Vontatottan halad a bánáti újjáépítés

Napjainkban a székelyföldi és kelet-romániai árvíz okozta károkról szólnak a hírek, ám érdemes egy pillantást vetni az áprilisi, bánáti árvíz károsultjaira: hasonlóra számíthatnak ugyanis a mostani árvíz áldozatai a következő időszakban. Más városokhoz hasonlóan az eurorégió legnagyobb magyarországi városában, Szegeden is komoly civil összefogás tapasztalható a közeli Bánát természeti katasztrófa sújtotta, román és szerb oldalon fekvő magyar falvak lakóinak megsegítéséért.

Korábban már beszámoltunk arról, hogy civil kezdeményezés indult a Temes és a Bega folyók okozta árvíz által sújtott, Romániához, illetve Szerbiához tartozó, magyarlakta falvak lakóinak megsegítésére Szegeden is. Itteni egyesületek, a katolikus egyház, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és az adventista gyülekezet helyi központjai is gyűjtést szerveztek, majd Csongrád megye több települése és a hatóságok is bekapcsolódtak a segítségnyújtásba. A romániai területen 3-4 ezer ember másfél ezer hajléka omlott össze vagy rongálódott meg menthetetlenül. Az áprilisi árvíz elmúltával elkezdődhetett a romeltakarítás, majd az újjáépítés – de korántsem úgy, ahogyan sokan a kárt szenvedettek közül remélték. Sajnos senkinek sem volt biztosítása, így az újjáépítés során a román állam képviselői mondták ki a döntő szót. Kezdetben az okozott problémát, hogy az emberek nem értették: az újjáépítés előtt miért kell lemondaniuk telkük tulajdonjogáról. A hivatalos magyarázat egyszerűnek tűnik: a román törvények szerint az állam csak közterületre építhet. Így a tulajdonosoknak átmenetileg le kellett mondaniuk saját telkeikről a helyi önkormányzat, illetve a román állam javára, s amint az új házuk felépül, a telek az épülettel együtt visszakerül eredeti tulajdonosaikhoz – szól az indoklás.
Hangya Rozália az árvíz sújtotta Ótelekről származik, hittanárként a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceumban dolgozik. Szülei házát is elvitte a víz. – Összedőlt a házunk. Mindenünk benne maradt, csupán az állatainkkal és néhány zsák ruhával tudtak a szüleim elmenekülni – mondja keserűen. Rozália véleménye árnyalja a román állami szervek telekátvétellel kapcsolatos magyarázatait. Mint mondja, a kárfelmérési jegyzőkönyvben valóban van egy olyan kitétel, mely szerint az építés idejére az állam átveszi a telket tulajdonosaiktól, ám sehol sem szerepel, hogy mikor fogja azt viszszaadni.
A román állam negyven pályázó közül választotta ki azt a kilenc tervezőirodát, amelyek felépíthetik a típusházaikat – tudjuk meg a civil szervezetekben az árvíz áldozatait segítő, szintén Temesváron élő Sütő-Udvari Magdától. Mint mondja, van olyan falu, ahol már nagyrészt befejeződött az újjáépítés – ilyen Gátalja és Szigetfalu –, míg például Torontálkeresztesen a nyár végére fejeződhet be, s remélhetőleg a téli hideg beálltáig mindenki feje fölé tető kerülhet – fogalmazza meg reményeit. Hozzáteszi azonban, hogy mindez kevés: a házakat szerkezetkészen átadják ugyan, de a fürdőszobába nem kerül csap, az emberek nem kapnak melléképületeket, s mivel sokan állataikat is elveszítették, megélhetésük került veszélybe.
Hangya Rozáliától megtudjuk: az „újjáépítésnél” nem az számít, kinek mekkora háza volt, hanem csak az, hányan élnek majd az adott épületben. Így két főre egy- szobás, három-öt főre kétszobás, öt fő fölött háromszobás lakás jut egy családnak. – A másik nagy probléma, hogy nem biztosítanak elég gépet a romok eltakarításához, mondván, nincs elegendő pénz. Így például az óteleki főutcán hónapokig nem jött a kotrógép, pedig közel harminc ház romjait kellett volna eltakarítani, s egy-egy háztól 30-40 kamion földet kellene elhordani. A kerteket nem lehet feltölteni vele, mert azok tele vannak bútordarabokkal, vassal, üveggel és egyéb szeméttel – sorolja a gondokat. Az árvíz sújtotta családok a román államtól eddig csupán 300 eurós gyorssegélyt kaptak. Az élelmet, ruhát és tisztítószereket a segélyszervezetek és önkéntes adományozók biztosították számukra.
– Talán furcsa elképzelni, de a legborzasztóbb az volt, amikor rájöttünk, hogy van egy csavarhúzónk, egy hosszabbító- kábelünk, de tűnk, cérnánk sincs. Ezeket mind újra meg kellene venni, de miből? Hiszen az emberek miden pénzüket a földekbe fektették, és azok is víz alatt voltak, illetve vannak – mondja keserűen Hangya Rozália.
Sütő-Udvari Magda azonban bízik a civil összefogás erejében. A károsultaknak nagy szükségük van erre, hiszen – mint mondja – alig tudtak magukhoz térni az árvíz okozta sokkból. S a 3-4 ezer emberen kívül, akinek a háza összedőlt, gondolni kell azokra is, akiknek komolyabb megerősítésre vagy kisebb javításra szorulnak a házaik. Hiszen utóbbiak például csak építőanyagot kaptak a román államtól, de a munkát önerőből kell elvégezniük. Erre viszont az idős emberek egyedül nem képesek.
Szabó László, a Szögedi Védegylet elnöke szerint Magyarországnak és minden magyarnak felelőssége van a bánáti magyar falvak árvízkárosultjainak megsegítésében, ám úgy látja, a szegedieket ennél is szorosabb kötődés fűzi a bánáti szórványmagyarsághoz. 1879-ben, a nagy szegedi árvíz idején ugyanis – amikor Szeged épületeinek többsége elpusztult, s jóval tízezer fölötti volt a menekültek száma – a bánátiak siettek a szegediek megsegítésére: pénzt és élelmet gyűjtöttek számukra, és Torontál vármegye városai és falvai – köztük a mostani árvíz által sújtott községek – valósággal versenyeztek egymással, ki hány menekültet tud befogadni településére – emlékeztet az Újszegedet a szegedi önkormányzatban képviselő Szabó. A menekültek jó része azután az 1880-as évek elején visszaszivárgott Szegedre és közvetlen környékére, azonban akadtak, akik az ott élő emberek vendégszeretetének köszönhetően végleg a Bánátban leltek új otthonra. Ezt a „csendes szegedi kirajzást” még senki sem kutatta, de minden bizonnyal jelenleg is több ezerre tehető azon bánáti emberek száma, akik XIX. századi szegedi gyökerekkel rendelkeznek. – Akkor, amikor a szegediek segítenek a bánáti falvak magyarjainak, nemcsak viszonozzák az egy és negyed százada kapott önzetlen segítséget, de könnyen lehet, hogy ezzel nem is olyan távoli rokonaikat segítik – mondja a városatya, aki képviselőtársával, a fideszes Kohári Nándorral többkamionnyi ruhaneműt vitt a szerb és román oldalon lévő falvakba. – A szerbiai oldalon kevésbé tragikus a helyzet, és az újjáépítés sokkal jobban szervezett, mint a romániai. Az új házhelyek kijelölése és az építkezés hamar megkezdődött, s az internetes kapcsolattal is rendelkező, szerb– magyar–bolgár lakosságú Módos községben azonnal információs központot hoztak létre a helyreállítás koordinálására. A segítség azonban itt is elkél: az állami szervek ugyanis az újjáépítést gazdasági megfontolásból a szomszédos, eddig kizárólag magyarok által lakott Káptalanfalván nem, csak Módoson támogatják. Így, ha nem érkezik magyarországi segítség, az árvízzel egy színmagyar szórványtelepülés örökre eltűnhet a Bánátból – mondja Szabó László.
Az ott élőknek az építőanyagtól a házak felszerelésén át a pénzbeli adományig minden segítségre szükségük van. Ezért az egyházak és más segélyszervezetek mellett a Magyar Kulturális Örökség Alapítvány is folytatja a gyűjtést az MKB 10300002– 28522939–00003285-ös számlaszámon, ahová árvízi segély megnevezéssel várják a felajánlásokat.