A 2024-es önkormányzati választási kampány kezdetén Karácsony Gergely főpolgármester megígérte, hogy elüldözi Budapestről az épületek homlokzataira kihelyezett óriásplakátokat.
A főpolgármester még azt is hozzátette:
aki a bírósági döntés ellenére sem szereli le az illegális épülethálóit, azokat én a saját kezemmel fogom elvágni.
Azonban a nagy ígéreteket tettek már nem követték, amint az minden közterületen jól látható. Ennek több oka is van. Az első, hogy az épülethálók betiltása ellen már tavaly is több közös képviselő, illetve érdekvédelmi szervezet is tiltakozott, ugyanis a társasházak felújítását a reklámokból származó bevételekből finanszírozzák.
Enélkül, illetve a fővárosi önkormányzat támogatása híján a lakóközösségének többségének esélye sincs elvégezni a a felújításokat.
Az általam képviselt társasházak általában meglepő módon kevés tulajdonossal rendelkező sarokházak, amelyek központi helyen találhatók, és óriási összegbe kerülne a felújításuk. Az óriásplakátok hatalmas segítséget jelentenek a tulajdonosoknak, mert azt a több tízmillió forintot, amibe egy tetőfelújítás vagy egy homlokzatfelújítás kerül, tíz tulajdonos nagyon nehezen tudná kigazdálkodni
– mondta el korábban lapunknak Szilber Szilva, aki szerint ha az önkormányzat belenyúl a tulajdonosok azon rendelkezési jogába, hogy a saját homlokzatukra mit raknak fel, akkor támogatási lehetőséget is biztosítani kellene a társasházaknak, amellyel kompenzálnák a kieső bevételeket, és megakadályoznák, hogy elmaradjanak a szükséges felújítások.