A leépítéseket ezen kívül a határozott idejű jogviszonyok megszüntetésével, korengedményes nyugdíjazással, valamint az üres álláshelyek megszüntetésével kell elérnie a tárcáknak. A mostani megszorítás legnagyobb vesztesének az Oktatási és a Honvédelmi Minisztérium számít, ahonnan ötezer alkalmazottat bocsátanak el. A tervek szerint ezer főt meghaladó létszámleépítés lesz az egészségügyi, a földművelésügyi és a belügyi tárcánál is.
A mostani elbocsátások hátterében a teljes évre tervezett szintet megközelítő féléves államháztartási hiány megfékezése áll, valamint az, hogy a PM előírása szerint a minisztériumoknak összesen ötvenmilliárd forinttal kötelezően meg kell emelniük tartalékaikat. A jövő évre tervezett adóreformmal kapcsolatban Gyurcsány Ferenc csütörtökön már szintén jelezte, hogy az adócsökkentés jövő évi „hatását” jelentő 200 milliárd forintot a minisztériumoktól veszik el.
*
Ezenkívül a Pénzügyminisztérium még idei hatállyal bejelentett csütörtökön több más megszorító intézkedést is. Amint megírtuk, véglegesen befagyasztották a költségvetési vésztartalékokat, a minisztériumok tartalékképzési kötelezettségét 50 milliárd forinttal emelték meg, az év hátralévő részében fokozott adóellenőrzéseket rendeltek el. Október elsejétől szélesíteni szeretnék a tb-adóalapot is, a mobilcégek által fizetett licencdíjakat szintén a költségvetési hiány betömésére szeretnék fordítani, valamint megemelték a játékautomaták adóját is.
A tűzoltó jellegű intézkedések oka, hogy a kormány ismét túltervezte az áfa-, a személyi jövedelemadó, a társadalombiztosításijárulék-, valamint a jövedékiadó-bevételeket. Az összes várható bevételkiesés a PM szerint 160 milliárd forint, azaz a GDP 0,8 százaléka. A kiadásokat viszont alulbecsülték. Ugyancsak nőttek az államadósság kamatkiadásai. Ennek állománya a pénzügyi tárca szerint eléri a 12 714 milliárd forintot, az idei első fél évben a növekmény több mint 1100 milliárd forint. Az éves tervezett adósságszolgálati kötelezettségünk 869 milliárd forint lenne.
*****
A kormány nem spórol. A takarékosság jegyében a kormány nem tervezi a tagjainak nyújtott juttatások (például gépkocsihasználat) szűkítését – mondta tegnap lapunk kérdésére Batiz András kormányszóvivő. Kifejtette: a kabinet azt tervezi, hogy az állam hatékonyabban működjön, a jövő évi költségvetésben ez szerepelni fog. Ennek azonban nem része a kormánytagok juttatásainak csökkentése – tette hozzá.
Mit ne tegyünk a húslevesbe? Ezek a zöldségek árthatnak az ízvilágnak
