Stagnált a BUX index

A nyersolaj világpiaci árának mérséklődése következtében emelkedéssel kezdtek a nyugat-európai börzék. A Budapesti Értéktőzsdén a múlt heti részvénydrágulások után folytatódott a profitrealizálás. A bankpapírok javulásának tulajdoníthatóan a BUX végül minimális, 0,68 pontos emelkedéssel zárt. A japán piacon az eladók kerültek túlsúlyba, döntően ugyancsak a profitrealizálások nyomán. A tengerentúli börzék azonban a nyugat-európai trendnek megfelelően emelkedéssel kezdtek.

Dénes Zoltán
2005. 09. 06. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csökkenő nyitás után a Budapesti Értéktőzsde fő indexe tegnap a délelőtti órákban még kétszer át tudott lendülni a pozitív oldalra, ám egyszer sem tudott tartósan ott maradni. A délutáni kereskedés során a BUX végig a negatív oldalon tartózkodott, s csak a kereskedés hajrájában fordult ismét a kocka. A hirtelen irányváltást elsősorban a Mol-papírok hozták, amelyekkel a zárás előtt fél órával több nagyobb értékű üzletet is kötöttek részvényenként 22 650 forint körüli áron. A papírok egyébként napközben jellemzően 22 450 és 22 550 forint körüli értéken cseréltek gazdát. Az olajpapír végül 22 590 forinton, 1,4 százalékos gyengüléssel fejezte be a kereskedést.
A pesti börze fő mutatója, a BUX ugyanakkor elsősorban az OTP-papíroknak köszönhetően 0,68 pontos emelkedéssel 21 876,17 ponton zárt. A vezető részvények közül egyébként csak az OTP tudott javítani árfolyamán. A bankpapír célárfolyamát 7970 forintról 9049 forintra emelte a Deutsche Bank (DB). A portfolio.hu információja szerint a német óriás fenntartja vételi javaslatát a részvényre, s bár az OTP már nem számít olcsónak, továbbra is diszkonttal forog regionális versenytársaihoz képest, és ezért az egyik legjobb bankpapírnak számít a régióban. A DB nyolc százalékkal 156,78 milliárd forintra emelte idei és 11 százalékkal 169,7 milliárd forintra 2006-os eredmény-előrejelzését. A 6,1 milliárd forintos adásvételt lebonyolító OTP árfolyama tegnap 3,2 százalékkal 7796 forintra javult. A Richter 2,1 milliárdos forgalomban 1,8 százalékkal 33 100 forintra gyengült, a Magyar Telekom kurzusa pedig 1,9 százalékkal 980 forintra süllyedt. A kisebb papírok közül a hétfőn még száguldó Fotex tegnap jelentős forgalom mellett már 1,4 százalékkal 364 forintra gyengült.
Mindeközben a bankszektorba vetett bizalmat alátámasztva az FHB árfolyama 2,1 százalékkal 1583 forintra javult. 0,3 százalékkal 18 595 forintra esett vissza az Egis, 1,6 százalékkal 610 forintra a Synergon és 1,8 százalékkal 1600 forintra a Pannonplast árfolyama.
Kismértékben gyengült a bankközi devizapiacon a forint, az eurót fél délután 243,85–243,90 forinton jegyezték, szemben a hétfői 243,75/80 forinttal. Nemzeti valutánk 4,0 bázisponttal 13,63 százalékra gyengült a +/– 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán. Az MTI-nek a kereskedők élénkülő euró/forint forgalomról számoltak be, reggel egy német bank euróvásárlása 243,70 forintról 244,30 forintig vitte fel az uniós valuta árfolyamát, majd ezen a szinten londoni bankok az eladói oldalon jelentek meg, s a délután jó részében már 243,80 forint körül stabilizálódott a kurzus. A tokiói értéktőzsdén az előző napok emelkedését kihasználva a befektetők leginkább profitrealizáló üzleteket kötöttek. A 225 válogatott részvény Nikkei -mutatója 35,45 pontos, azaz 0,28 százalékos esés után 12 599,43 ponton zárt. A rekordértékről visszacsúszó nyersolajár megnyugtatta a befektetőket, akik ennek nyomán nyereséges oldalra tolták az európai indexeket. Az országos munkaszüneti nap miatt hétfőn zárva tartó londoni indikátor is felfelé tartott tegnap. Az FTSE 100-as index elsősorban a közüzemi szolgáltatók erősödése nyomán 0,4 százalékot emelkedett. A párizsi CAC–40 mutató 0,9 százalékkal, a frankfurti DAX–30 pedig több mint egy százalékkal javult. Emelkedéssel nyitott a Wall Street is, miután az olaj ára kissé csökkent a korábbi rekordhoz képest, s a piac arra számít, hogy a Katrina hurrikán negatív gazdasági kihatásai miatt átmenetileg megtorpan a kamatemelési tendencia az Egyesült Államokban.

Tartós emelkedés. A kelet-európai részvénypiacok tartós hosszban vannak. Az MSCI kelet-európai árfolyamindex augusztusban 9,5 százalékkal emelkedett, azaz sorban a negyedik hónapot zárta erőteljes nyereséggel. Az év eleje óta az index 44 százalékos nyereséget produkált – jelentette az MTI.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.