Üresen áll a bérlemény

Munkatársunktól
2005. 08. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hűtlen kezelés gyanújával tesz feljelentést egy új párt, a Környezetvédelmi Unió (KU) a Környezetgazdálkodási Intézet (KGI) volt székházának gazdálkodásával kapcsolatban – jelentette be Egervári Dénes, a szervezet elnöke. A KU szerint közel egy éve üresen áll a székház, a bérleti szerződés mégis fennáll, és az éves költsége százmillió forint nagyságrendű.
R. Bakonyi Ágnes, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium sajtófőnöke az MTI-nek elmondta: az előző kormány tízéves, határozott időre szóló szerződést kötött egy olasz céggel, a Magiar So. Fin. Kft.-vel. A megállapodást többször próbálták felmondani, de nem jártak sikerrel, a bérleti díjat azonban a felmondás után is ki kellene fizetni. Hozzátette: a tárca szerette volna bérbe adni az épületet, de az olasz cég ebbe nem egyezett bele.
A KU azt kérdezi Persányi Miklós tárcavezetőtől: ha nem mondható fel a bérleti szerződés, vagy csak nagyon rossz kondíciókkal, akkor miért nem használják egyéb közfunkcióra az épületet, miközben a tárca több egységének is irodákat bérel? R. Bakonyi Ágnes emlékeztetett arra, hogy 2004. április elsejével szüntették meg a KGI-t, és a tevékenységét a háttérintézmények között osztották szét. Az épület viszont annyira kicsi, hogy abban nem fér el a minisztérium egyik részegysége sem. Elmondta: az ingatlan költségeiből havonta másfél millió forintot, a rezsi összegét megtakarítják, az őrzésére 200 ezer forintot, a bérleti díjra pedig 6,7 milliót fizetnek ki havonta.




Aláírások a cementmű ellen.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.