjelenik. De én közmédium-vezetőként nem is tehetek mást, mint hogy minden véleménynek helyet biztosítok. Hogy a liberális–szocialista köröknek nem tetszik az, hogy a kommunista–szocialista rendszer a Vasárnapi Újságban diktatúra és kész, hogy megjelennek az úgynevezett értéksemlegességtől irtózó, nemzeti elkötelezettségű írók, politikusok, értelmiségiek, hát, édes Istenem, nagyon sajnálom. Egyébként – bár jó szokás szerint vádoltak vele – egyetlenegyszer sem sikerült bizonyítani, hogy elnökségem ideje alatt „fasiszta” tartalmat közvetítettünk volna. De hát ez mindegy is: én is „fasiszta” vagyok, ugye, mert a „fasiszta háborús bűnösről” elnevezett kitüntetést, a Wass Albert-díjat birtokolhatom. Amúgy meg nagyon büszke vagyok rá. A tisztelt uraknak és hölgyeknek ajánlom, tessék olvasni Wass Albertet, hasznukra fog válni.
– Bolgár György műsora, a Beszéljük meg! is lehetne egy megjelenő vélemény, mégsem hallható a közrádióban.
– Bolgár György oly sokszor elmondta már, hogy őt hogyan távolították el a rádiótól. Az igazság ezzel szemben az, hogy nem távolította el senki, főleg nem én. Perjés Klára munkáltatói jogú vezető megbírálta egy műsora miatt, ahol őt és – bár személy szerint hidegen hagy – engem gyalázott. Maga szerint ezt melyik intézmény tűrné el bárhol a világon? Bolgár György nem fogadta el a bírálatot, egyáltalán soha a legkisebb bírálatot sem tűrte, így kezdeményezte, hogy közös megegyezéssel bontsunk szerződést. Perjés Klára erre rábólintott, Bolgár György pedig végkielégítéssel távozott.
– Amióta pereket nyert a Magyar Hírlap kiadója, a Népszava és a Népszabadság ellen, és amióta a Magyar Rádió deklarálta, hogy nem foglalkozik többé Újhelyi István megnyilatkozásaival, mintha csitultak volna valamelyest a támadások.
– Nem lesznek ők sosem csendben, hatalmas erejük van a gonoszkodásra. Mi kényszerűségből indítottunk pereket, mert úgy gondolom, hogy akit igaztalanul megrágalmaztak, gyanúba kevertek, annak kutya kötelessége nem meghunyászkodni, hanem harcolni a saját igazáért. Én is éppen úgy gyűlölök bíróságra járni, mint minden normális ember, de a cég és a saját magam becsülete érdekében ezt meg kellett tennem. Ezeket a harcokat – bármennyire is utáltam – vállalni kellett, mert ha nem tettük volna, akkor még inkább úgy hihetnék, hogy bárkit bármilyen sárral, büntetlenül össze lehet mocskolni.
– Más összefüggésben ugyan, de az igazság keresését nemrégiben éppen Gyurcsány Ferenc kérte számon a Magyar Rádión, mondván: a médiumnak kellene legyen bátorsága ahhoz, hogy állítást ne állítással szembesítsen, hanem keresse az igazságot, és azt közvetítse a hallgatóknak.
– Kérdem én: milyen jogon helyezhetné magát a rádió az igazságosztó szerepébe? Mi a dolgunk, ha nem az, hogy minden megjelenő véleményt, álláspontot közzétegyünk? Fajsúlyos, befolyással bíró emberek és vélemények mindkét oldalon vannak. Képzelje el, mit kapnánk a nyakunkba, ha mi döntenénk el, hogy mi igaz és mi nem, ennek helyet adok, annak nem, csak mert én így vagy úgy gondolom. Azt jól látja Gyurcsány Ferenc, hogy az újságírót át kell hassa az igazság keresésének vágya, ne csak visszhangozza az elmondottakat. A miniszterelnök nyilván úgy véli, neki van igaza. Eddig nincs gond. De ha meg akarja tiltani, hogy az ő igazától eltérő vélemény megjelenjen, az nem túl biztató a közmédia jövőjére nézve.
– Milyen új feladatok előtt áll a közszolgálati rádiózás? Nem csak nálunk, bárhol a világon.
– A digitális műsorszórás mint technológia már itt dörömböl az ajtón. Ez azt fogja jelenteni, hogy a Magyar Rádiónak például lesz egy rakás csatornája. Még jobban kiszélesedik a tartalmak sugárzásának lehetősége. Ülünk a digitális készülék előtt, és mondjuk, ha csak sportot akarunk hallgatni, azt hallgatunk. Ha a nap huszonnégy órájában kortárs irodalmat, akkor azt. Vagy éppen zenét, környezetvédelmi programokat, bármit. A ma terjedő, földi sugárzású tematikus csatornáknak ez lehet az alternatívája. Ez óriási felelősséget ró a műsorkészítőkre. Több lehetőség lesz az értékek közvetítésére, de az értéktelen dolgok is szinte korlátlanul terjednek majd. De a rádió mint olyan – szerintem – mindig megmarad. Én is sokat gondolkoztam már azon, hogy hiába jelent meg a rádió, maradtak az újságok. Jött a tévé, és – bár jósolták – nem pusztította el az előző kettőt. Itt az internet, és ez sem váltotta ki a régebbi megjelenési formákat.
– Rengetegszer elmondta: a bóvlit, a szellemi és mentális szemetet nem engedi be a rádióba, csak az értékek közvetítését fogadja el. Ez drága mulatság.
– Meg a politikusok felelőssége. Ugyanis ha csak így nézzük a dolgot, akkor tessék, meg kell hozni a döntést, hogy nem kell közszolgálati rádió, nem adunk rá egy fillért sem, és szét kell zavarni az egészet. Mert az tagadhatatlan, hogy amíg létezik, addig pénzbe is kerül. De azt azért tudomásul kéne venni, hogy az embereknek van egy csomó szellemi és lelki igénye is, keresik az ilyen műsorokat, szükség van rá. És ha ezeknek az elvárásoknak sikerül megfelelni, akkor úgy érzem, egy gyönyörűséges feladatot teljesítettünk. Néha azt mondom, hogy ha csak egy ember hallgat minket, már megérte. Ha azok, akiknek az Isten döntési lehetőséget adott a kezébe, csak a könnyen fogyasztható dolgokra szánnak pénzt, ha csak azt nézik, mi éri meg anyagilag, akkor valóban nem lesz igény az igazi értékekre.
– Pedig mintha lenne ilyen tendencia. Kóka János gazdasági miniszter például nemrégiben – noha később mentegette magát – az MTA-val kapcsolatban jelentette ki, hogy nem kell olyan programokra pénzt adni, ami nem hoz konkrét gazdasági hasznot.
– Erről beszéltem. Egyre világosabb ez a szemlélet. Ezzel én soha, de soha nem érthetek egyet, ezen a területen nincs helye annak a hülyeségnek, hogy versenyképesség. Utálom a csak a fogyasztásra buzdító, csak a profitot hajhászó szemléletet. Nekünk itt egyetlen zsinórmértékünk van: igazi emberi értéket kell közvetíteni. Erre születni kell, és persze így is kell neveltetni. Megtanulni nem lehet, ez benne kell, hogy legyen a közszolgálati műsorkészítő zsigereiben.
– Amikor Simon Andrást kinevezték az MTV alelnökévé, azt nyilatkozta a Heti Válaszban: innen már nem lehet visszamenni újságírónak. Ön mit fog csinálni augusztus 1-jétől?
– Először is végre elmegyek szabadságra. Ami a kérdés lényegi részét illeti: nem ez az egyetlen dolog, amiben nem értek egyet Simon Andrással. Most is készítek műsorokat a Magyar Rádióban. Remélem, nem kell ezzel felhagynom. Azt én is nehezen tudnám elképzelni, hogy egy alacsonyabb szintű vezetői pozícióban dolgozzak ezután. Olyan rangban dolgozni, amely az új elnökkel való rendszeres egyeztetést vonná magával, hát ez tényleg kicsit olyan helyzet lenne, amit szokni kell. De nem látom akadályát a maradásnak, ha – mint ahogyan eddig is tettem – dolgozhatok rádiós újságíróként, riporterként, készíthetem a műsoraimat. Persze, csak ha hagyni fogja az új vezetés.
– És ha nem?
– Tudja, én már annyit kaptam az életben, jót is, rosszat is, annyira megedzett ez a négy év, hogy higgye el: már minden és mindenki nélkül kibírom. Ha nem folytathatom, akkor nem, és kész.
– Nincs B verzió?
– Nincs. Ez úgy hangzik, mintha nem lennék tervezős típus, pedig dehogynem. De erre a helyzetre nincs mit tervezni. Ha nem maradhatok, majd keresek munkát. Az is elképzelhető, hogy hívnak egy-két helyre, de erről még korai beszélni.
– Van olyan személy, akinek a kezébe szívesen adná a Magyar Rádió irányítását?
– Persze, hogy van, de nem árulom el a nevét. Nem akarom rontani az esélyeit, hiszen ha megmondanám, ki az, csak azért nem szavaznának rá, mert szerintem alkalmas.
– Hogy érzi: elvégezte a munkáját?
– Nyugodt lelkiismerettel mondhatom, hogy a programom nagy részét – amire ennyi idő alatt és ennyi pénzből lehetőségem volt – elvégeztem.
– Az iménti válaszaiból úgy tűnt – bár személy szerint nehezen hiszem –, felkészült arra, hogy a Magyar Rádió nélkül éljen.
– Biztosan képes lennék rá. Sőt, arra is – most meg fog lepődni –, hogy be se kapcsoljam a készüléket. De nézze, most minek mondjak mást…: mégiscsak szerelmem a rádió.
leves
Mit ne tegyünk a húslevesbe? Ezek a zöldségek árthatnak az ízvilágnak
