Szakadás előtt állnak a francia szocialisták?

Franciaország korábbi miniszterelnöke, Michel Rocard egy interjúban felvetette a Francia Szocialista Párt kettészakadásának lehetőségét a párt novemberi kongresszusán. Szerinte az uniós alkotmány körüli konfliktus nyomán elérkezett az ideje, hogy pártjában lezárjanak végre egy százéves polémiát.

Bő terjedelemben foglalkozik a francia sajtó Michel Rocard-nak a múlt héten a Nouvel Observateur című baloldali hetilapnak adott nyilatkozatával. Ebben a francia szocialisták „nagy öregje” megpendíti a pártszakadás, sőt egy új, „valóban szociáldemokrata párt” alakulásának lehetőségét. A párton belül a keresztény, antikommunista áramlathoz tartozó politikus szerint, ha a szocialista párt novemberi kongresszusán vereséget szenvednek, akkor a „valódi reformereknek” nem marad más választásuk, mint elhagyni az idén százéves fennállását ünneplő pártot. Rocard provokatívnak tűnő kijelentései meglepték a francia közvéleményt. Annál is inkább, mert időközben újabb fordulat látszott beállni a szocialisták belső erőviszonyaiban. Mint közismert, a május 29-i népszavazáson, ahol a francia lakosság leszavazta az európai alkotmányt, a pártvezetéssel szemben a párttagság is nemmel szavazott. Az uniós alkotmányt támogató vezetés, melyet Rocard is támogat, azonban kiheverte a népszavazáson elszenvedett vereséget: viszonylag simán eltávolította soraiból a legveszélyesebb ellenfelet, Laurent Fabiust. Ráadásul a pártvezetés tervezete döntő fölénnyel vezet a novemberi kongresszusra kidolgozott programok versenyében: a 102-ből 62 megyei szervezet vezetőjének támogatását tudja maga mögött. A maradék negyvenen osztozik az öt, az alkotmányt jelenlegi formájában elvető irányzat. Ráadásul a belső ellenzék sem egységes, legalább hat frakció küzd egymással.
Bár megszólalt a pártegységért aggódók ilyenkor mindig hangos tábora, nem egyértelműen negatív Rocard nyilatkozatának fogadtatása a párton belül sem. Sok dicséretet kap nyíltságáért, a helyzet tisztázásának szándékáért. A németországi fejlemények miatt pedig különösen nagy figyelem övezi kijelentését. A világon mindenütt, így Németországban és Franciaországban is sokan gondolják: a profithajhászó pénzhatalommal szemben a nemzeten belüli baloldali erők összefogása jelenthet ellensúlyt. A német szociáldemokraták közül kiváló Oskar Lafontaine a maga „választási alternatívájával” és Fabiusék ebben, míg mások az Európai Unióban látják az alternatíva garanciáját a globalizmus térhódítása ellen. Rocard ez utóbbiak közé tartozik, ezért „bűnténynek” nevezi Fabius, Emmanuelli és a többiek EU elleni fellépését. Egyébként Francois Hollande-ot és Dominique Strauss-Kahnt alkalmasnak tartja a vezető szerepre.