Tóth Tamás magára vette a bírálatokat

Munkatársunktól
2005. 09. 11. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tóth Tamás Magyarország malajziai nagykövete is kivonult a maláj exkormányfő Kuala Lumpurban tartott előadásról. Mahathir Mohamad Malajzia volt miniszterelnöke az ázsiai ország fővárosában az iraki helyzetről rendezett konferencián tartott beszédében azzal vádolta az Egyesült Államokat és Nagy-Britanniát, hogy „államilag kezdeményezett terrort” gyakorolnak Irakban, és hogy a két ország pilótái „gyilkosok”. A Suhakam nevű emberi jogi szervezet meghívására tartott beszédében a politikus azt mondta, Irak megszállása következtében több ember halt és sérült meg, mint amennyivel Szaddám Huszeint valaha is megvádolták. Mahathir a háborút a palesztinok elleni rakétatámadásokhoz hasonlította. Úgy vélte, a nagyhatalmak megszegték a nemzetközi emberi jogi megállapodásokat azzal, hogy fogva tartottak és megkínoztak irakiakat és másokat.
A Vasárnapi Hírek című lap szerint, amikor az exkormányfő az Irakban szolgáló brit és amerikai katonákat gyilkosoknak, a megszállást pedig terrorcselekménynek nevezte, Tóth Tamás magyar nagykövet (aki a Kovács László vezette Külügyminisztérium szóvivőjéből lett a külképviselet vezetője – a szerk.) Bruce Cleghorn brit főkonzul kíséretében elhagyta a termet. Amerikai diplomaták nem voltak jelen az előadáson.
A rendezvényt követő sajtótájékoztatón Mahathir Mohamad úgy fogalmazott: „ahogy nekik joguk van kritzálni engem, nekem is őket. Joguk van kisétálni”. A maláj New Straits Timesra hivatkozó újság szerint a brit főkonzul úgy érvelt, hogy megsértették országát, félremagyarázták cselekedeteit.
Kerestük a választ, hogy Tóth Tamás – más diplomatáktól eltérően – miért vette magára a hazánkat nem érintő bírálatokat, ám a Kuala Lumpur-i magyar nagykövetségen még az ügyeleti számon sem tudtunk senkit elérni. A történteket követő esetleges diplomáciai lépésekről a külügyi szóvivőt kérdeztük volna, ám Polgár Viktor sem vette fel mobiltelefonját.

Jegyzet a 7. oldalon



Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.