Oskar Lafontaine, a „hasznos idióta”

Vlagyimir Iljics Lenin emléke kísért Németországban. A kommunista ideológus „hasznos idiótáknak” nevezte azokat a nyugatiakat, akik hajlandók voltak kapcsolatot tartani a bolsevista terrorrendszerrel. A német parlamenti választás kampányidőszaka ezen gyógyíthatatlan embertípus modern képviselőjével gazdagította a német politika palettáját.

Oskar Lafontaine a posztkommunista PDS-t népszerűsíti odaadó szorgalommal a nyugati tartományokban, ahol az NDK egységpártjának utódszervezetét mindeddig a totális jelentéktelenség jellemezte. A nagyra törő politikus az 1990-es évek végén még a szociáldemokraták pártelnökeként tevékenykedett, a kancellár bizalmasa és a Schröder-kabinet minisztere volt. Azután egyik percről a másikra lemondott minden hivataláról, visszavonult saarbrückeni házának elefántcsonttornyába és onnan lövöldözte mérgezett nyilait az elvtársakra, mindenekelőtt Schröderre, aki szerinte szakított a hagyományos szociáldemokrácia alapelveivel. A szélsőbaloldali nézeteket vallók egymásra találtak a „Munka és Szociális Igazságosság Választási Alternatívája” (WASG) nevű szervezetben, és a PDS listáin helyet kapva kapcsolódtak be az előre hozott választás konkurenciaharcába. Ennek láttán Oskar Lafontaine elérkezettnek vélte az időt arra, hogy visszatérjen a szorítóba mint a szövetségre lépett Baloldali Párt nyugati reprezentánsa. A keleti tartományokban a közismert Stasi-múlttal rendelkező Gregor Gysi lobogtatja a posztkommunisták zászlaját.
Lafontaine így folytatja azon kapcsolatok ápolását, amelyeket mint a Saar-vidék tartomány miniszterelnöke alakított ki az NDK irányába az 1980-as évek során. A két német állam idején az akkori SPD-elitből senki sem állt olyan szoros kapcsolatban a keletnémet egységpárt (SED) hangadóival, mint Lafontaine. Különösen Erich Honeckerrel szimpatizált, már csak azért is, mert a pártelnök szintén Saarbrückenből származott. Két évvel az NDK összeomlása előtt a nyugati „honfitárs” még így vélekedett: „Honecker vezetése mellett az NDK-ból gazdaságilag teljesítőképes, belpolitikailag stabil, külpolitikailag pedig magabiztos állam lett”. A szociáldemokraták taktikája akkor a „változás a közeledésen keresztül” elv alatt futott. Lafontaine esetében e célkitűzés az SED-vel való bratyizássá alakult át. A Nyugat egyoldalú lefegyverzését szorgalmazva végleg belépett a „hasznos idióták” körébe.