Egy sakk – és más semmi

Mint közismert, az 1980. évi XXVI. sakkolimpián – Máltán – a Portisch Lajos, Ribli Zoltán, Sax Gyula, Csom István, Faragó Iván és Pintér József összeállítású válogatott csapatunk a Szovjetunió csapatával holtversenyben az első-második helyen végzett – ez a büszke beszámoló a Versenyfutás az aranyérmekért című könyvben olvasható Szerényi Sándor tollából, aki harminc évig volt a Magyar Sakkszövetség elnöke, valamint ő volt a magyar küldöttség vezetője La Vallettában. (Egyébként nemrég töltötte be századik életévét, 14 év szovjet börtönnel és két halálos ítélettel a háta mögött. Gratulálunk!)

S ha visszatekintünk az egyéni teljesítményekre, nagyjából összeáll a kép, hogy s mint történt a dolog: Portisch 9,5 pont/13 játszmából, Ribli 8,5/13, Sax 7,5/12, Csom 7/9, Faragó 2/4, Pintér 4,5/5. Összesen 39 pont, négy döntetlen mellett tíz csapatgyőzelemmel, veretlenül, s feltartva első helyen végig az egész versenyben.
Hogyan is történt 25 évvel ezelőtt? Mert hiszen a sakkjáték egyik nagy előnye, hogy időtől, helytől függetlenül a játszmákat utólag bármikor megtekinthetjük.
A két legfájóbb játszma emléke is visszaköszön, de hát az eredmények feketén-fehéren megmaradnak a táblázatokban. Ezen sem tudunk változtatni. Hiába, semmi sem lehet tökéletes…
És a szerencse sem szegődött mellénk igazán: summa summarum egyetlen lépés és egyetlen sakk hiányzott az abszolút sikerhez. Egy gól, egy kapufa tizenegyesből, és a végén a konkurens szovjet csapat befogott minket az első helyen, majd 1,5 Buchholzzal elénk furakodott.
Nézzük meg legelőször, Sax Gyula hogyan kegyelmezett meg az egykoron világbajnok Mihail Talnak!

Tal (2705)–Sax (2570)
Királyindiai védelem (E92)
1. d4 Hf6 2. c4 g6 3. Hc3 Fg7 4. e4 0-0 5. Fe2 d6 6. Hf3 e5 7. Fe3 Ve7 8. d5 Hg4 9. Fg5 f6 10. Fh4 Ve8 11. h3 Hh6 12. g4 a5 13. g5 fxg5 14. Fxg5 Ha6 15. Vd2 Hf7 16. Fe3 Hc5 17. 0-0-0 c6 18. Kb1 cxd5 19. cxd5 Fd7 20. Fxc5 dxc5 21. d6 Bd8 22. Ve3 b6 23. Hd5 Hxd6 24. Hxb6 Fe6 25. Ka1 Vc6 26. Hd5 Hf5!! 27. Vg5
27. – Fxd5? 28. Bxd5 Bxd5 29. Fc4 Kh8 30. Fxd5 Vb6 31. Vg2 remis.
Lasker súlyos megjegyzése passzol ide: ha a vetélytársat legyőzöd, kettős győzelmet könyvelhetsz el. Neked fél pont plusz, ellenfelednek fél pont mínusz. Nemhiába volt matematikaprofesszor…
Huszonöt év alatt jó néhány százan megkérdezték azóta, La Vallettában hogyan is történtek azok a dolgok: Buchholz-számítás meg más egyebek, kérem. Nem volt szabad megelőznünk a szovjet válogatottat? Vagy mi is eladtuk a meccseket? Mint Puskásék Bernben, 1954-ben az NSZK-nak? (Mi? Maga nem is tudja? – kísérőzenével…)
Sajnos, inkább szakmai magyarázata van a dolognak: magyar melléfogás játszott szerepet Tal és a szovjet csapat szerencséjére: nehéz megmagyarázni, hogy Sax, az áldozatokra mindenkor kész taktikus miért nem 27. – Bxd5!! -tel folytatta a játszmát.
Történetesen éppen a tábla mellett álltam (a kibicnek mily könnyű!), s azonnal láttam, hogy Gyula egyből nyerhet, vagy legalábbis döntő előnybe kerülhet. Tessék? Kérdezték később: ön látta a nyerést, és nem próbálta megsúgni Saxnak mint kapitány? „Kötelessége” lett volna bemondani a nyerő lépést, a ringen kívülről, valamilyen trükkel, ahogy azt más sportágakban meg is teszik a rátermettebbek! A sakkban nemigen, illetve… nehéz dolog csalni. A játék eleve nem csalásra lett kitalálva, épp ellenkezőleg. Ez a játszma legalább azt bizonyítja, hogy a magyarok nem csalnak. Azért ez is valami. (Kapunk-e érte fair play díjat egyszer…?)
Na és persze a finis. Amit Sax elmulasztott, azt egy skót mester, bizonyos Stephen Swanson helyreüthette volna. Ha az utolsó fordulóban nyer a görög Makropulosz ellen, akkor a Buchholz-számítás, amely holtverseny esetében az első helyről döntött, nekünk kedvez, nem a szovjeteknek.
A sikerhez elegendő lett volna egyetlen sakk. Operettstílusban: Egy sakk – és más semmi, és kérem, Magyarország az olimpiai bajnok ismét, 1978, Buenos Aires után. Megelőzve a szovjet csapatot, amelyben három világbajnok (korábbi, jelenlegi és későbbi) Tal, Karpov és Kaszparov játszották a főszerepet. Lássuk tehát azt az inkriminált kihagyott sakkadást:

Swanson (2245)–Makropulosz (2445)
Szicíliai védelem (B53)
1. e4 c5 2. Hf3 Hc6 3. Fb5 d6 4. d4 cxd4 5. Vxd4 Fd7 6. Fxc6 Fxc6 7. Hc3 e6 8. Fg5 Hf6 9. 0-0-0 Va5 10. Bhe1 Hd7 11. Kb1 Bc8 12. Fh4 b5 13. Hd2 Vb6 14. Hb3 Hc5 15. Hd5 Vb8 16. f4 Fa8 17. Hxc5 Bxc5 18. He3 Vc7 19. e5 d5 20. f5 Fe7 21. Fxe7 Vxe7 22. f6 gxf6 23. Hf5 Vc7
24. exf6? Kd7 25. Vg4 Vb8 26. Hg7 Bc4 27. Vh5 Vf8 28. g3 h6 29. Bd3 Kc8 30. Bde3 Bc7 31. Ve5 Fc6 32. Vd4 Kb7 33. Bc3 a6 34. Hh5 Bg8 35. Hf4 Fd7 36. Bee3 Bc4 37. Bxc4 Fxc4 38. c3 Vd6 39. Be5 Bg5 40. Be1 Bf5 41. h4 Fc6 42. Vd1 e5 43. Hh5 d4 44. g4 Bf2 45. cxd4 Vxd4 46. Vxd4 exd4 47. Be7+ Kb6 48. Kc1 d3 49. Be3 Bc2+ 50. Kb1 Be2 51. Be7 d2 52. Kc2 Fa4+ 0-1.
Ez az elmulasztott sakk (24. Hd6+! exf6? helyett) fordított a helyzeten: Oroszországot 449,5– 448 Buchholzcal olimpiai bajnokká avatta. A sakkvilág nekünk szurkolt, és elismert (elismer) bennünket, a csapatkapitányok osztott aranyra szavaztak volna, ha lehetett volna.
A haza is (Kádár ide vagy oda) elfelejtett kitüntetni minket annak idején ezért az eredményért. Hogy miért? Erre csak a száz évet megélt örökös elnök tudja a választ: tényleg, miért nem?
Utólag csak megkapjuk a kárpótlást. Ha nem is a hivataltól, hanem egy újabb aranyérem képében. A képességek ma is adottak.