Jéghoki, színpad, televízió

Volt már újságíró a határõrség lapjánál, szerkesztõ-riporter a siklósi kábeltévénél, szerkesztette és vezette a Baranya Televízió, a Pécs Televízió és a Fordan-Zengõ Rádió mûsorait. A Duna Televízió munkatársaként öt éven át a híradó készítésével foglalkozott. Június óta a Hír Televízió híradós csapatának a tagja. Rabb Ferenc, ha nem a kamerák elõtt ül, jégkorongozik, búvárkodik, vagy fellép az Ascher Oszkár Teátrum színpadán.

Rabb Ferenc arcát jó ideje ismerik a televíziónézõk.
Tizenkét éve dolgozom a médiában. Több televízió szerkesztõje, mûsorvezetõje voltam már, de legtöbbenvalószínûleg a Duna Televízióban láttak. Híradósként úgy gondoltam, szakmailag több „keresnivalóm” lehet egy olyan televíziónál, amelynek a híradó a fõ profilja, mint egy elsõsorban kulturális mûsorokra specializálódó intézménynél. Ezért is örültem különösen, amikor megtudtam, hogy a Hír Televízió munkatársa lehetek.
Híradós társával Farkas Boglárkával együtt szerzõdtek a Dunától a Hír Televízióhoz.
Nagyszerû dolog, hogy együtt maradhattunk. Boglárkával már ismerjük egymás gondolatait, gesztusait. Tudjuk, hogy mi van a másik fejében. Nem csak a mi munkánkat könnyíti meg, a nézõknek is jó, ha összeszokott kollégáktól hallhatja a híreket.
Milyen tapasztalatokat szerzett az alatt az egy hónap alatt, amióta a Hír Televízió munkatársaként dolgozik?
Egy „átlagos” televíziónál a hírstáb arra készül, hogy a napi két-három nagyobb híradója tökéletes legyen. Esténként a „kész” hírt tárják a nézõk elé, az illetékesek véleményével, háttérriportokkal együtt. A Hír Televízióban viszont azonnal tudósítunk a friss hírekrõl, amelyekbõl esetleg csak estére áll össze a teljes kép. A nézõk szem- és fültanúi lehetnek, hogyan kerekedik ki a részletekbõl a teljes információ. Például a sajnálatos londoni események alkalmával is csak apránként derült ki, hogy nem elektromos robbanás, hanem terrortámadás történt. A Hír Televízió minden részletet közvetített.
Mi a legszokatlanabb a Hír TV-ben más televíziók híradós tevékenységéhez képest?
Például, hogy a hírek elõtti felkonferálást a saját ízlésem szerint kell alakítanom. Ha az ember nem figyel eléggé, könnyen módosulhat az információ. Ezért aztán háromszor, négyszer is ellenõrzöm magam, hogy átírva is ugyanazt jelenti-e a felvezetés, mint amit a hír „begyûjtõje” mondani akart.
Úgy tudni, nem csak a televízióban, olykor a színpadon is láthatja a közönség.
Régi gimnáziumi osztályfõnökömnek és irodalomtanáromnak, az Ascher Oszkár Színpad egyik vezetõjének köszönhetõen kerültem kapcsolatba a színjátszással. A rákoskerti társulat Budapest legrégebbi folyamatosan fennálló amatõr színháza. Olyan ismert színészek is tagjai voltak egykor e társulatnak, mint Pápai Erika, Újvári Zoltán, Mertz Tibor. Az elmúlt egy évben, sajnos, idõ hiányában nem tudtam fellépni. A többieket azonban szorgalmasan nézem, nem mulasztanék el egyetlen bemutatót sem.
Hogyhogy nem lett színész?
A színjátszás számomra kellemes idõtöltés. Voltam már Ficsúr a Liliomban, alakítottam Steve-et A vágy villamosában, fõszerepet játszottam Karinthy Ferenc Gellérthegyi álmok címû darabjában, de soha eszembe sem jutott jelentkezni a Színmûvészeti Egyetemre.
Az újságírói pálya is hobbi volt?
Éppen a rendõrtiszti fõiskolára jártam, amikor egy viharos románcnak köszönhetõen Pécsre költöztem. A fõiskolát, mivel ilyen oktatási intézmény csak Budapesten volt, abbahagytam, no persze, a döntésemben az is közrejátszott, hogy egy kicsit más volt a rendõrélet, mint ahogy én azt tizennyolc évesen elképzeltem. Inkább veszélyes és nehéz, semmint kalandos és érdekes. Baranyában egy ismerõsömnek köszönhetõen
kerültem kapcsolatba a médiával, igaz már fõiskolás koromban is írtam az Országhatár Magazinba, a határõrség lapjába. A televíziós pályafutásom Siklóson kezdtem, hírmûsorokat készítettem a helyi kábeltelevíziónak. Késõbb aztán Pécsre kerültem, ami komoly elõrelépést jelentett. Az ottani helyi kábeltévé, a Baranya Televízió után a városi televíziónál dolgoztam, illetve a körzeti televízió egy-két produkciójának a készítésében is részt vettem. Szerkesztettem és vezettem a helyi rádió mûsorait, illetve a Magyar Rádió körzeti stúdiójának egy-egy adását. A Duna Televízióba a Cseppnyi változás néven meghirdetett arculatváltás alkalmával kerültem.
És a jégkorong?
Az új õrület… Gyerekkorom óta jártam a Naplástóra jégkorongozni, mígnem az egyik barátom meghívott egy csapatba. Azóta heti háromszor, négyszer edzünk. Persze, az extrém sportokat sem vetem meg. Egy idõben búvárkodtam, sõt még az ejtõernyõzést is kipróbáltam.
A kétéves kislánya megszokta már, hogy apu sokszor „benne van a tévében”?
Számára ez már természetes. Azt viszont nem érti, hogy anyu miért nincs benne.
Tizenkét év újságírói munka után mondhatjuk, hogy elkötelezettje a médiának?
Nagyon sok dolgot szeretnék még kipróbálni. Érdekel például a számítástechnika, van is ilyen irányú szakvégzettségem, azt is el tudnám képzelni, hogy programozó legyek. Ám nagyon fontos, hogy azt a tapasztalatot, amit az ember megszerzett, ne dobja el. Igaz, hogy azt mondtam, öt évnél tovább nem szívesen csinálom ugyanazt, azért remélem, a következõ tíz évben folytathatom, amit a Hír Televíziónál elkezdtem. Bár a koromhoz képest régóta dolgozom a szakmában, sokkollégához képest még mindig zöldfülûnek számítok. Van még mit tanulnom, és szeretnék is minél több tapasztalatot szerezni.