A következmények nélküli ország

Fricz Tamás legújabb cikkében (Egy következmények nélküli ország – Magyar Nemzet, augusztus 16.) a jelenlegi állapotokért leginkább felelős spontán privatizációval és annak hatásaival foglalkozott. Fricz Tamásnak teljesen igaza van, amikor – már nem először – a következményeket kéri számon. Kérdezem én: de kitől? Amíg viszont ezt a kérdést nem vagyunk képesek tizenöt év után sem egyenesen, kertelés nélkül megfogalmazni, addig legalább az írástudó értelmiség ne reklamáljon.
Az a politikai elit, amely 1988–89-ben megalkotta a társasági és átalakulási törvényt, és legitimálta az állami vagyon 1992-ig történő 50 százalékos saját zsebre történő átjátszását, nem lesz partnere Fricz Tamásnak a következmények „kidolgozásában”. Kire számíthat még a cikk szerzője? Számíthatna például azokra, akik ennél a gazdasági – és most már tudjuk – politikai operációnál (értsd rendszerváltozás) asszisztensként ott álltak a műtőasztalnál, vagyis 1990 után a parlament patkójában az úgynevezett ellenkező oldalon ültek.
Számíthatna még Fricz Tamás az igazságszolgáltatásra. Miután azonban a törvények a fenti két résztvevő munkájának eredményei, és az ügyészség, bíróság csak eszerint járhat el, tehát nem vizsgálhatja, hogy jók-e azok vagy sem, sérülnek-e a tulajdonosok (állami tulajdonról lévén szó tízmillió tulajdonosról illik beszélni) érdekei vagy sem, így szépen bezárul a kör. De vajon tényleg ennyire rossz a helyzet? Erre kellene végre választ adni.
A cikk azonban világosan utal arra, milyen végtelenül naiv ez a spontán privatizációs kritika, másfél évtized után is. Fricz Tamás – miután leírja, hogyan került az állami vagyon erkölcstelenül és „jogszerűen” átjátszásra, illetve elherdálásra – felteszi a bátortalan kérdést: „S vajon mit tett az ellenzék?” Majd megállapítja, hogy az ellenzék nem állt a helyzet magaslatán, mert összességében nem sokat tett a vagyon- és pozícióátmentés ellen. Vajon azért-e, mert „nem látta át ezeket az összefüggéseket, vagy átlátta ugyan, de nem volt elég eszköz a birtokában?” Mindkettő nagy hiba. Ami pedig az eszközöket illeti: a legfontosabb mindig rendelkezésére állt, ez pedig a nyilvánosság és a mozgósítás.
Fricz szerint „mindennél fontosabb volt számukra, hogy létrejöjjön a demokratikus jogállam Magyarországon”. Ez hasonló ahhoz, mint amikor az anyuka mindennap ellenőrzi, hogy gyermeke bepakolta-e a könyveket és füzeteket, csak azt felejti el megkérdezni, tanultál-e, fiam. A helyzet egészen másként fest. Az akkor alakuló ellenzék 1989 táján azt a lehetőséget kapta, hogy a demokrácia kiépítésével törődjön, s míg ezzel foglalkozott, aközben a kádári nómenklatúra úgynevezett rendszerváltó elit lett – ahogy Fricz helyesen írja – „az új gazdasági és politikai intézményi rend szubjektuma, aki meghatározza a tartalmat”. Aki ide el tudott jutni, az megcsinálta saját maga számára a rendszerváltozást, kihagyva ebből mindenki mást. Ez a lényeg, a többi mind felesleges szócséplés.
A naivság másik igen szembetűnő momentuma, amikor a szerző azt írja, „ideje lenne, hogy az MSZP mai vezetői szembenézzenek ezzel a felelősséggel”, nevezetesen azzal, hogy nekik mint a bukott rendszer képviselőinek be kell látniuk, az új rendben „új szereplőknek, új magatartásoknak, új erkölcsiségnek kell megjelennie”. Ki tudja azt elképzelni, hogy kérésre vagy akár felszólításra a szóban forgó elit képviselői mától felállnak a bársonyszékből, kivonulnak a vállalatbirodalmakból, és átadják helyüket, mert „éppen ideje már”? Ilyet feltételezni és gondolni szinte már gyermeki naivság. Talán még nem késő tizenöt év után sem, hogy megtudja Fricz Tamás és sokan mások, a politikában – ha eredményes akar lenni – kőkemény küzdelemre, állhatatosságra, következetességre van szükség. Könyörgésnek és kvázi ellenzékiségnek nincs helye, a felelősségre vonásnak viszont igen.
Bíró Géza
Budapest

Tisztelt Bíró Géza!
Nagyon köszönöm hozzászólását. A leveléből kiérezhető kritikára annyit válaszolnék, hogy egy elemző legfeljebb a kérdéseket teheti fel és a problémákat fogalmazhatja meg. A többi már kevésbé az ő dolga. Az Ön válasza éppen azért jó, mert egy választópolgár határozott szándékait jeleníti meg. Hogy valaha lesznek-e politikai következmények Magyarországon, az döntően az állampolgárok akaratán múlik, így az Önén is.
Üdvözlettel:
Fricz Tamás