Magyar Vatikán

Szigetvilág

Az esztergomi bazilika felszentelésének 150. évfordulóját 2006. augusztus 31-én ünnepeljük, így méltó, hogy megemlékezzünk első építészének, Kühnel Pál (1765–1824) születésének 240. évfordulójáról, s hogy tisztelegjünk hazánk reformkori újjászületésének legnagyszabásúbb, legjelentősebb építészeti együttesének tervezője előtt.
Kühnel Pál 1765. november 23-án született Kismartonban. Apja zenész, Esterházy (Fényes) Miklós herceg udvari zenekarának megbecsült tagja, egyben az uradalom építési ügyintézője. Kühnel Pál gyermek- és ifjúkora éppen a fertődi kastély nagyszabású építkezéseinek idejére esik, amelyek 1760-tól nagy lendülettel folytak. Apja révén közvetlenül értesült a herceg európai utazásairól, a versailles-i, würzburgi, bécsi kastélyok csodáiról, amelyek építészeti mintául szolgáltak Eszterháza pompás kastély- és parképítészeti együttesének megvalósításához. Kühnel építészeti tanulmányait a bécsi Képzőművészeti Akadémia építészeti osztályán végezte 1782–87 között. 1787-ben elnyerte az akadémia pályadíját. Tanára, Ferdinand Hohenberger, a császári udvar első építésze révén Bécsben kezdte pályáját az Udvari Építési Hivatalban. Ő nyerte el a színházterv elkészítésére kiírt pályázat császári nagydíját. 1796-ból ismerjük pályázatát, amelyet a megüresedett Hofunterarchitekt, az udvari főépítész-helyettesi állásra nyújtott be. A Martinovics-féle összeesküvés évében azonban nem kaphatta meg magyar építész ezt a fontos megbízatást.
Így 1819-ben, amikor Rudnay Sándor erdélyi püspököt kinevezték Magyarország prímásává, Kühnel Pál még a bécsi Udvari Építési Hivatal egyszerű alkalmazottja volt. Rudnay érsek első és legfontosabb célkitűzése a prímási székhely visszahelyezése volt Esztergomba. Várday prímás még 1543-ban menekült el Esztergomból Nagyszombatba, miután a törökök 1541-ben Budát elfoglalták. S jóllehet 1683-ban Esztergom felszabadult a török hódoltság alól, az osztrák császár katonai sereget helyezett itt el, s nem engedte meg az érsekség visszaköltözését.
Rudnay prímás-érsek elhatározása óriási jelentőségű volt: közel háromszáz évi távollét után rendelte el az érsekség és a főszékesegyházi káptalan visszaköltözését Esztergomba. Az érsek 1820. május 16-i bevonulása a déli városkapunál felállított diadalív alatt országos ünnep volt. A több évszázados katonai használat és a hadakozások során rommezővé vált a Magyar Királyság egykori fényes, Európa-szerte ismert állami és egyházi, majd 1256 után egyházi központja: a pompás középkori katedrális felrobbantva, kiégett falcsonkokkal meredt az égre. Csupán az 1200 körül készült Porta Speciosa, a színes márványintarzia-képekkel ékes nyugati kapuzat és az európai reneszánsz építészet gyöngyszeme, Bakócz Tamás bíboros érsek és királyi kancellár 1506–1517 között emelt vörös márvány kápolnája hirdette a hajdani fénykort.
Rudnay érsek még beiktatása előtt, 1820. május 7-én Bécsben felkérte Ludwig von Remy udvari építészt, hogy készítsen tervet az esztergomi Várhegyen a „magyar Sion”, a „magyar Vatikán” méltó újjáépítésére. E munkához Remy maga mellé vette a kismartoni születésű Kühnel Pált. Rudnay prímás, amikor személyesen megismerte Kühnelt, megkérte, hogy ő is készítsen tervet. A prímás az ő tervét fogadta el, aki ezt be is mutatta 1822. március 4-én Esztergomban. Az érsek a kanonokokkal együtt nagy elismeréssel fogadta a gigantikus elképzelést, amely a római Vatikán-domb építészeti teréhez hasonlóan alakította ki a magyar egyház új országos központját az esztergomi Várhegyen. Kühnel két oldalról kapcsolta az érseki palotát a hatalmas, klasszicista székesegyházhoz, és a Szent Péter-bazilika épületegyütteséhez hasonlóan két ölelő kart képezve helyezte el a kanonokok háromszintes palotáit. A bazilika főbejáratával szemközt, a nagy, reprezentatív tér bejáratánál, a Visegrád felől érkező országút egyenes vonalában diadalívet állított a magyar Vatikánba érkezők fogadására.
1822. április 23-án országos ünnepség közepette letették a bazilika alapkövét. Megkezdődtek a munkálatok: előbb a romok elbontása, a tereprendezés, amely során az építész nagy gondot fordított a Bakócz-kápolna megmentésére. E munkában egyre nagyobb szerepet adott unokaöccsének, a fiatal Packh János építésznek, aki 1821-ben végleg Esztergomba költözött. Kühnel Pál, alighogy megindult az építkezés, 1824. január 11-én, 59 éves korában hirtelen meghalt. Az építkezés vezetésével Rudnay érsek ekkor Packh Jánost bízta meg. Az ő nevéhez fűződik az altemplom, a prímások és a káptalan mauzóleumának művészi kialakítása, a Bakócz-kápolna áthelyezése, beépítése az új székesegyházba, a bazilika oldalfalainak felhúzása a kupoláig, a Szent István vértanú oldalkápolna, a „Sötét kapunak” nevezett diadalíves, ünnepélyes felvezetés az érseki szemináriumhoz, valamint a kanonoki paloták egy részének, a hat-hat palotát magában foglaló, két párhuzamos épületszárnynak a felépítése. Packh Jánost 1839-ben meggyilkolták. Az építkezést Hild József pesti építész folytatta (1867-ben bekövetkezett haláláig) a kupola zseniális megépítésével. Majd 1869-ben az oszlopcsarnok elkészítésével fejeződött be Közép-Európa legnagyobb templomának építése. A bazilika előtti tér két negyed körívvel való lezárása és a köztük elhelyezett diadalív sajnos már nem valósult meg…
A római Szent Péter-bazilikában a főoltárhoz vezető főhajó díszes kövezetébe vésve olvashatjuk az esztergomi bazilika nevét (a méreteivel együtt) a világ leghatalmasabb templomainak sorában.
Rudnay prímás a reformkor dicső időszakát vezette be 1820-ban a magyar egyházi központ visszahelyezésével Esztergomba, 1822-ben Kühnel Pál építész zseniális tervének elfogadásával, valamint az építkezés szakszerű és energikus irányításával. Kühnel alapkoncepcióját a későbbi építészek is tiszteletben tartották. Így született meg a magyar állam bölcsőjének helyén, az esztergomi Várhegyen „minden magyar egyháznak feje, anyja és tanítója”, az esztergomi bazilika, ahogy az oszlopcsarnok párkányzatán aranyozott bronzbetűkkel olvashatjuk. Ott, ahol államalapító Szent István királyunk született, uralkodott és halála előtt, 1038-ban, a kilátástalannak látszó történelmi helyzetben a Magyarok Nagyasszonyának gondjaira bízta hazánkat.