Piros pünkösd ünnepe és a nemzeti összetartozás napja nem csak a naptári közelség miatt kapcsolódik össze a magyar nemzettudatban és érzésvilágban. Három éve pünkösd szombatjára esett június 4-e, amikor szokás szerint százezrek vettek részt a hagyományos csíksomlyói búcsún, melynek mottója a ferences rend jelmondata volt: Pax et Bonum! – Béke és jóság! Az idei mottó: Peregrinantes in Spem – A remény zarándokai. Nem véletlenül: ez a 2025-ös katolikus szentév mottója, egyben üzenete az egyház és a világ számára.
Számunkra különösen fontos a remény, amely a hit és a szeretet mellett a legfontosabb evangéliumi üzenet, kegyelmi ajándék. Ezek egyesítenek bennünket, ahogy a kétezer évvel ezelőtti első pünkösdkor Jézus tanítványai megteltek Szentlélekkel, felbátorodtak, kimentek a zárt házból és a Jeruzsálemben összegyűlt soknyelvű – egykor összezavart nyelvű és szétszórt – embereknek beszélni kezdtek Isten csodálatos dolgairól, felséges tetteiről.
Az Isten által ihletett kommunikáció kommuniót, azaz közösséget teremtett: Péter apostol pünkösdi beszédének hatására egyszerre háromezren születtek újjá lelkileg, váltak Jézus-követővé, s ma már jóval több mint kétmilliárd híve van a kereszténységnek a világ minden részén.
A több mint négy és fél évszázada tartott csíksomlyói pünkösdi búcsú – amely már régóta nem csupán székely katolikus ünnep, hanem összmagyar nemzeti zarándoklat – és a június 4-i nemzeti gyásznapot 2010-től a nemzeti összetartozás napjává transzformált ünnep egyszerre szól istenhitről, hazaszeretetről, nemzeti egységről.
Nem csak a közös származás, a közös múlt kapcsol össze bennünket, magyarokat, hiszen több vérből valók, különféle származásúak vagyunk. Ahogy Reményik Sándor írta Petrovics ítél című versében: „Az apja szerb, az anyja tót – / De örök vizek ringatták mienkké / A roppant óceánjáró hajót. / Jött a Vér ködös partjai felől, / S a Lélek végtelenjébe veszett. / Árbócán magyar zászló lebegett.”
Igaza van az erdélyi evangélikus költőnek: „A vér: a semmi. A Lélek: a Minden.”
És igaza van Ravasz László református püspöknek is: a magyarság mindenekelőtt egy lelkiség. Nemcsak hagyományőrzés és közös sorsvállalás, múlt és jövő, hanem örökkévaló jelen – öntudat és küldetés, egy nagy vállalkozás. „A magyarság életeszményeiből következik a keresztyénség nagy kötelessége… csak akkor lehetek hívő keresztyén, ha egyszersmind jó magyar is vagyok.”
A jó magyar pedig ismeri, vállalja és teljesíti a Szabó Dezső által megfogalmazott kategorikus imperatívuszt: „Minden magyar felelős minden magyarért”.
Hogy ez nem pusztán jelszó vagy üres szólam, a legújabb bizonyíték a magyar társadalom rendkívüli összefogása az árvízkatasztrófa sújtotta Székelyföld bajbajutott embereinek, családjainak megsegítéséért. Június 4-én az Ökumenikus Segélyszervezet és a közmédia karitatív akciója eredményeként több mint 165 millió forint adomány gyűlt össze, mindössze egy nap alatt. És az Összetartozunk – Összefogás Székelyföldért adománygyűjtő kezdeményezés június 15-ig folytatódik. Péntek reggelig már több mint 216 millió forint jött össze a katasztrófa sújtotta családoknak, ráadásul Magyarország kormánya is jelentős segítséget nyújt Székelyföldnek: a véglegesen befolyó felajánlások összegét megduplázza, tehát minden forint mellé odatesz még egyet.
Mindez szép példája annak, hogy pünkösd egyesítő, közösségteremtő csodája, az erőt, szeretetet, reménységet sugárzó Szentlélek most is – minden csapás, szenvedés és nehézség közepette – vigasztal, bátorít, erősít, fölemel, és összekapcsol egymással bennünket. Mert valóban minden magyar felelős minden magyarért.
