Az a bizonyos személyi összetétel

Megrökönyödéssel olvastam a Magyar Nemzet szeptember 22-i számában Bába Iván volt külügyi államtitkár A külügy álszent káderpolitikája című, ugyancsak álszent cikkét, amelyben pitiáner személyi sérelmet próbál közüggyé tenni.
Bába Iván megirigyelte Hajdu András közigazgatási államtitkárt, aki éppen „nagykövetként folytatja a pályafutását”, ezért gondolt egyet, tollat ragadott, és ennyi mondanivalóval a nyilvánossághoz fordult egy „bezzeg-bezzeg” cikkel. Szó se róla, a külügy káderpolitikája, a legutóbbi kormányváltás körülményei vagy a megirigyelt államtitkár megérik a pénzüket – mondhatná akárki; na de éppen Bába Iván? Mintha Bába a maga idejében varsói nagykövetként és közigazgatási államtitkárként nem pontosan ugyanezt a karriert futotta volna be – nota bene némi ejtőernyő segítségével. Mintha neki az általa idézett, a „rendszerváltoztatást követő másfél évtizedben példátlan külügyminisztériumi nagytakarításban” ismét csak nem ugyanezt a nagyköveti kinevezést ajánlották volna – amit Bába Iván a félretájékoztatás (ezek szerint a jobboldalon is fertőző) szellemében a cikkében természetesen elfelejt megemlíteni. Éppenséggel drámai is lehetne az idézett menesztési párbeszéd Bába és Kovács László között, de ehhez végkifejlet, legalább egy kis katarzis kellene, nem pedig az elhallgatott, de köztudomású alku, a tetemes felmondási summa és a felajánlott nagyköveti poszt közötti mérlegelés. Kár ebbe elveket belekeverni.
„E személyzeti politika (mármint a szocialistáké – Gy. I.) következtében – a rendszerváltás után 15 évvel – a Külügyminisztériumban a kései Kádár-korszakban nevelkedettek töltik be a vezető posztok túlnyomó többségét” – állapítja meg Bába. (És vajon mekkora ugyanezek között a Bába-féle polgári kormányzati időben mindenki meglepetésére, megdöbbenésére kinevezettek, előléptetettek aránya?) Nem az itt a baj, hogy ugyanezt négy-öt évvel ezelőtt a második polgári kormányzati ciklus során a saját íróasztala mögül is felfedezhette volna a szerző, hanem az erkölcsiség, az etika az, ami itt hiányzik: a saját felelősség kérdése. Vajon tett-e lépést egyáltalán, vajon eleget tett-e Bába Iván a hivatali idejében ennek a siralmas összetételnek a megváltoztatására, a javítására? Ami számára az egyetlen jogalapot jelenthetné az egyébként jogos bírálathoz. A polgári kormányzat alatt ugyanis rendteremtésre, egészségesebb egyensúly kialakítására, szakmai előrelépésre, az olyannyira hiányolt kormányváltási többletre minden lehetőség adott volt, mégis elmaradt. Vajon kinek a mulasztásából kifolyólag? És most azon keseregni, hogy a mulasztót is leváltották?
Nem a „nagytakarítást” kellene most a választások előtt felemlegetni és felnagyítani, és e mögé a saját felelősséget elrejteni, hanem elemezni a történteket, amit ma sem lehet megkerülni, különben egy újabb „pipogya” külügyi kormányzat alatt tovább romlik a „Kádár-kori örökség”, amikor bizony nem volt ennyire negatív az a bizonyos szóban forgó összetétel.
Nekünk már csak ilyen államtitkáraink és nagyköveteink voltak, vannak…, lehetnek?

Gyöngyösi Imre
volt külügyminisztériumi köztisztviselő