Tisztelt Szerkesztőség!

Kállay László (Budapest): Kánikulában is divatozunk. A baseballsapkák virágzását éljük, lépten-nyomon láthatjuk fiatalokon és fiatalabbnak látszani akaró idősebbeken vagy a divatot követő középkorúakon. A munkát végzők számára hasznos, mert védi szemüket, s nem kímélendő kényes ruhadarab. A divatos baseballsapka azonban csak a szemet és az arcot védi, a fej többi része és a tarkó védtelen marad az erősebb napsugárzással szemben. A széles karimájú, lehetőleg fehér vagy világos vászonkalapok nyújtják a legtöbb védelmet, vagy a szélesebb karimájú, utcán bármikor viselhető szalmakalapok, de ilyesmit a kereskedelmi forgalomban egyszerűen nem tartanak, nincs, tartósan hiánycikk. A kalapos kisipar majdnem teljesen megszűnt, az egykori mesterek kiöregedtek, utánpótlásuk nincs. Ha van is egy-egy, nem vállalnak új munkát, hanem vagy a divatot követik, vagy kiárusítják készletüket.

Dr. Mészáros László (Budapest): Szeretnék röviden némi információval szolgálni a Szabad rablás a budapesti pénzváltóknál című cikkhez (Magyar Nemzet, augusztus 2.). Nagyon örültem, hogy végre írt róla valaki, ugyanis ez már legalább öt éve megy így. Az én cégem itt van a belvárosban, és sajnos nekem is szégyenkeznem kellett üzleti ügyfeleim előtt, akiket – ezt nem is szabad másként nevezni – jól átvertek. Amikor reklamáltam, finoman szólva is kinevettek. Én naponta látom, hogy ez folyik, hol Interchange, hol Western Union, esetleg más név alatt. Akármit mond a Magyar Külkereskedelmi Bank és a PSZÁF, ez színtiszta átverés. Én elég sokat utaztam a világban, és sehol ilyet nem láttam. Árfolyameltérés mindenhol van, de annak mértéke maximum néhány százalék, ezért a gyanútlan turista nem is gondol rá, s ezt használják ki. Látszólag legálisan, de én úgy vélem, hogyha akár egy-két embert is a gyakorlat megtéveszt, akkor azt már megtévesztőnek kell tekinteni, s mint ilyet, kezelni kell, és szigorúan tiltani. Nem beszélve arról, hogy az árfolyamkiírások is sokszor szándékosan megtévesztők. Hatalmas betűkkel kiírják az eladási árfolyamot, ami nyilván nagyobb, mint a vételi, holott a turistákat a vételi érdekli, hiszen általában beváltani akarnak, és nem venni valutát. A világon mindenütt az a szokás, hogy azt az összeget reklámozzák, amennyiért a pénzváltó a külföldinek bevált, ezért nem gondol senki rá, hogy nem ennyit fog kapni. Jó lenne gyorsan véget vetni ennek, mert ez megint csak olyan „jó hírünket” kelti majd, mint a csillagászati számlákat kiállító éttermek, amelyek már szinte mindenütt belekerültek a bedekkerekbe.

Deme Dezső (Miskolc): A viharos érettségik, egyetemi és főiskolai felvételik kapcsán visszaemlékeztem az 1935-ös érettségimre Rozsnyón, amelyet nekem már szlovákul kellett abszolválnom. A hatodik osztályom befejezéséig a reálgimnázium által kijelölt tantárgyakat kellett tanulnom. A hetedik és nyolcadik osztályban már az általam megjelölt életpályám tantárgyaira kellett koncentrálnom, azok óraszáma bővült. Engem a rajz, a művészettörténelem és a nyelvek vonzottak. Így érettségiztem szlovák, latin, francia nyelvből és természetrajzból. Igen, reálgimnáziumban! Így lettem végeredményképpen rajz-, ábrázoló geometria, majd orosznyelv-tanár. A prágai egyetemen a rajz és a földrajz szakra íratkoztam be – felvételi vizsgák nélkül. Akkoriban semmilyen pontokra nem volt szükség, amiket ma a középiskolából hozhatnak a felvételizők. Senki sem kért tőlünk nyelvvizsgá(k)ról szóló bizonyítványt. A leendő hallgató arra a fakultásra íratkozott be, ahová akart. Így nem került senki semmilyen hátrányba más diáktársaival szemben. Hogy tudott-e nyelvileg kommunikálni? Ez rá tartozott. Az első kollokviumok és vizsgák után a szakok karcsúsodtak, mert a helytelen életpálya-választás miatt a nem oda valók kihullottak az egyetemekről és főiskolákról. De egy év múlva újból próbálkozhattak. Az érettségi bizonyítvány összeredménye alapján lehetett kérni a műegyetemen egy évre szóló tandíjmentességet, majd a következő évben az előző évben letett vizsgák után járó pontszámok alapján kapott az ember tandíjmentességet vagy kedvezményt. Különböző tantárgyaknak különböző pontszámai voltak, így 60 pontszámmal egy évig tandíjmentes lehetett az ember. Ha a szülők anyagilag bírták, gyermekük akkoriban akár 8-10 évig is lehetett egyetemista, ha tetszett neki az egyetemi élet. Ma? Ahány kultuszminiszter, annyi új elgondolás. És az eredmény? Láthatjuk…

A két héttel ezelőtti szombati magazinunkban a kitűnő Móser Zoltán egy romról és egy főnemesről mesélt. Koháry István 15 esztendős korában, 1661-ben lett Fülek várkapitánya, s miután a török – Thököly Imre közreműködésével – elfoglalta e végvárunkat, Koháry a fogságban is állhatatos híve maradt Lipót császárnak. Bécs hálából generálissá nevezte ki, a családját grófi rangra emelte. „Hát nem egy különös történet?” – kérdezi írása végén a szerző. De bizony az! Hát ha még hozzátesszük, hogy a gróf Koháry család házasság révén dinasztikus rokonságba került a Szász–Coburg– Gotha hercegi famíliával, és a XIX. század elejétől már magyarországi uradalmaikat is Coburg–Koháry néven jegyezték. A hazánkban is népszerű Coburg Ferdinándot – a murányi, pusztavacsi és más hatalmas birtokok földesurát – 1887-ben meghívták az újonnan alakult Bulgária trónjára, ahol előbb mint fejedelem, majd dinasztiaalapító király uralkodott I. Ferdinánd néven, egészen 1944-ig. Az ő unokája az a II. Szimeon Szakszkoburggovszkij, aki Bulgária legutóbbi miniszterelnökeként a közelmúltban veszítette el a parlamenti választást. Valóban különös történet…
Ludwig Emil