Úri betyár

A l á m e r ü l t A t l a n t i s z o m

Ezt a képet, egy mézeskalácsformát Kiskunfélegyházán, az ottani börtönmúzeum betyárfertályában fényképeztem sok évvel ezelőtt. A népdalokból ismert Angyal Bandit ábrázolja, aki az első lovas betyárunk volt. Selyembetyár, úri betyár. Tanult nemes ember és több vármegye hivatalnokait megtévesztő hírhedt lókötő. „Ellentmondásos, rejtélyes egyéniség – írja róla Küllős Imola. – Még ma sem tudjuk róla bizonyosan, miért is adta fejét lókötésre: szenvedélyes állatszeretete vagy a nyereségvágy sodorta kétes és veszélyes kimenetelű üzletekbe?”
Angyal Bandi tisztességes neve nemes Szentmártonyi Ónody András volt. Családja egyike Borsod vármegye legkiterjedtebb birtokos nemesi családjának. Magánéletéről keveset tudunk. Dömötör Sándor szerint kétszer nősült. Első felesége (vagy gazdasszonya és élettársa?) az elszegényedett, parasztsorban élő füzérkomlósi nemes Angyal család leszármazottja, aki állítólag három gyermeket szült neki. A kutató felvetése szerint az asszony után ragadt rá az Angyal név, nem pedig az utána bomló lányok nevezték így szépsége miatt.
Az 1760-ban született nemes úr első törvénysértő botlásai a nyolcvanas évek elején történtek. „Tizenkét ízben elkövetett tolvajlással vádolták, de ebből a törvényszék végül is csak hármat talált bizonyítottnak. Így is elég súlyos büntetést szabtak ki rá: nyolcévi másodrendű, kemény börtönt, közmunkákkal súlyosbítva. Kegyelmi kérelmét az udvari kancellária ezt két évre mérsékelte, majd időközben megözvegyült édesanyja közbenjárására ebből is elengedtek hét hónapot és tizennyolc napot. Az úri betyár tehát nem sokat szenvedett ifjúkori éretlenségéért, amilyen tettekért a vármegye a közönséges pásztoroknak, kóborlóknak halálos ítéletet is osztogatott, különösen a statáriumok idején.”
Ónody András később sem szakította meg kapcsolatait a hortobágyi gulyásokkal és csikósokkal. 1799-ben két évre ítélte el a Borsod vármegyei ítélőszék erőszakoskodásért és rablásért. Ez ellen Angyal Bandi magát mentő leveleket írogatott, állítólag megjárta Bécset is, de kegyelmet nem kapott. Börtönbe kellett volna mennie, de önszántából nem vonult be a szegedi börtönbe, hanem eltűnt valamelyik birtokán. Ekkor országos körözést adtak ki ellene. A sors iróniája, hogy Angyal Bandi a körözése ellenére sem került börtönbe, hanem bujkálás közben, otthon halt meg (kelevényben) 1806 novemberében, negyvenhat éves korában.
A róla szóló ballada legkorábbi változata egy debreceni kézírásos daloskönyvben maradt fenn 1807-ből. Korabeli népszerűségét mi sem tükrözi jobban, mint hogy egy sereg XIX. századi kéziratos nótáskönyvbe bekerült az Angyal Bandi nótája. Innen terjedt azután tovább, immár szájhagyomány útján. A betyárnóta első sorában megfogalmazott intés („Lám megmondtam, Angyal Bandi, ne menj az Alföldre”) időközben szólásmondássá vált. Jelentése: „ne menj oda, ahol nem vagy ismerős”, „ne foglalkozz olyasmivel, amihez nem értesz, ami nem a te dolgod”.