Közvetlenül a Londonban elkövetett merényletek után Otto Schily német belügyminiszter a brit fővárosba utazott, hogy a helyszínen szerezzen információkat a terrorcselekmény és a biztonsági szervek reagálásának részleteiről. A szociáldemokrata politikus azzal a meggyőződéssel érkezett vissza Berlinbe, hogy Németország eddigi előkészületei megfelelnek a megelőzés követelményeinek.
Schily szerint nincs szükség a CDU/CSU favorizálta megoldásra, a Bundeswehr bevetésére a határokon belül. Kifejtette, a köztársaság az eddig kiépített biztonsági struktúrával felkészülten várja a nemzetközileg előkészített terrorakciókat: növelték a biztonsági szervek hatáskörét és a rendelkezésükre bocsátott pénzügyi keretet.
A kereszténydemokraták más koncepciót szorgalmaznak, és nemzeti biztonsági hivatal létrehozását sürgetik, amely összefogná a civil és a katonai erőket, fenyegető helyzetben pedig egy parancsnokság alá rendelné azok munkáját. A „regionális honvédelem” jegyében a tartományi fővárosokon kívül létesített központokat követel, ahol az erők összevonásával lehetne gyakorolni azok reakcióképességét.
Peter Struck védelmi miniszter politikája aligha felel meg ezeknek a terveknek. A tárca ugyanis a Bundeswehr állomáshelyeinek leépítésén munkálkodik, és mindössze négyszáz alakulatot kíván fenntartani. A haderő távozásával egy-egy tartalékos tisztet bíznának meg a feladattal, hogy a járásokban képviselje a Bundeswehrt, és tartsa a kapcsolatot a civil szervezetekkel. A támaszpontokon a hadsereg olyan felszerelést kíván tárolni, amely bevethető a katasztrófaelhárítás szolgálatában. A kormány és az ellenzék szerint változtatni kell azon, hogy a különböző biztonsági szervek szövetségi és tartományi csoportjai között nincs átfogó információcsere.
Tíz év börtönt kaphat a bukott dél-koreai elnök















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!