Az arany szorításában

Verespatak és Torockó adott otthont nemrégiben a Kárpát-medence első kommunikációs nyári egyetemének. A tábor elsődlegesen a Budapesti Kommunikációs Főiskola (BKF) és a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem közötti kapcsolatot hivatott elmélyíteni, ám a nyári egyetem nem titkoltan példát szeretne mutatni a többi határon túli és anyaországi felsőoktatási intézménynek, hogy kezdeményezzék a határokon átívelő szakmai kapcsolatépítést.

Verespatak, az Erdélyi-érchegység szívében fekvő városka – amely a római korban a birodalom legtermékenyebb nemesfémlelőhelyei közé tartozott – felhőbe burkolózva fogadta a BKF és a Bolyai-egyetem képviselőit. Mintha szégyellt volna valamit előlünk. Talán a legyalult hegyoldalakat, a Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) által felvásárolt, mára már düledező sok száz éves házakat…
A főtéren meglepetésünkre egy idős bácsi köszöntött. A ködből hamarosan előbukkantak a helyi környezetvédők, az Alburnus Maior Egyesület képviselői egy kolozsvári Greenpeace-aktivistával kiegészülve, és szemmel láthatóan örültek, hogy egy egész busznyi társaságot kalauzolhatnak.
A civil szervezet helyi programkoordinátora, Sorana Zoinescu kis csapatával nagyon sportszerűen először a Gold főtéri információs központjába irányított, hogy első kézből szembesülhessünk a bányavállalat terveivel. A szépen kimeszelt épületben a látogatót egy Verespatakról szóló kiállítás fogadja, amely nem annyira a település múltjával, mint inkább a Gold által tervezett jövővel foglalkozik. Mikor az embertömeg láttán megszeppent „tárlatvezető” hölgy megtudta, hogy újságírók is vannak a csoportban, lázas telefonálás közepette rögvest erősítést kért. Azon nyomban meg is jelent a cég egyik mérnöke, egy igazi, jól öltözött román environmental officer [környezetvédelmi (?) tiszt], aki a kiállított térképek előtt részletesen elmagyarázta, hogy a cián, a meddőhányó, valamint a 150 tonnás kamionok által tönkretett tájat hogyan fogják rehabilitálni majd húsz év múlva, úgy, hogy szebben fog zöldellni a környék, mint valaha.
Utunkat kacskaringós hegyi utcákon folytattuk kék és sárga táblákkal ékesített, módos bányászházak között. A kék táblák a Gold tulajdonát képező elhagyott épületeken éktelenkedtek, míg a nemrég kifüggesztett sárgákon az,, Aceasta proprietate nu este de vanzare!”, vagyis az ,,Ez a ház nem eladó!” felirat volt olvasható.
A világörökségi védelmet érdemlő utcácskákon barangolva állandó téma volt a túlélés. Hogyan lehetne kikecmeregni a kanadai–román Rosia Montana Gold Corporation szorításából? Hogyan lehetne maradásra biztatni a nagy összegekkel kecsegtetett lakosokat? Soranától ekkor hallottuk először, hogy az Alburnus Maior Egyesület egy, Az arany útja nevét viselő turisztikai ösvényt szeretne létrehozni a székelyföldi Borvízúthoz hasonlóan. A tervek szerint a lakosságot is bevonnák a projektbe, így az ide látogatók idegenvezetést is kaphatnának. Ez a terv is hangsúlyozná, hogy Verespatak a turizmusból is megélhetne, már ha hagynák. Sorana Zoinescu elpanaszolta, hogy mivel a térség ipari területnek számít, ezért senki nem építhet panziót Verespatakon, viszont ha valakinek van egy turisták elszállásolására alkalmas szabad szobája, annak kiadásába elméletileg senki nem köthet bele.
Időközben a római kori bányabejáratokhoz érkeztünk, ahol a Gold vélhetően kényszerből felbérelt francia és román régészei szoktak kutatni. Sétánk közben vadonatúj RMGC rendszámú kék dzsipek törték meg a csendet körülöttünk. A sofőrök eltakarták az arcukat, amikor fényképezni szerettük volna őket. A verespataki szénafesztiválon (FânFest) való részvételt is megtiltották az RMGC-alkalmazottaknak, sőt a bányavállalat kirúgással fenyegette meg azon munkásait, akik csak egyetlen ott készült fotón is feltűnnek. Az ez évi szénafesztivált augusztus 26–28. között rendezik 1000 méteres magasságban, a város feletti fennsíkon, ahol könnyűzenei együttesek, mászófal és szénajumping, azaz szénába ugrás szórakoztatja majd a remélt 15 ezer fős közönséget. Visszaereszkedve a főtérre Stéphanie Roth, a verespataki ellenállás svájci–francia illetőségű vezéralakja várt minket széles mosollyal. Volt is oka az örömre, hiszen áprilisban elnyerte a világ legnagyobb környezetvédelmi elismerését Európát képviselve, a 125 ezer dollárt érő Goldman Environmental díjat. A bányamúzeum felé haladva Roth kisasszony bizakodóan nyilatkozott a verespataki helyzetről. Szerinte a Goldnak egyre kevesebb a pénze, és a világ legnagyobb bányásztársasága, a Newmont is mindössze 10, s nem a remélt 60 százalékkal szállt be az üzletbe (a Minvest román állami társtulajdonos révén), így a kitermeléssel is felhagytak. Magyarország szerepéről szólva az aktivista megjegyezte, hogy nagyra értékelik a magyar zöldek tevékenységét, de Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter a helyzet súlyához mérten jobban hallathatná a hangját Verespatak ügyében.