Fél esztendővel az után, hogy Széchenyi István anyagi támogatásával a pozsonyi országgyűlésen a magyar nyelv ápolása, a tudományok és a művészetek magyar nyelven való művelése céljából Magyar Tudós Társaság alapításáról határoztak, egy másik nagyúr, gróf Teleki József maga és testvérei nevében harmincezer kötetes családi könyvtárát ajánlotta fel a majdani tudós társaság számára. Hogy az „a maga feladatának a rábízottakban óhajtott eredménnyel meg tudjon felelni”. A 215 éve született és az élők sorából 150 évvel ezelőtt eltávozott Teleki József ezzel a nemes cselekedetével a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárának alapjait vetette meg.
Tudós ember lévén Teleki gróf pontosan tudta, hogy nagyobb könyvgyűjtemény nélkül a hazai szellemi élet felvirágoztatása hiú ábránd csupán, ezért alapító nyilatkozatába azt is belevette, hogy az atyjától örökölt híres könyvtárat nemcsak a tudós társaság tagjai, de „a haza minden polgára használatára” szánja. S hogy ez nem volt részéről üres szó, azt az is tanúsítja, hogy amíg az Akadémia különböző „albérletekben” lakott, a Teleki család Szervita téri házában biztosították a könyvtár látogatását az érdeklődők számára.
A Magyar Tudományos Akadémia létrehozását Széchenyi István 1825-ös felajánlása óta pártfogoló József nádor az intézmény „rendszabásainak” kidolgozásával megbízott társaság elnökéül a kiegyensúlyozottságáról, távlatos gondolkodásáról és áldozatvállaló hazafiságáról ismert Teleki Józsefet választotta meg. És Teleki gróf sem a nádornak, sem másnak nem okozott csalódást. Már az Akadémia alapszabályait kidolgozó első bizottsági ülésen kinyilvánította, miként kell munkálkodnia a Magyar Tudományos Akadémiának. Tevékenysége a nemzeti egységet szolgálja, mondta, a tudósok szabadon dolgozhassanak, semmi ne korlátozza őket tudományos munkájukban. Modern korok embere sem várhatna többet a Magyar Tudományos Akadémiától, mint amit az 1828. március 15-én jegyzőkönyvezett Teleki József-beszéd az intézmény céljául kitűzött.
Feltehetően a XIX. századi hazai tudományosság is nagy egyetértéssel fogadta az Akadémia gyorsan, ésszerűen körvonalazódó alapszabályait és működési rendjét. A tudós társaság elnökéül ugyanis Teleki Józsefet választották meg. (Az alelnök Széchenyi István, a főtitkár Döbrentei Gábor lett.) És az első akadémiai elnök, aki negyed századon át töltötte be tisztét, egyetlen percig sem tétlenkedett. Tudománypolitikai elveit – olykor az alapító alelnök Széchenyi Istvánnal szemben is – következetesen érvényesítette. Közben pedig a politikai tudományok magasiskoláit Nyugat-Európában „kijáró” férfiú igen ügyesen védte a gondjaira bízott intézményt az Akadémiában a forradalom fészkét látó bécsi udvarral szemben. Semmi olyan alapszabály-módosításba nem egyezett bele, amely Bécsben hivatkozási alap lehetett volna a tudós társaság működésének megbénítására. Ugyanakkor már 1841-ben, amikor az Akadémia megalakulása óta elért eredményeket összegezte, büszkén állíthatta, a tudós társaság – tagságának közéleti megnyilvánulásai révén – politikai tényező lett. Bizonyos vonatkozásokban a hőn áhított nemzeti egység is megszületett, a gyakorlati tevékenységét 1830-ban megkezdő intézmény ugyanis erőteljesen hozzájárult ahhoz, hogy a nyelvújítás körüli rút csatáknak 1840-re, 1841-re vége lett.
Mi történt még Teleki József akadémiai elnökségének első tizenöt éve alatt? Több, addig Magyarországon nem művelt tudományág lett a hazai tudományosság részévé, elfogadták a magyar nyelv törvényét, intézményesen is segítették a nemzeti nyelvű oktatás bevezetését… Azaz megerősödött és korszerű tudományos központtá fejlődött az egykori Magyar Tudós Társaság. Ezt köszönik meg az utódok azzal a Magyar Tudományos Akadémián, az akadémiai könyvtár földszinti, Vasarely termében november 8-án megnyíló emlékkiállítással, amely Teleki József alakját és munkásságát idézi meg. A kiállítás anyagát Körmendy Kinga és Mázi Béla állította öszsze, a megnyitóbeszédet az Akadémia elnöke, Vizi E. Szilveszter mondja. Téved, aki azt gondolja, hogy a mai magyar tudóstársadalom „belügye” a legelső akadémiai elnök emlékezete. Az elmúlt százötven év során oly tartósan feledett Teleki József ugyanis életének tevékeny szakaszával és visszavonultságának éveivel, intézményszervező munkásságával, közéleti szerepvállalásaival, de még történészként is mindnyájunk figyelmére érdemes. Azt példázza eseménydús életével, mi mindenre képes egyetlen ember is, ha a józan ész, a megfontoltság és az erkölcsi szilárdság irányítja tetteit.
Teleki József (1790–1855) történész, politikus tudósként a Hunyadiak korát kutatta. Politikai pályája csúcsán, 1842 és 1848 között Erdély kormányzója volt. Kolozsváron és Pesten jogot tanult, majd Pest vármegye, illetve a budai Helytartótanács tisztviselője lett. Két éven át a göttingeni egyetemen folytatta tanulmányait, majd Nyugat-Európában utazgatott. Hazatérése után a királyi tábla bírája lett, emellett a református egyházban töltött be tisztségeket. 1827-ben Csanád, 1830-ban Szatmár vármegye főispánjává nevezték ki, 1832-ben a bécsi magyar kancellária tanácsosi tisztségét kapta meg. A Magyar Tudományos Akadémia megszervezésében kezdettől fogva részt vállalt. Erdély kormányzójaként ő hívta össze az utolsó erdélyi rendi országgyűlést, amely kimondta Magyarország és Erdély unióját. A jobbágyfelszabadításról hozott törvényt királyi jóváhagyás nélkül hirdette ki. Nem sokkal később lemondott tisztségéről, és visszavonult a közélettől. Hátralévő éveiben történeti kutatásokkal foglalkozott. 25 évnyi anyaggyűjtés után adta ki 12 kötetesre tervezett monográfiájának 1–4. és 10. kötetét A Hunyadiak kora Magyarországon címmel. Hátrahagyott kutatási töredékeit, az 5–6. és a 11–12. kötetet halála után rendezték sajtó alá.
