Kolbászok (2.)

A családfa ágai
A családfának hét ős ága van a XVIII. században. Erről ennyit.

Kolbász Mihály
Szül.: Hurkád, 1893. május 1.
Cselédek leszármazottja, később apja útkaparó lett Porlódon. Mihálynak három testvére volt. Szülei erejüket messze meghaladó módon támogatták továbbtanulását, ő volt a négy gyerek közt a legokosabb, a pap is megmondta. Porlódon a Magyar Királyi Főreáliskolában végzett, kitűnő eredménnyel, akárcsak osztálytársa, Rosenfeld Mátyás. A későbbi Rákosi elvtárs, népünk szigorú tanítója stréber volt, ezt Mihály máig állítja. Bár egy időben ezért megütötte a bokáját.
Katonaidejét a tengődi 5. gyalogezrednél töltötte. Tartalékos tiszti iskolába küldték. Végzés után az alezredestől megtudta, hogy származása miatt alkalmatlan a katonatiszti pályára. Ő nem bánta ezt, és a sorkatonák között terjesztette a szociálista (főként agrárszociálista) eszméket.
A keleti fronton harcolt, ahol elveszítette hallását aknanyomás következtében. A porlódi siketek intézetének igazgatónője segítséget nyújtott neki: felajánlotta, hogy vállalja el a Sonkád községben levő siketek otthonának vezetését. Ezt Mihály örömmel fogadta, mivel a házasélete úgyis tönkrement.
Kezdetben nem volt könnyű dolga, mert ebbe az intézetbe gyűjtötték össze a háború után nemcsak a siketeket, hanem a vakokat is, akiknek senki hozzátartozójuk nem volt. Itt találkoztam én is vele 1979-ben. Ekkor már több évtizede vezette ezt az intézetet. Később ugyancsak Sonkádon családi házat vásárolt, és fiával ott él mint nyugdíjas. Mindig baloldalt dobogott a szíve, az elesett emberekért harcolt. Párttagjelölt is volt, de idős korára való tekintettel pártonkívüli maradt.
Nagyapja látóember volt, vagyis jós. Tudta, hogy az elhangzott átoknak foganatja van. Valóban ült egy régi átok a családon, amely egy kipenderített cigány asszonytól eredt: egyik nemzedék megvakul, a másik megsüketül. A nagyapa is siket volt, persze. Az útkaparó atya megvakult egy balesetben. Mihály dédapja már vakon született. Ükapjának a szemét egy barátja szúrta ki egy búcsúbeli iszogatás alkalmával. Mihály fia munka közben vakult meg, cséplésnél a szemébe ment a törek. Az unokát már nem sújtja az átok. Úgy látszik, megszakadt a foganatja.

Kolbász Károly
Született: Egyházashüttyő, 1910. október 25.
Egyházashüttyői iparos családból származik: édesapja ács, nagyapja és dédnagyapja is malomépítő volt. Gyermekéveit Hüttyőn töltötte. A polgári iskola negyedik osztályának befejezése után vegyeskereskedő tanoncnak jelentkezett. Azonban, mivel ilyen iskola a környéken csak Porlódon volt, oda ment, hogy ott kitanulhassa a választott szakmát. Végül több mint hatvan esztendőt töltött a kereskedelemben.
Már gyermekként rendkívüli szakmaszeretetről tett tanúbizonyságot. Felszabadulás után segédként, majd első segédként tíz évig dolgozott ugyanabban az üzletben, amelyiknek tanulója volt. Önálló üzletet szeretett volna nyitni. Amikor tervét az üzlet tulajdonosa megtudta, közölte vele, hogy idős korára való tekintettel az üzletet felajánlja megvételre. A feltételekben megegyeztek, és fél év múlva már sajátjának mondhatta a szép üzletet. 1943-ban be kellett vonulnia katonának. Ettől kezdve a felesége vezette az üzletet, melyet az infláció falt föl.
1946-tól ismét gyors fellendülés következett. 1950-ben adta át üzletét a Földműves Szövetkezetnek. Ő pedig az Egérbolhai Nagy Kiskereskedelmi Vállalathoz került, először segédnek, majd nem sokkal később a központba áruforgalmi előadónak, ahol ezt a tisztséget 1957. október 23-ig töltötte be.
Az ellenforradalom személyi változásokat is hozott, és a Belkereskedelmi Minisztérium vegyeskereskedelmi főigazgatója, Vőneki János elvtárs őt nevezte ki osztályvezetőnek.
A nagykereskedelmi vállalatok összevonása után Bújtásra került a szög- és anyacsavarosztály vezetőjének. Közben megkapta A Szocialista Hazáért Érdemérmet, mert nem engedte az ellenforradalomban széthordani a szögeket. Egy szálló porszem el nem hibbant, ahogy a költő mondaná, ha élne. De nem él.
A hetvenes években újabb átcsoportosítás volt. Fontos feladattal bízta meg Tari elvtárs, a porlódi központ főnöke. A tengődi központ áruforgalmi igazgatóhelyettesének nevezte ki. Hetvenéves korában ment nyugdíjba. De még hét évet rádolgozott. Most is tele van tervekkel, példája lehet a fiatal kereskedő elvtársaknak.

Kolbász Tömör
Hurkád, 1901. november 12. Buzogány, 1977. december 1.
Sokgyermekes kubikos család harmadik gyermeke. Sorsa hasonlóképpen alakult, mint a hozzá hasonló hurkádi gyermekeké. Fiatalon megismerte a cselédeskedést.
Az őszirózsás forradalom idején volt katona, így érthető, hogy a Tanácsköztársaság hatalomra jutása után földijeivel együtt rögtön beléptek a Vörös Hadseregbe. A bukás után nem kapott munkát. Ekkoriban és a húszas években sokan vándoroltak ki Amerikába, Kanadába. Ott is legalja munka jutott nekik, akár az itthon maradtaknak.
Tömörnek még lova se volt, csak két erős karja és a kubikostalicska. Mégis összehozott egy vályogházat. Megnősült, jöttek a gyerekek. Egész pontosan hat. Neki kellett róluk gondoskodnia, mert a felesége, Erzsébet a kakastollasok sortüzében halt meg. Azután meghalt két nagyobb gyereke is Tömörnek, akik vigyázhattak volna a kisebbekre. Újra kellett házasodnia. A második feleségét is Erzsébetnek hívták. Meghalt gyermekágyban. A harmadik felesége – Szintén Erzsébetnek hívták – már a hatvanas években ment hozzá, és ápolta a saját haláláig.
Tömör titokban a földmunkásmozgalom tagja volt, és különböző bögrecsárdákban ápolta a kapcsolatot a volt vöröskatona elvtársakkal. A felszabadító szovjet csapatok karjaiba futott a Kárpátokban. Magyarán átállt, és építette az utat a Vörös Hadseregnek. Kétnyelvű volt a papírja, mikor leszerelt. Kapott olyan papírt is, hogy neki jár ház és föld, vetőmag és fölszerelés, na meg állatok. Érthető, hogy 1945-ben a Magyar Dolgozók Pártjának lett a tagja.
A ki- és betelepítéseket, valamint a földosztást is ő irányította, a legnagyobb közmegbecsülést vívta ki vele. Végül gyorsan tanfolyamra küldték.
1950-ben hat hurkádi és öt betelepített családdal létrehozta az első téeszcsét, a közöst. Bevitték a kitelepítettek vagyonát is, el ne kallódjon.
Na de ez csak a kezdet volt. Jött érte egy fekete autó, és egy valóságos állami gazdaság vezetője lett.
Az 1953-as években a beszolgáltatások, na meg a jegyrendszer miatt a téeszek széthullottak. Ő visszakérte magát Hurkádra, s mint a téesz és a falu párttitkára megpróbálta egyben tartani a közöst. Ez – mondjuk ki – csak félig-meddig sikerült. A falu egyben maradt, a téesz nem.
Az 1956-os események idején meg akarták ölni, de ez a november 4-ét követő események miatt elmaradt. Ő és néhány társa már november 3-án fegyvert kért, hogy védje a pártházat, a tanácsházat. A téeszt nem sikerült megvédeni, azt széthordták. Pedig a szovjetek már november 3-án hajnalban ott voltak.
A hatvanas években is párttitkár maradt, sőt a Hazafias Népfrontban is vezető funkciót töltött be. Kiemelt nyugdíjat kapott.
Amikor a harmadik feleségét is eltemette, súlyos tüdőpanaszai kiújultak. A kórházban is folytatta a szervezőmunkát. Hetvenhat éves korában vitte el a halál. Mind a két harang megszólalt Rizsehurkádon.
Kitüntetései: A Munkás-Paraszt Hatalomért, Munka Érdemrend (bronz fokozat)

Kolbász Zsigmond
Szül.: Hurkád, 1940. január 7.
Édesapja kubikos, édesanyja háztartásbeli. Heten voltak testvérek, ő volt legkisebb. Mint a mesében.
Korán be kellett kapcsolódnia az otthoni munkákba és a munkásmozgalomba. A nyári szünetekben kivette részét az aratási munkákból. Először csak mint kötélterigető, a következő nyáron már mint marokszedő, a rá következőn cséplőgépnél pedig mint pelyvahordó dolgozott.
Ebben az időben már sokat olvasott, és érdekelte minden, ami körülötte és a nagyvilágban történik. Elsősorban az érdekelte, hogyan is alakult az elmúlt tíz év. Ő csak a rosszra emlékezett. Pl. hogyan segített mint kisgyermek a téli tüzelő megszerzésében. A felszabadulás után odavolt az úttörőmozgalomért. Tovább szeretett volna tanulni. Ezt szülei hihetetlen áldozatok során elősegítették. Katonai középiskolába került. Tudott lovagolni, zongorázni, vívni. De lőni leginkább. Innen tisztiskolába ment. Az ellenforradalom idején azért félretette a könyvet. A feleségét ’56-ban ismerte meg. ’60-ban összeházasodtak. A felesége mindenben mellette állt, kivéve, ha gyermekágyban feküdt. Zsigmond éjszaka is tanult a gyári munka mellett, le is érettségizett. Ekkor folyt a hadsereg újjáépítése. Zsigmondra is számítottak. A hatvanas évek elején hadnagyként végezte a főiskolát.
Szakaszparancsnok, később századparancsnok lett. Alapszervezeti párttitkár volt. Sikeres felvételt nyert egy szovjet katonai akadémiára. A legnehezebb az volt, hogy egy év alatt meg kellett tanulnia oroszul. A felesége és a gyerekei is utána mehettek. Zsigmondunk századosi rangban végzett.
Hazakerülve a korábbi alakulatához kérte magát. Végül parancsnok lett, őrnagyi rangban.
A hetvenes években az a megtiszteltetés érte, hogy ismét kimehetett a Szovjetunióba, ezúttal a Szovjetunió Fegyveres Erőinek Vezérkari Akadémiájára. Ezt 1977-ben el is végezte. Hazakerülve előző alakulatához, vezető beosztásba került és ezredesi rendfokozatot kapott.
Később kétcsillagos tábornok lett. A felesége elmondta, hogy huszonháromszor kellett költözniük életükben. Elmesélték gyermekeiknek, hogy a szülőknek gyerekkorukban a vasárnapi ebédnél nagyon kellett figyelni, hogy ki kapja a csirke zúzáját, szívét, máját, combját, püspökfalatját, szárnyát, hátát és így tovább. Ha marhahús volt nagy ritkán, szálanként ették. A családi hagyományokat igyekeztek átmenteni saját családjukba is.
Kitüntetései: a szolgálati évek után megkapta a 10–25 évig járókat. A Haza Szolgálatáért arany fokozat. Kiváló Szolgálatért.
folytatjuk