A kancellár és kihívója közötti verbális pengeváltás iránt megnyilvánuló érdeklődés ritkaságnak számító együttműködésre kényszerítette a kemény konkurenciaharcot vívó televíziós társaságokat. A közszolgálati állomások (ARD, ZDF) és a kereskedelmi csatornák (RTL, SAT1) két-két munkatársa felváltva tette fel a kérdéseket, a kilencvenperces egyenes adás pedig négy különböző csatornán jutott el a nézőkhöz.
A résztvevők mozgásszabadságát szigorú előírások szabályozták. Sorsolás alapján az első kérdésre előbb Schröder válaszolt, az adás utolsó állásfoglalása Merkelt illette meg. Puskázni nem lehetett, mind a kancellár, mind a kancellárjelölt pultján mindössze jegyzetfüzet, írószerszám és egy pohár víz állt.
A színhely: a hajdani NDK tévé átalakított stúdiója Berlin-Köpenickben, a háttérről józanságot sugárzó, kék színű dekoráció gondoskodott, az adás rendezője tíz kamerával dolgozott. A kérdéseket a politikusok nem ismerték, csak azt tudták, hogy nyolc-tíz témakört vitatnak majd meg. Válaszaikra minden alkalommal kilencven másodperc állt rendelkezésükre. Közvetlenül egymással is vitatkozhattak.
A résztvevők elsődlegesen azon réteg tagjait akarták meggyőzni, akik mindeddig még nem tudták eldönteni, melyik pártra voksolnak két hét múlva.
Gerhard Schröder és Angela Merkel eddig százhuszonkilenc televíziós interjút adott, szenzációnak számító újdonságra senki sem számíthatott. Sokkal inkább fellépésük stílusa – meggyőzőképességük, határozottságuk, higgadtságuk és temperamentumuk – befolyásolhatta a nézőket. A CDU elnök asszonya szakmai tanácsadást vett igénybe, és fellépésének részleteit tapasztalt televíziós specialistával dolgozta ki. Alexander Niemetz, a ZDF volt szerkesztője előzőleg hasonló feladatot vállalt két tartományi választás alkalmából, és CDU-s tanítványai mind Schleswig-Holsteinben, mind Észak-Rajna-Vesztfáliában megbuktatták a baloldali koalíciókat.
Bizalom Stoibernek.
