AMoszkva pozícióit erősítő, a Balti-tenger alatt vezető gázvezeték építéséről szóló szerződés Angela Merkel kijelentései alapján lezárhat egy fejezetet az elmúlt években feltűnően szoros német–orosz kapcsolatokban. Ön is indokoltnak tartja-e a kötelékek lazítását?
– Nem, véleményem szerint a gázvezeték terve inkább kereskedelmi, mint politikai jellegű, ez a balti-tengeri vonal már a harmadik, amelynek meg kellene épülnie és a továbbra is bizonytalan finanszírozási keretek mellett öt év múlva már készen kell állnia. Emellett két fontos vezeték van. Az első Fehéroroszországon és Lengyelországon, a második Ukrajnán keresztül vezet, és ezek esetében sem a kormányok, tehát nem Schröder és Putyin építették a vezetékeket, hanem a cégek. Ezek a konszernek azt tartják szem előtt, hogy melyik útvonal a kedvezőbb, s ha úgy látják, hogy egy harmadik vezeték is szükségessé vált és kifizetődő lesz, akkor megépítik. Nem látok a mostani tervek mögött olyan politikai hátteret, mint azt vélik sokan Németországban és Kelet-Európában.
– A kereszténydemokraták retorikáját hallva komoly változások várhatók a kétoldalú viszonyban, de miként érintheti ez az együttműködést a gyakorlatban? Teljes mértékben érvényesül majd itt is a szavakból kiérződő keménység? Akadályozhatja-e Merkel jövőbeli kormánya az elmúlt években sikeresen felépített energiaszövetséget?
– Merkel asszony és a legtöbb CDU-politikus azt hangsúlyozza, hogy az oroszországi kapcsolatok szempontjából nem lesznek változások. Amit Merkel egyelőre megígért, az az, hogy Lengyelországgal és a balti államokkal egyeztet Oroszország ügyében, és kevésbé a franciákkal, ahogyan azt Schröder tette – ám hogy ez a valóságban hogyan fog megvalósulni, az más kérdés. Lengyelország például nem alakított ki olyan pozitív viszonyt Moszkvával, mint Berlin. Amenynyiben megválasztják, Merkel aszszony természetesen minden ponton érvényesíteni fogja Németország gazdasági érdekeit, és ebben nem csupán elődjének, Gerhard Schrödernek, hanem Helmut Kohlnak is nyomdokaiba léphet. A CDU elnök asszonya feltehetően folytatni fogja a megkezdett kibékülési folyamatot, amely azon alapult, hogy Oroszország a német újraegyesítéskor nem tett akadályozó lépéseket, éppen ellenkezőleg, sokat segített, és Kelet-Németországból gyorsan vonta ki csapatait. Úgy vélem, Merkel asszony folytatni fogja az utóbbi kormányok politikáját.
– Felmerülhet-e, hogy Németország átadja helyét az egyre aktívabb Lengyelországnak az Európai Unió oroszpolitikájának alakításában?
– Ezt egyre kevésbé tartom valószínűnek, mert Németország és Lengyelország Oroszországot illető érdekei meglehetősen eltérnek egymástól. Amíg a németek és a „régi európaiak” kibékültek Oroszországgal, Lengyelországban és a Baltikumban ez még nem történt meg, és minden bizonnyal még hosszú évekig eltarthat. Egyfajta „negatív hozzáállásról” beszélhetünk, amelyet nem az öszszes, de számos EU-tagnál lehet érzékelni, s ilyen háttérrel nehezen lehet Oroszországgal termékeny kapcsolatokat kiépíteni.
– Az orosz–német–francia trojka felbomlása ugyanakkor azzal is járhat, hogy Amerika megerősíti pozícióit a belső válságával elfoglalt Európai Unió szomszédságában. Lehet ez Európa érdeke?
– Az amerikaiaknak saját Oroszország-stratégiájuk van, és csak érintőlegesen érdekli őket, hogyan viszonyulnak az európai államok Moszkvához. Az amerikai– orosz programterv globális jelentőségű, főbb céljai közt szerepel az új atomhatalmak felemelkedésének megakadályozása; az európaiak Moszkvával kapcsolatban inkább a nem katonai jellegű rendfenntartásban érdekeltek, vagyis a határproblémák, bevándorlási hullámok kezelésében, a nemzetközi bűnözés megakadályozásában, gazdasági és energiaügyi problémák intézésében: tehát ebben az esetben Európa és nem a világ irányításáról van szó. Ezért az amerikai tényező véleményem szerint nem játszhat különösen nagy szerepet.
– Milyen következményekkel járhat Oroszország további geopolitikai kiszorítása, „zárójelbe tétele”?
– Amennyiben további gátak kerülnek Oroszország útjába, mint azt némely kelet-közép-európai államok kívánják, visszatérhetünk a hidegháború korába, amelynek megismétlődését természetesen senki sem akarja. Több kelet-európai ország és talán az értelmiség bizonyos rétege rossz Oroszország-képpel rendelkezik, és amennyiben Moszkva sem a megfelelő módon viszonyul ezekhez az országokhoz, nehezebbé válik a kibékülés folyamata. Viszont úgy gondolom, hogy az emberek többségénél a békés gazdasági együttműködés a kelet-közép-európai államokban felülkerekedik ezeken a nézeteken. A hidegháború már a múlté, amelyhez egyszerűen nem térhetünk vissza, ez Európa újabb hasadásához vezetne, amit sem Brüsszel, sem Berlin, sem Varsó nem hagyna jóvá.
– Milyen mértékben hathat ez magára a Putyin-rendszerre? Miként értékelné fővonalakban Putyin elnök elmúlt öt évét, és melyek ön szerint az orosz fejlődés lehetséges irányai a 2008-ig tartó időszakban?
– Putyin első kormányzati időszaka meglehetősen sikeresnek mondható, sikerült az országot konszolidálnia és megmentenie a széteséstől, a gazdaságot orvosolnia, amiben természetesen nagy szerencséje is volt. Putyin nagyon fontos piacliberalizálási lépéseket tett meg. A lakosság nyolcvan százalékának élvezte a támogatását, és jelentős külpolitikai sikereket is elért. Az Európai Unióval nagyon közvetlen kapcsolatokat épített ki, és szeptember 11. utáni politikájában is konstruktív terrorellenes szövetséget létesített Amerikával.
A második időszakban viszont sok terve hiúsult meg, ennek egyik példája Ukrajna, de más, Amerikával kapcsolatos kérdés sem úgy alakult, ahogy szerette volna. A Jukosz-botrány után sem nyílt meg kellőképpen az orosz piac a Nyugat számára. Ma már vannak problémák Washington és Moszkva között, ami abból adódik, hogy a két országnak eltérő nézetei vannak a világrendről. Putyin viszont folytatni szeretné terveit, és a napokban hosszabb megbeszéléseken fog egyeztetni különböző nyugati szakértőkkel, hogy megerősíthesse országának civil társadalmát és infrastruktúráját. Céljai közt szerepel az európai országokkal való szoros együttműködés is, amelyet ugyan-akkor több európai ország elutasít.
Alexander Rahr, a Német Külpolitikai Társasághoz és a hamburgi székhelyű Körber Alapítványhoz tartozó Szovjetunió/Független Államok Közösségével foglalkozó programjának vezetője. Korábban a Szabad Európa Rádió kutatóintézetének tudományos munkatársaként dolgozott Münchenben, a kölni székhelyű Keleti Tudományok Szövetségi Intézetének projektmenedzsere, biztonságpolitikai szakértőként pozíciót töltött be a New York-i East-West-Security Studies-nál és az Európa Tanácsnál is. Alexander Rahr egyúttal a Mihail Gorbacsovról (1986) és Vlagyimir Putyinról (2000) írt életrajzok sokat idézett szerzője. (MN)
