Nagy fába vágták a fejszéjüket a harkányiak, amikor a fővárostól távol, déli határainkhoz csábítottak publikumot egy szellemi építkezésre, felfrissülésre szolgáló szabadegyetemre, ám a jelek azt mutatják, nem hiába bizakodtak, hiszen nem csupán az ország legtávolabbi szegletéből vállalták a hosszas utazást a családok, hanem a határainkon túlról is szép számmal érkeztek vendégek.
Ma, amikor a napi robot, a megélhetésért való küzdelem egyre szorosabb időbeosztást követel, különösen meg kell becsülnünk, hogy népes közönség gyűlt össze Eperjes Károly színművész, Bereményi Géza író-rendező, Kun Miklós történész előadására, Fábry Sándor humorista-gondolkodó fellépésére. És éppúgy sokan voltak kíváncsiak például Schöpflin György néppárti európai parlamenti képviselő, Böjte Csaba Domonkos-rendi szerzetes, Sára Sándor filmrendező, Andrásfalvy Bertalan volt kultuszminiszter, néprajztudós vagy Ludwig Emil építészettörténész, a Magyar Nemzet lapszerkesztője mondandójára.
Mindenki főként saját területéről beszélt, mégis nyilvánvalóvá vált: történelmünkben az egyház, az önkormányzat és a magyarság hármasa olyan egybekapcsolódó, egymást feltételező fogalmak, amelyek nélkül hagyománytisztelő, mégis európai magyar modern demokrácia nem építhető – s ez a politikai jelen nyugtalanító eseményei közepette fokozottan érvényes.
Bibó Istvánt, aki szerint az egészséges társadalom kialakításához a szabadság kis köreit kell megalkotniuk az embereknek, többször is emlegették az előadók. A szabadegyetem azonban kimondatlanul is a huszadik század kiemelkedő magyar gondolkodójának szellemiségét tükrözte, hiszen a hallgatóság és a pódiumon szereplők közt nem protokolláris, hanem valódi interaktív eszmecsere alakult ki. Az előadóteremben kibontakozó disputa folytatódott a helyszínül szolgáló Korona szállóban a fehér asztal mellett is. A baráti atmoszféra azt sugallta: ez a konstruktív vitakör egyre szélesedik, s megtalálja a kapcsolatot az országos, nagyobb dimenziókkal.
Az aktuálpolitika szándékosan az őt megillető, periferiális helyre szorult a rendezvényen, mégsem lehetett megkerülni mint jövőnket formáló tényezőt. Így természetesen többekben fölmerült, Bibó vajon mit szólt volna, ha látja, hogy azok avattak szobrot az emlékére, akik pár éve még a neve kiejtését is tiltották. Regéczy-Nagy László, a Történelmi Igazságtétel Bizottság (TIB) elnöke ironikusan megjegyezte: sem a jelenlegi miniszterelnök, sem mások nem vették a kurázsit, hogy azt mondják az ünnepségen: Tévedtünk, neked volt igazad! Igaz – vetették fel mások –, életkoruknál fogva többen nem lehettek részesei Bibó és mások, volt forradalmárok, ellenállók vagy csupán olyanok elnyomásának, akiknek egyetlen bűnük a másként gondolkodás volt. Csakhogy a negatív szellemi örökség felvállalása legalább olyan bűn, s a farizeus szavak mindezt nem leplezhetik.
A TIB elnöke azt is mondta: rendszerváltozás volt, a gond csak az, hogy a haszonélvezői ugyanazok, mint az előző rezsimé. Felemlítette, milyen képtelen bűnökkel vádolták meg 1956-ban őket. Be akarják hívni a NATO-t, s vissza akarják hozni a kapitalizmust. S mi történt? Ezeket a „bűnöket”, amelyeket igaztalanul hoztak fel ellenük a kommunisták, később mind egy szálig elkövették a hatalom névleg demokratává avanzsált urai.
De vajon lehet-e egy szájból hideget és meleget fújni? Az önként adódó kérdésre természetesen csak a jelenlegi kormányzat szeretne igennel válaszolni. Regéczy-Nagy Lászlóval azonban más felszólalók is egyetértettek: végül is konzekvens maradt az álbaloldal a korábbi elveihez. A dolgozó rétegeket, az egyszerű pesti srácokat tekintették legfőbb ellenségnek, mert a legnagyobb veszélyt számukra azóta is a tömegessé váló mozgalmak jelentik. A TIB elnöke arra emlékeztetett, hogy Rácz Sándort, a munkástanácsok elnökét a hazaáruló Kádár János kérette be magához, s ekkor az oszmán törököktől és a szovjetektől megszokott hitszegő módon lefogták. Modor Ádám történész egy közeli hozzátartozója elbeszélését tette közkinccsé. 1956 novemberében egy fiatal lány villamosra várakozott a Mester és a Haller utca kereszteződésénél, amikor egy fegyveres, vattakabátos emberekkel megrakott teherautó kanyarodott be. Egy másodperc múlva csak a gépfegyverek hangját lehetett hallani, s a lány élettelen teste feküdt a kövezeten. Ők voltak a pufajkások. Ezeknek az elállatiasodott embereknek a bűneit akarja kisebbíteni a mai kurzus. Később persze – mint Modor Ádám fogalmaz – a nyílt diktatúrát a mosolygó fojtogatás váltotta fel, ám a szabad gondolkodás elleni fellépés, a tömegek terrorizálása a hatalom eszköztárának integráns része maradt. Az olyan gerinces embereket, mint Pákh Tibor szovjet pszichiátriai eszközökkel, kínvallatással is próbálták megtörni a börtönben. Az önkéntes tűzhalált választó Bauer Sándort letartóztatták a halálos ágyán, a kórházban rendőrrel őriztették, s még édesanyját sem engedték hozzá.
Mikor puhult fel, egyáltalán puha volt-e az a bizonyos kádári diktatúra? – kívánkozik ide a kérdés. Regéczy-Nagy László szerint sosem bocsátották meg neki, hogy az elnyomók kénytelenek voltak előbb kiengedni, s kilenc év büntetése „bent maradt”. De megbocsátották-e az egész társadalomnak, hogy 1990-ben meg akartak szabadulni láncaiktól? Nincs-e feketelistán mindenki, aki következetesen kitart a rendszerváltozás eredeti célkitűzései mellett? Talán ez a megbocsátani nem tudás lehet az az ideológiai csapda, amely saját politikai sztereotípiáikhoz láncolja őket. Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke utalt rá: végletesen visszaüthet az az elfogult támogatási politika, amit a jelenlegi kormányzat folytat. A kárpátaljai népszerűtlen szocialista ellenlábasnak minden segítséget megadnak a KMKSZ rovására, ezzel viszont a vesztest támogató pozícióba lavírozzák magukat.
Jakab Sándor, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke is a kormányzati szavak és tettek kiáltó ellentmondására hívta fel a figyelmet. Matuska Márton vajdasági történelemkutató sem tudott pozitív fejleményekről számot adni a magyarság nemhogy megkövetésével, de még rehabilitálásával kapcsolatban sem. Elég azt mondani, hogy december 5-e, és máris mindenki tudja, miről van szó, mintha például azt hallaná, hogy szeptember 11. – jelentette ki Duray Miklós, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának ügyvezető alelnöke. A kommunista rezsimmel szembeni ellenállásáról híressé vált személyiség szerint egy esztendeje felesleges kényszerdöntési helyzetbe hozták a nemzetet, és utólag a hatalom a saját szája íze szerint igyekszik kiforgatni a végül is pozitív döntést. Mint emlékezetes: ha az agresszív és rágalmazó kormányzati ellenpropaganda miatt nem járultak is annyian az urnákhoz, hogy a voksolás ügydöntő legyen, véleménynyilvánító népszavazásként igenis érvényes és eredményes volt, mivel az igenek győztek. Duray Miklós szerint a kormányzati nemzetpolitika nemcsak a szakmai hiányosságok miatt elhibázott. A nemzetet politikai szétszakítottságban akarják tartani, és ezt próbálják rákényszeríteni a társadalomra.
Bédy István polgármester és munkatársai az eredményeket konstatálva jövőre is mindenképpen meg szeretnék rendezni a szabadegyetemet. A hagyományt ugyanis nem megteremteni, sokkal inkább ápolni kell, hiszen a magyar közgondolkodásban az önkormányzatiság évszázadok óta mélyen gyökerezik, s ez mindig összekapcsolódott az egyházak önszerveződésével. A magyarság évezredes fennmaradásának ez volt az egyik legfontosabb záloga.
origo.hu
Megérkezett a magyar eper – ennyibe kerül idén a kedvenc gyümölcs
