Isonzótól Raguzáig

K ö n y v e s h á z

Dicséretes és hiánypótló vállalkozásba kezdett a szombathelyi B. K. L. Kiadó: a könyvműhely nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy „rendhagyó útikalauzok” segítségével mutassa be a szomszédos országok magyar vonatkozású településeit és emlékeit. A sorozatban elsőként a Szlovéniával és Horvátországgal foglalkozó kötetek jelentek meg – bizonyára nem véletlenül, hiszen szomszédaink közül ezen államokban található a legcsekélyebb lélekszámú magyar kisebbség, mégis bővelkednek a nemzeti múltunkhoz köthető emlékekben.
A két kötet megdöbbentő alapossággal és sokrétűen kalauzolja az olvasót Szlovénia és Horvátország vidékein, Isonzo és Doberdo lövészárkaitól egészen a montenegrói határig, Raguzáig, ahol Szent László koponyacsontját őrzik, és Splitig, ahol a tatár elől menekülő IV. Béla két lánya, Katalin és Margit talált örök nyugvóhelyre. A szerző – dr. Bedécs Gyula – szerencsére nem csak az épített örökségre figyel: bőséges irodalmi idézetekkel illusztrálja, miképpen vallottak íróink-költőink egyik-másik vidékről. A doberdói front kapcsán egy ott elesett magyar honvéd feljegyzéseiből kaphatunk ízelítőt, a muravidéki magyarság helyzetét Göncz László néhány éve megjelent, Olvadó jégcsapok című regényének részletei teszik érzékletessé, míg a Dalmácia hovatartozásán patvarkodó III. Béla és Velence diplomáciai huzavonájába korabeli dokumentum enged bepillantást.
Éppen ez az alaposság teszi indokolttá, hogy a recenzens azért néhány hiányosságra is rámutasson. Bár a szerző nagy hozzáértéssel és objektivitással szól az ismertetett területek magyar kisebbségének történelméről, csak utalást tesz arra, hogy Muraszombat magyar lakosságának huszonötödére csökkenésében nem csupán a békés asszimiláció, hanem a fegyverek is szerepet játszottak. Talán arról is érdemes lett volna egy-két szót szólni, hogy bár Szlovénia széles körű jogokat biztosít az őshonos magyar és olasz közösségeknek, a jugoszláv időkben oda került horvátokkal, szerbekkel és bosnyákokkal szemben jóval kevésbé gyakorolja a testvérnépi erényeket. És amikor a kettéosztott Szerémségről szólva azt írja a szerző, hogy „már csak a Valkó mocsarai védelmében az évszázadok viharait túlélő református falvak, Szentlászló, Kórógy és Haraszti maradtak meg magyarnak”, akkor sem ártott volna megjegyezni, hogy egykori Szerém vármegyénk szerbiai oldalán is ott vannak Dobradolpuszta, Satrinca, valamint Maradék magyarjai.
Mindez persze jelentéktelenségnek számít annak fényében, hogy dr. Bedécs Gyulának a vélhetőleg nagy jövő előtt álló műfaj, a kulturális bedekker két kiemelkedő darabjával sikerült előrukkolnia. Az Ami az útikönyvekből kimaradt sorozat kötetei egyaránt olvashatók történelemkönyvként, hagyományos – és gyakorlati útmutatókban sem szűkölködő – útikalauzként vagy akár irodalmi antológiaként is. Reméljük, a sorozat a jövőben tovább bővül olyan kötetekkel is, amelyek Ó-Románia, valamint Ó-Szerbia magyar vonatkozású helyszíneit mutatják be, Bukovina egykori székely falvaitól az etelközi magyar határőrtelepként létrehozott Karácsonykőn – Piatra Neamton – és a bori Radnóti-emlékhelyen át a magyar vértől is áztatott rigómezői (koszovói) csatatérig és a montenegrói Madzsari, azaz Magyarok nevű falvacskáig, amelyet a hagyomány szerint a töröktől odahurcolt, a crnagorácok által kiszabadított s ott letelepedett honfitársaink alapítottak.
(Dr. Bedécs Gyula: Szlovénia – Isonzo, Doberdo. Horvátország és tengerpartja. B. K. L. Kiadó, Szombathely, 2005. Ármegjelölés nélkül)