Külpolitikai mélypont

Gyurcsány Ferenc tegnap büszkén számolt be sűrű őszi programjáról, hosszasan sorolva, hogy Délkelet-Ázsiától Dél-Afrikáig a világ számos pontját keresi fel alig néhány hónap alatt. Megemlítette, hogy október 3-án rövid látogatást tesz az amerikai elnöknél, arról egyelőre azonban nincs szó, hogy többek között Pozsony, Riga, Prága és Varsó után George Bush egyszer Magyarországra is eljöjjön. Gyurcsány nem tett említést Vlagyimir Putyin vizitjéről sem, noha korábban már bejelentették, hogy az orosz elnök novemberben Budapestre is ellátogat. Magyarország más, világpolitikai súlyú eseménynek sem adott otthont, s a hatalmas állami pénzeket felemésztő tavalyi, balatonőszödi Haladó kormányzás konferencia sem éppen sikeresen ért véget, hiszen Tony Blair brit és Rodrigez Zapatero spanyol kormányfő vitája odáig fajult, hogy végül mindkét politikus a tervezettnél előbb hagyta ott az eseményt.
Bár a Bem téren a balkáni pozíciók erősítését minduntalan kiemelt célnak nevezik, az utóbbi időben néhány külügyminiszteri látogatást leszámítva nem történt más, mint hogy meggyengült a korábban nemzetközi szinten is sikeresnek ítélt szegedi folyamat. A kormány a kettős állampolgárságról szóló népszavazás idején tanúsított elutasító álláspontja továbbá egyértelműen rontotta hazánk közép-európai pozícióit, a határon túli magyarokat pedig még kiszolgáltatottabb helyzetbe sodorta. Kapcsolataink közben teljesen elhidegültek Szlovákiával, s a visegrádi együttműködést leszámítva a két ország közti párbeszéd szócsatákra korlátozódott. Mélypontra jutottak hazánk és az arab világ közötti kapcsolatok is, miután Gyurcsány „viccesen” terroristáknak nevezte a szaúdi futballválogatott tagjait. Meglepő volt továbbá, hogy az ukrán elnökválasztás idején Budapest a világpolitikai szinten kevésbé elfogadott, ráadásul esélytelenebb Viktor Janukovics pártját fogta, szemben Viktor Juscsenkóval.