Nincs két ügyészség

Nem mond le posztjáról a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnökhelyettese. Kaposvári Bertalannak – még bíróként, büntetőtanácsi elnökként – szerepe volt abban, hogy a Legfelsőbb Bíróság tavaly szeptember 27-én meghozta azt a jogegységi határozatát, amelyet egy hete megsemmisített az Alkotmánybíróság (AB). Az AB szerint az ítélkezés legfelső fóruma elvonta az Országgyűlés feladatát: jogértelmezés helyett jogalkotást végzett a pótmagánvád ügyében. A 2003-as büntetőeljárási törvényt – alkotmánysértően – az LB úgy értelmezte, hogy az állam hatóságai is bírósághoz fordulhatnak – felléphetnek pótmagánvádlóként –, ha az ügyész nem emel vádat az állam anyagi sérelmével járó ügyekben. Adó-, vám-, illeték- és társadalombiztosítási csalás gyanújával indult eljárásokról lett volna itt szó, a pótmagánvádlók pedig az érintett közhivatalok lehettek volna. A Legfelsőbb Bíróság az ügyész hibáját, tévedését, mulasztását kívánta kiküszöbölni, amikor módot adott rá, hogy egy másik közhivatal álljon a közvádló, vagyis az ügyészség helyébe.
Az Alkotmánybíróság múlt szombati döntése óta tudjuk: ez nem megy. Az állam, vagyis a köz nevében csak és kizárólag az alkotmányban és más jogszabályokban erre feljogosított közvádló léphet fel. Az ötvenévi szünet után a hazai joggyakorlatba ismét bevezetett pótmagánvád lehetőségét a magánszemélyek és a szervezetek részére kell fenntartani. Ha közvetlenül az államkincstár, a köz a károsult, akkor csak az ügyészség folytathatja a büntetőeljárást, senki más. Az alkotmánybírói döntés indoka az, hogy az ügyészséget kötik a büntetőeljárás korlátozó szabályai például az előzetes letartóztatás elrendelésekor vagy más intézkedések alkalmával. A kormány alá rendelt hivatalokat viszont nem köti semmi. A gyanúsítottak jogai nem garantálhatók. Az ügyészség és a kormány közötti vita rendezésének – az AB szerint – nem lehet a módja, hogy megkettőzzük a közvádlói szervezetet. A Legfelsőbb Bíróság jogegységi döntése viszont ezt tette.
Nincs azonban szó arról, hogy az LB jelenlegi elnökhelyettesének központi szerepe lett volna a súlyosan elmarasztalt – megsemmisített – alkotmánysértő jogegységi határozat meghozatalában. Az öttagú jogegységi tanácsot ugyanis a korábbi elnökhelyettes, Rabóczki Ede vezette. Főként az ő elképzelése volt, hogy határozni kell az ügyészség jogkörének értelmezéséről.
A Legfelsőbb Bíróságnak egyébként nem kellett mindenképpen megtennie ezt a lépést. Eredetileg ugyanis a legfőbb ügyész fordult az LB-hez, de utóbb visszavonta kezdeményezését. Polt Péter ekkor még szorongatott helyzetben volt, hiszen nem zárultak le végérvényesen azok a teljességgel megalapozatlan eljárások, amelyek miatt korábban folyamatosan interpellálták a parlamentben. A Keller László-féle államtitkárság közvetve vagy közvetlenül több mint harminc büntetőfeljelentést tett az Orbán-kormány idején kötött szerződések miatt. Ezek közül néhány közvetlenül a kincstárt érintette – ilyen volt a Magyar Televízió állítólagos tb-csalási esete. Rájuk vonatkozott volna az LB jogegységi határozata. A legfőbb ügyész képviselője azonban visszavonta indítványát – a jogegységi tárgyaláson nyilván úgy látta, hogy az elképzelésével ellentétes irányba haladnak a dolgok. Az LB azonban nem szüntette meg az elemzést, hanem maga állt az ügy élére. A büntetőkollégium vezetőjének kezdeményezésére – Rabóczki és Kaposvári részvételével – öt bíró meghozta az ügyészség jogkörét korlátozó jogegységi határozatot. Az indoklás szerint a pótmagánvád révén kontrollálni kell az ellenőrizhetetlen hatalom körét, vagyis az ügyészséget. A Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettese kérdésünkre nem nyilatkozott az AB döntése után. A Markó utcai törvényházban viszont mások azt mondták: lehet, hogy sokan a korábbi és a jelenlegi elnökhelyettest is baloldali érzelmű szakemberként tartják számon, de ennek az ítélkezéshez semmi köze. Nem a politikum dominált a megsemmisített határozat meghozatalakor sem. Egyszerűen tévedtek a jogegységi tanács tagjai. Emellett pedig nem gondoltak arra, hogy felülvizsgálhatják a döntésüket. Az Alkotmánybíróság ugyanis most először semmisített meg jogértelmező ítéletet.
Való igaz, még nem akadt rá példa, hogy az AB ilyen döntést hozzon. Már rég a levegőben volt azonban, hogy erre egyszer sort kell keríteni. A jogegységi határozat ugyanis olyan műfaj, amelyet nem konkrét ügyben hoz a Legfelsőbb Bíróság, hanem a törvények értelmét feltáró általános érvényű végzésként. A bírói értelmezéssel kiegészített jogszabály – az élő jog – azután a törvény erejével bír: a bíróságoknak aszerint kell ítélkezniük. Az AB most látta elérkezettnek az időt, hogy kimondja: az ilyen norma – a törvényhez hasonlóan – felülbírálható az alkotmányosság szempontjából. Holló András leköszönő elnök és Bihari Mihály, az AB új elnöke is ezen az állásponton volt.
Bár a döntés – az LB közléseiből megállapíthatóan – nem nyerte el a Legfelsőbb Bíróság tetszését, azt tiszteletben tartja az igazságszolgáltatás. Mindent egybevetve elmondható: az Alkotmánybíróság egyik legfontosabb döntéséről van szó, amely felér a halálbüntetés eltörlésével. A legújabb AB-határozat is olyan jellegű és olyan horderejű elveket foglal ugyanis magában, amelyek képviseletét rövid időn belül aligha lehetett volna elvárni az Országgyűléstől.
Tartalmaz bizonyos instrukciókat az AB-döntés a kormány számára is – kérdés, vajon megértik-e ezt a politikusok. A döntés ugyanis részletezi a hatalmi ágak feladatait a bűnüldözésben. A büntetőhatalmat gyakorló szervezetek közül eszerint a kormánynak a bűnmegelőzésben, a büntetőeljárásban és a büntetés-végrehajtásban van szerepe. A végrehajtó hatalom a nemzetbiztonsági szolgálatok, a rendőrség, a határőrség és a büntetés-végrehajtás útján látja el feladatát. Közpénzügyi államtitkárságról, irányított, koordinált feljelentésekről, az ügyészséget helyettesítő pótmagánvádlók központi kereséséről és kijelöléséről – a politikai ellenfél büntetőjogi eszközökkel való ellehetetlenítéséről nincs szó. Keller ilyesfajta „szolgálatot” látott el – alternatív legfőbb ügyészként szerepelt a leváltásáig. Az Alkotmánybíróság mindenesetre most hangsúlyozta: „a hatalmi ágak elválasztásának elvéből egyértelmű, hogy a vádlói közhatalom nem kerülhet az ügyészségen kívül más közhatalmi szervhez”. Rögzítette azt is: „Az alkotmányosság szempontjából megengedhetetlen, hogy a büntető felelősségre vonás vádemelési és vádképviseleti pozíciójába pótmagánvádlóként olyan állami szervezet lépjen, amely az állami hatalom része, de amelyet nem korlátoznak az ügyészség közjogi és büntetőeljárási kötelezettségei.”
Az ügyészség alkotmányos helyzetét meghatározó mostani AB-döntésből fontos következtetés adódhat nemcsak a kormány és a Legfelsőbb Bíróság, de a közember számára is: nem lenne szerencsés, ha jövő tavasszal az a koalíció állíthatna legfőbb ügyészt, amely a politikai ellenfél korábbi kormányzati tevékenységének kriminalizálása céljából az előző három és fél évben nem riadt vissza a jogállamot súlyosan sértő lépésektől. Nincs szükség koncepcionális alapon működő, ügyeket szervező, kreáló személyre: Berija mai utódjára. Olyan vádlóra, bűnüldözőre, aki immár demokratikus viszonyok között ugyan, de azok elveitől eltérően tevékenykedik.