Nem hittem, hogy ez megtörténhet, nem is értem az egészet – mondja Tóth László, a Szigligetért Alapítvány kuratóriumának elnöke. Ő az, akit a marosvásárhelyi szobrászművész, Hunyadi László megajándékozott az általa készített Wass Albert-plakettel. Tóth László a műalkotást bronzba öntette, s mivel az általa irányított alapítvány célja, hogy minél több színvonalas műalkotás díszítse a község köztereit, felajánlotta az alapítványon keresztül Szigligetnek. Ahogy mondja, nem is volt semmi baj, ment minden, mint a karikacsapás. Már a 21-i avatóünnepségre szóló meghívókat is kinyomtatták, a köveket is kiválasztották, amelyekre installálták volna a műalkotást, amikor kiderült: az önkormányzat mégsem járul hozzá, hogy közterületen felállítsák az emléktáblát. Augusztus 15-én a testület rendkívüli ülést tartott, ahol úgy határoztak, a település nyugalmának megőrzése érdekében nem járulnak hozzá a szoborállításhoz.
Derült égből villámcsapásként jött a hír, mivel a település mindenkori polgármestere az alapítvány kuratóriumának elnökhelyettese. Ebből következik, hogy Balassa Balázs a kezdetektől tudott mindenről, és Tóth László szerint örömmel is vette a kezdeményezést. Vajon mi változott meg egyik napról a másikra? A levél, amelyben a polgármester közli, hogy a Wass-emlékműnek nem biztosítanak közterületet, megvilágítja a helyzetet. „A képviselő-testület kénytelen volt meghozni ezt a döntést, mivel Wass Albert személye komolyan megosztotta a település lakóit, ugyanúgy, mint a nyaralótulajdonosokat is” – indokolta levelében a hirtelen fordulatot. – A művésztársadalom részéről volt a legnagyobb a nyomás. Tiltakozás kezdődött, mely aláírásgyűjtésben, illetve a média megkeresésében nyilvánult meg – vázolja fel a polgármester a döntés hátterét. Hogy konkrétan kik gyakoroltak nyomást a művésztársadalom képviselői közül a szigligeti testületre, nem sikerült megtudnunk a polgármestertől. Ahogy fogalmazott, ha akarják, majd kiállnak a nyilvánosság elé – ez az ő dolguk. A polgármesteré pedig az, hogy megvédje a rá bízott település nyugalmát. Kérdésünkre, hogy pontosan miben állt a nyomásgyakorlás, Balassa Balázs csak annyit mondott: azok a „meghatározó művészek”, akik megkeresték a Wass-emlékmű ügyében, tiltakozó aláírásgyűjtést helyeztek kilátásba, jó nagy médiavisszhanggal. (Lapunk úgy tudja: egy bizonyos kormány közeli hetilappal ijesztgették a polgármestert, amely már eddig is jócskán kivette a részét a szoborháborúkból.)
Mint köztudott, Szigligeten található az alkotóművészek egyesületének alkotóháza, de a községben számos, eltérő orientációjú képzőművész, irodalmár, politikus, közéleti személyiség vásárolt nyaralót. Köztük Józsa Bálint szobrász, Jeney Lajos építész, Gerzson Pál festő, Jovánovics György szobrász, de a közéleti személyiségek között ott találjuk például Mécs Imre országgyűlési képviselőt, aki jelenleg még az SZDSZ színeiben politizál. Az SZDSZ-es vonalat erősíti Konrád György író is, aki szintén gyakori vendég a nyaralóhelyen. De Szigliget Csurka István, a MIÉP elnökének alkotói életében is kiemelt helyszín volt.
Balassa Balázs elmondta: a falubeliek és a nyaralóvendégek közül többen jelezték, nem tartják elfogadhatónak, hogy Wass-emlékmű létesüljön – ráadásul éppen az alkotóház mellett. Volt, aki azt mondta, Szigligeten sok olyan művész dolgozott, akiknek nagyobb kötődése van a településhez.
– A képviselő-testület és jómagam is függetlenként nyertük el a megbízatásunkat, és úgy gondoltuk, nem vállalhatjuk, hogy a falunk politikai csatározások színterévé váljon. Hangsúlyozom: nem Wass Albert írói munkásságával van baj, hanem a személyét körbevevő politikummal – fejtette ki Balassa Balázs. Kérdésünkre elmondta azt is, jómaga nem olvasott Wass Albert-művet, csak a munkásságáról szóló értékeléseket, tájékozódásul.
– A képviselő-testület örült volna, ha egy színvonalas köztéri alkotással gazdagodik a falu, de miután kiderült, hogy a művészek, a falubeliek, a nyaralóvendégek milyen megosztottak a kérdésben, elálltunk a tervtől. Nálunk nincs semmiféle politikai lázongás, egyetlen párt sincs, és úgy gondoltuk, egy szobor, bármilyen szép és értékes, nem éri meg, hogy felrúgjuk Szigliget nyugalmát – nyomatékosította a polgármester.
Az ügy egyébként már így is indulatokat kavart a helyi közösségben. Sokan – köztük neves művész is – Wass Albert megítélésétől függetlenül felháborítónak tartják a testületi döntésre való „nyomásgyakorlás” ilyetén módját. Egy közösség életébe való jogtalan beavatkozás gátlástalan zsarolás. Nem szabad engedni, hogy ebből gyakorlat váljon – mondják. A hetilappal való fenyegetőzés például olyan hatásos volt – teszik hozzá –, hogy sokan meg is vették, és keresték benne a szigligeti botrányról szóló cikket. A faluban egyébként azt beszélik, hogy a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének alkotóházában éppen ott vendégeskedő néhány „művész” – más források szerint újságíró – lépett akcióba az emlékmű ellen.
A Szigligetért Alapítvány mindenesetre nem adja fel. Tóth László elnök elmondta: az emlékművet mindenképpen felállítják – ha közterületen nem megy, akkor magánterületen. Keresik a megfelelő helyszínt.
Mécs Imre, egyelőre az SZDSZ képviselője, évtizedek óta kötődik Szigligethez. Mint mondja, jó egy hete is ott járt, ám még csak nem is hallott Wass Albert tervezett emlékműállításáról, sem az ellene készülő esetleges tiltakozásról. Ez is valószínűsíti, hogy néhány személy magánakciójáról van szó. Mint mondta, az alkotóház, ami az ötvenes évek óta működik a településen, mindig is „érzékeny terület” volt, rengeteg művész megfordul ott, közülük nagyon sokan érzik magukénak Szigligetet. Sokszor jótékony módon „avatkoznak bele” a falu életébe, az értékek védelmében lépnek fel. Arról, hogy a médiával való fenyegetőzés, amivel a Wass-emlékmű felállítását megtorpedózták, mennyiben elfogadható, a konkrét ügy ismerete nélkül nem kívánt állást foglalni. Mint mondta, a napokban tájékozódni fog a történtekről. Ő egyébként mindennek örül, amitől a település gazdagodik, színesedik – hangsúlyozta.
Gerzson Pál festőművész, aki már szintén „őshonos” szigligetinek számít, úgy fogalmazott az ügy kapcsán: függetlenül attól, hogy kinek mi a véleménye Wass Albertről, megengedhetetlen, hogy egyesek ilyen eszközökkel érvényesítsék az akaratukat. Ez tulajdonképpen a képviselő-testület megfélemlítése, gyakorlatilag zsarolás. Ráadásul a művésztársadalomra hivatkozva, ami vérlázító. Mint mondta, értesült az emlékműállítás tervéről, ám semmiféle átfogó tiltakozási akcióról nem kapott hírt. Egyébként is, az ilyen ügyeknek megvan a maguk logikus menete – ha kétségek merülnek fel, meg kell kérdezni a lakosságot, a megfelelő grémiumtól megfellebbezhetetlen állásfoglalást kell kérni, de az mégis tarthatatlan, hogy egynéhány „nyaralóvendég” ilyen eszközökkel avatkozzon be egy közösség „magánéletébe”.
Ágh István költő, az alkotóház gyakori vendége szerint az a hisztéria, amit Wass Albert körül csapnak egyes körök, „kész idegbaj”. Ő sem az emlékműállításról, sem az ellene állítólagosan tervezett tiltakozásról egy hangot sem hallott, pedig nemrégiben két hetet töltött ott. Úgy véli, megengedhetetlen, hogy egyesek az egész művésztársadalom nyakába varrják saját ellenérzéseiket. Hogy egy település hol és kinek állít emlékművet, az a saját belügye. A „nyomásgyakorlás”, a médiával való fenyegetőzés pedig nem a művészek, hanem a zsarnokok eszköze.
Hangütés. A fővárosi önkormányzat 2004 tavaszán végleg megtagadta az engedélyt, hogy civil kezdeményezésre közterületen felállítsák Wass Albert mellszobrát, amelyet a neves művész, Andrássy Kurta János készített el. Miután kiderült a szoborállítás szándéka, a balliberális médiumokban széles körű támadás indult meg az író ellen: szélsőjobboldalinak, háborús bűnösnek kiáltották ki. Éles hangú publikációkban taglalták Wass Albert állítólagos bűneit, és kérdőjelezték meg írói életművének értékét. Tamás Gáspár Miklós például azt írta róla, hogy „szórakoztató fasiszta”. Az Élet és Irodalom című hetilap oroszlánrészt vállalt az író üldözésében. A Fővárosi Közgyűlés végül úgy határozott, független történészbizottságot állít fel, hogy eldöntse, mi az igazság. Ebben egyébként szerepet szántak Tamás Gáspár Miklósnak is, ám ő végül lemondott a megtiszteltetésről. A szobor felállításának ellenzői azzal is érveltek, hogy az sértheti a román érzékenységet. A dolog pikantériája, hogy az erdélyi származású grófot a román állam ítélte halálra háborús bűnök elkövetése miatt, 2004-ben azonban a bukaresti Legfelsőbb Semmítőszék állásfoglalást hozott, miszerint nem háborús bűnös, és nem követett el emberiségellenes bűnöket. A Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézete állásfoglalásában úgy fogalmazott: „igen nagyra becsüli” az író munkásságát, és kutatja életművét. Ettől függetlenül „kitiltották” a főváros köztereiről. Kékkút önkormányzata felajánlotta, hogy szívesen ad helyet a fővárosból kiüldözött szobornak. Az USA-ban élő író 1998-ban hunyt el Floridában. Honosítási kérelmét a Horn-kormány alatt elutasították, Kuncze Gábortól mindössze egyéves tartózkodási engedélyt kapott. Nem élt vele.
