Nincs semmi baj az azbeszttel, hiszen alig pár éve még nálunk is árulták a belőle készült hullámpalát – halljuk az itthoni ellenérveket –, ám vannak Franciaországban is tudósok, akik továbbra is azt állítják, csak az azbesztszálakat nagy mennyiségben és tartósan belélegzőknél fordulhat elő tüdőmegbetegedés. Például ha azbesztes falat vésnek-fúrnak zárt helyen, amelynek a levegője megtelik azbesztszálakkal. Ma ilyen munkához csak tetőtől talpig védőöltözékben foghatnának hozzá a dolgozók. De hol volt ilyen védőruha és maszk használatára kötelező rendelkezés jó húsz–harminc éve! Ugyanis az azbesztszál a tüdőben úgy harminc–negyven év után tüdőrákot, különböző mellhártya-megbetegedéseket okozhat. Franciaországban eddig mintegy 35 ezren haltak meg amiatt, hogy évtizedekkel ezelőtt azbesztszálakat lélegeztek be.
Most miért kell mindezt az államra fogni? Az azbeszt egészségre veszélyes volta Franciaországban már száz éve ismert. A normandiai Caen környékén lévő textilüzemben – ahol többek között azbesztszálakkal dolgoztak – figyeltek fel a dolgozók körében tapasztalt halálozási esetek megnövekedett számára. Nagy-Britanniában 1931-ben, az Egyesült Államokban 1946-ban hozták meg az első védőintézkedéseket azok számára, akik a napi munkájukban azbeszttel találkoztak. Ám Franciaországban 1977-ig kellett várni arra a törvényerejű rendelkezésre, amely betiltotta, hogy lakóépületekben azbesztet használjanak fel. Továbbra sem volt tilos ez üzemcsarnokoknál, közlétesítményeknél; a francia törvényhozás csak 46 évvel az angolok és 31 évvel az amerikaiak után alkotta meg az áttörő rendelkezést.
Az építőiparban 1950 és 1970 között nagy mennyiségben használták az azbesztet a habarcs közé keverve. Igen gazdaságos volt, és javította a falak hőszigetelését. Most ezeket az épületeket kellene – elrettentő összegekért – „azbesztmentesíteni”, azaz leverni mindenhonnan a vakolatot. Mégpedig úgy, hogy egyetlen azbesztszál se hagyja el a légmentesen körülzárt munkahelyiséget, ahol a dolgozók a hadsereg vegyvédelmi ruhájához hasonló overallban, fejükön gázálarccal tevékenykednek. Gondoljunk bele, milyen horribilis öszszegbe került az ugyanilyen okokból lecsupaszított, szerkezetére visszabontott brüsszeli Európa-palota újjáépítése!
Az azbesztmentesítésre váró francia építmények listáján tucatszám található toronyház, egyetemi épületszárny, kollégium-, kórház-, banképület. Talán a leghíresebb közülük a Párizs egyik látványosságának számító Montparnasse-torony. Ki viseli mindennek a költségét? Az állam, azaz a francia adófizető. Mégpedig azért, mert a francia politikai elit engedett a nagy hatalmú és bőkezű építőipari lobbinak, hogy a végsőkig halassza el a tiltó rendelkezések meghozatalát. A profitot hajszoló vállalkozók mellett felmerül a különféle pártállású szakszervezetek cinkos hallgatása is, miközben ezek az épületek gomba módra szaporodtak az egész országban. 1997-ig kellett várni, míg végre kimondták az azbeszt felhasználásának teljes tilalmát. Ám addigra – mint az Express magazin kiszámította – csak az import lakosonként 80 kilogramm azbesztre rúgott.
A franciák legalább negyedszázados lemaradásban vannak a többi fejlett nyugati országhoz képest az azbeszt elleni intézkedések meghozatalában. „Tavaly az Egyesült Államokban már csökkent a mellhártya-megbetegedések száma, mi ettől nagyon távol vagyunk” – mutatott rá a kérdéskör egyik legjobb francia ismerője, Marcel Goldberg a Libérationnak nyilatkozva. Az epidemiológiaprofesszor is egyetértett azzal az előrejelzéssel, hogy az országban az azbeszt miatt meghaltak száma 2030-ig évről évre nőni fog. Eközben nemcsak a vizsgálóbizottsági jelentések száma gyarapodik – a parlament a jövő év első hónapjaiban teszi le az asztalra az e kérdésben végzett vizsgálódásának eredményét –, hanem a pereké is. Szeptemberben első alkalommal vádolták meg büntetőbíróságon egy üzem egész vezetését a korábban ott dolgozók. Az Alstom 2003-ban bezárt egyik leányvállalata irányítóinak kell számot adniuk róla, hogy miért veszélyeztették mások életét, kitéve őket a napi azbesztszennyeződésnek. Az üzemben dolgozó majd 400 alkalmazott közül eddig tíz halt meg azbeszt által okozott rákban, és 85 hasonló eredetű megbetegedésben szenved. Az Alstom egyébként korábban polgárjogi perben elismerte felelősségét „megbocsáthatatlan hibájáért”, és kártérítést fizetett. Az azbeszt károsultjainak – egyre aktívabb – szövetsége, az Andeva célja annak elérése, hogy felelőssé lehessen tenni egész vállalatokat, amelyek tudták, milyen veszélynek teszik ki dolgozóikat.
Épp a mások életének veszélyeztetése büntetőjogi formulával sikerült bíróság elé állítani két párizsi egyetem és az egyik legnagyobb franciaországi kollégium, a Jussieu vezetőségét is. Az illetékesek azt követően sem tették meg a szükséges biztonsági intézkedéseket, hogy kiderült, az épületek jelentős mértékben tartalmaznak azbesztet. (Eddig az évek folyamán a kollégiumban és az egyetemen megfordult több mint 600 ezer diák és oktató közül mintegy 10-nél állapítottak meg olyan halálos kórt, amely az azbeszthez köthető, a megbetegedettek száma 110-re tehető.) Igen érdekes volt Jacques Chirac francia államfő 1996. július 14-én, a forradalom ünnepén tett bejelentése: „az idei év végétől egyetlen diák sem lesz veszélynek kitéve”. A Jussieu azbesztmentesítése, amelynek költségeit a párizsi egyetem több épületével együtt korábban egymilliárd euróra becsülték, majd egy évtizede tart.
Az Andeva olyan messzire bátorkodott, hogy beperelte a hadsereg egyik cégét is. Ugyanis az évek óta a touloni hadikikötőben sorsára várakozó Clemenceau repülőgép-szállító hadihajót, amely évtizedekig a francia flotta büszkesége volt, át akarják vontatni Indiába, hogy ott szereljék szét. Az 1997-ben a hadrendből kivont és fegyvereitől megszabadított óriás anyahajó lebontására azért csak volna francia munkaerő is. Igen ám, de a hajó belseje egyes becslések szerint több mint 200 tonna azbesztet rejt.
Az első változat szerint két évvel ezelőtt kellett volna megkezdeni Spanyolországban a Clemenceau szétszerelését, ám a déli szomszédok azonnal bevonták alvállalkozóként a törököket, amibe Franciaország nem ment bele. Majd megkötötték az üzletet az indiaiakkal, mégpedig úgy, hogy az azbesztmentesítés első fázisát a franciák Toulonban végzik el, amivel el is készültek. Az Andeva a Clemenceau kivontatását megakadályozandó arra az 1996-os törvényre hivatkozott, hogy „Franciaországnak nem lehet sem exportálnia, sem importálnia azbesztet”. Másrészt viszont a szövetség kételyeit fejezte ki, hogy az indiai munkások biztonságosan fel vannak készülve egy ilyen műveletre, hiszen hazájukban nemcsak hogy a gyakorlat híján vannak, hanem szinte semmilyen törvényi előírás nem védelmezi őket. A pert egyébként a bíróság a nyáron elutasította, mondván, katonai ügyekben nincsen jogköre.
A francia sajtó az indiai helyszínen, Alang városában járt tudósítói is a felkészületlenség gyanúját sugallják. Miközben Franciaországban 76 százalékban megsértik az azbesztmentesítés biztonsági és munkavédelmi előírásait, addig a francia híradások két szkafanderba öltözött indiai munkásról szóltak, akik a majd 40 fokos hőségben flangáltak az alangi strandon. A többieket a gyárban csak az olajos ruhájuk védte. A munkások mégis özönlenek, hogy elcsípjék a jól fizető francia megbízást: majd 200 dollár (40 ezer forint) a fizetése annak, aki a Clemenceau-n dolgozhat, míg egy szakképzett dolgozó jó, ha havi 75 amerikai dollárt hazavisz. Így érthető, miért várják epekedve a francia hadihajó megjelenését az alangiak.
Az indiai üzem vezetői elmondták, hogy ez a megrendelés megváltás számukra, hiszen Indiában is tönkrement a hajóbontó vállalkozások harmada. A zűrösebb hajókat inkább átviszik Bangladesbe vagy Pakisztánba. Ott a hatóság még inkább szemet huny a kétes vállalkozások fölött, mint Indiában.
origo.hu
Berta Tibor püspök: A Szentlélek nem súgja a bíborosok fülébe a leendő pápa nevét
