A Magyar Művészeti Akadémia megalakulása óta újra és újra megkísérelte megszerezni azt a jogot, mely a polgári társadalmakban természetes, hogy Akadémiaként saját területén felelős gondolatait érvényesíthesse. Ezek a kísérletek sikertelenek maradtak, mert a parlament nem alkotta meg azt az akadémiai törvényt, mely szerint a művészeteket átfogó, védő, jogokkal is rendelkező, az államtól elkülönült szervezetként működhetne.
A politika nem kívánt önszervező, erős polgári rendet létrehozni. Egy különös, új diktatúrát hagyott szerveződni és az országban letelepedni. Eladta azt a vagyont, melyet az emberektől 1949-ben elvettek. A mostani tulajdonosok pedig már azoktól vették meg, akik az „államosítást” végrehajtották. Ma már mindenki előtt világos az is, hogy a nevelés alsó-, közép- és felsőfoka a fokozatosan bevezetett rendeletsorok eredményeképpen szakmájuk gyakorlására csak alig felkészült emberek tömegét termeli. Érthető az is, hogy a falvak, kisvárosok közszolgáltatásai, az önkormányzatok, a posta, az üzletek stb. megszüntetése mellett a vagyontalan vidéki lakosságnak – munka és jövőkép nélkül – miért kell tehetetlenül néznie a településeket körülvevő megműveletlen földeket, az üres istállókat. S ha a régi háztájin vagy a bérleményen termel valamit, azt miért nem veszik meg azok az új nemzetközi kereskedők, akik a nagyáruházak tulajdonosai, akiknek nem célja a lakosság egyetemes jóléte itt e világban, hanem a maximális haszon az egyetlen szempontja?
A Magyar Művészeti Akadémiának a beleszólás joga nélkül tehetetlenül kell látnia, hogy szétbontják azt az elhallgatott és láthatatlan szálakból szőtt hálót, mely a természetet, az ember természetét is áthatja, amely az érvényes kapcsolatok hálója, s amely a műveltség, az erkölcsös és a méltányos szakmagyakorlás révén válik tudatossá, életünk érvényes szellemi közegévé, ezt a hálót bontják szét. Ennek a hálónak a mentén terjed a valódi hír, amelybe a természet megújító ereje, s az emberek egyéni sorsának különös szövevénye is belehat. A magyar nép szellemi, lelki és fizikai létének feltételeit számolják most fel azok a hatalmi-politikai erők – nem hazaárulók –, de az emberek árulói, akik rendszerváltást hazudva következetes professzionalista munkával megfosztanak bennünket értékeinktől, vagyonunktól, lehetőségeinktől. Az elmúlt hetekben éppen a köztársaság államháztartásának nehéz helyzetére hivatkozó kormányt bírálták a társadalmi szervezetek, mert az ő működésüket is ellehetetleníti a pusztán hatalmi szempontokra figyelő politika.
Lehet, hogy e megnyilatkozásunk a dezinformációkhoz szokott emberek számára nem teljesen érthető. Lehet, hogy el sem tudják képzelni, hogy mi lehetne a dolga az MMA százötven tagjának. Lehet, hogy nem hiszik, hogy joggal befolyásolhatnánk a nevelés, az oktatás, a művészet és az ipar világát. Mi tudjuk, hogy kikkel és hogyan kellene együttműködnünk, és magunk civil módján tesszük is azt. De a politika különös elemeinek 15 év nem volt elegendő ahhoz, hogy túllátva hatalom és pénzszolgálat ködén megértsék, hogy a globalitás nem több mint az egyetemesség. A politikusoknak meg kell érteniük, hogy ha a politikai és a pénzhatalom szétvágja a teremtett világ önfenntartó hálóit, s azt pénzzel és egyirányú hírközléssel helyettesíti, akkor az a pusztuláshoz vezet.
Ne csodálkozzon hát senki, ha a társadalom egészséges erői – köztük a Magyar Művészeti Akadémia – jogot és részt követel a társadalom érvényes önszervezéséhez, önmagának, a szakszervezeteknek, a szakmai kamaráknak, az önkormányzatoknak és az embereknek külön-külön!
Makovecz Imre építész, a Magyar Művészeti Akadémia elnöksége nevében

„Ezek undorító férgek!” – üzent a magyar celeb