Halálos áldozatokat is követelő zavargások törtek ki keresztények és arabok között Kartúmban és Szudán több nagyvárosában John Garang alelnök halálhíre nyomán, az utcákon lövöldözést lehetett hallani, a lázadók pedig autókat borogattak és gyújtottak fel. Az ezzel egy időben kiadott hivatalos közlemény szerint John Garang helikoptere, fedélzetén a hétfős delegációval és a legénység hét tagjával Ugandából hazafelé menet a rossz látási viszonyok miatt zuhant le, miután nekiütközött a Szudán déli részén húzódó Amatondzs-hegyláncnak.
Garang a 21 éven át tartó polgárháborút lezáró kenyai békekötést követően, július 9-én lett a Szudáni Népi Felszabadító Mozgalom (SPLM) nevű dél-szudáni lázadó szervezet vezetőjéből az afrikai ország alelnöke. A halálhír bejelentése után rögvest kirobbanó zavargások is jelzik azonban a béke törékenységét, főként annak ismeretében, hogy Garang ügyes közvetítőnek bizonyult a nemcsak a kormányzat, hanem egymás ellen is harcoló népcsoportok között, amelyek most félő, ismét egymásnak esnek a hatalomért. A veszélyt csak tovább növeli a dárfúri krízis, amelyben annak 2003-as kiéleződése óta tízezrek haltak meg, s mintegy kétmillióan váltak földönfutóvá.
Ismerői szerint az alelnök legnagyobb fegyvere emberi nyitottsága, kitűnő problémamegoldó készsége volt, ugyanakkor igaz az is, hogy riválisaival könyörtelenül bánt. A hatvan évet élt, Amerikában tanult, és közgazdasági doktori címet is szerzett Garang 1981-ben alakította meg politikai szervezetét, az SPLM-et, illetve annak fegyveres testületét, az SPLA-t, amelyet a legjobban felszerelt és megszervezett haderővé fejlesztett a déli országrészben. A hatvanezer fős szervezetet is megtépázták a belvillongások, ám a céltudatos és ügyesen lavírozó vezető ezeket az ellentéteket is el tudta simítani. A déli lázadók 2002-ben kötöttek tűzszünetet a kormánnyal, amely ezután megnyitotta az utat a januári békeszerződés előtt.
A tragédia hallatán az SPLM megerősítette a békefolyamat melletti elkötelezettségét, az országra általánosan jellemző megosztottság miatt azonban az ő helyzetüket is megnehezíti. Az országban milíciák garázdálkodnak, a fegyveresek vallási és etnikai okok miatt gyilkolják egymást és a lakosságot, ráadásul több példa is bizonyítja, hogy a szegény Kelet-Afrika a terrorizmus bázisául is szolgál. Az ellentéteket tovább élezi, hogy míg az északi, a kormány által jelenleg is uralt terület valójában sivatag, a déli vidékek jelentik az ország éléskamráját, a föld ráadásul még olajat is rejt arrafelé. A kérdés csak az, végül ki fog uralkodni mindezek felett.
Magyar Péter egyik legbelső bizalmi embere bukkant fel a Matolcsy-kör képviseletében
