Hét jelentősebb erőművel már 1997-ben megállapodtak a Magyar Villamos Művek által a cégek számára fizetendő rendelkezésre állási díj mértékéről, amelyet Matolcsy György, az Orbán-kormány gazdasági minisztere egy japán–finn, valamint egy angol erőmű vonatkozásában rendeletben módosított – jelentette be tegnap Gál J. Zoltán. Az MSZP-s politikus szerint a döntés „több volt, mint hiba”, olyan gondatlanság, amely felveti a hűtlen kezelés gyanúját. A 2001-es döntés ugyanis – a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára szerint – 1,7, illetve nyolcmilliárd forintnyi extraprofitot eredményezett a két erőmű esetében, ráadásul az évente csökkenő rendelkezésre állási díjat növekvőre változtatta. A gazdasági bizottság energetikai albizottságánál az Orbán-kabinet áramra vonatkozó árpolitikájának, a Központi Ellenőrzési Hivatalnál pedig a Magyar Energia Hivatal korábbi árpolitikájának vizsgálatát kezdeményezik – közölte Gál J. Zoltán. A képviselő azt mondta, hogy ha a vizsgálatok eredménye alapján személyes felelősség vethető fel, az ügyet jogi útra terelik.
Podolák György kérdésünkre a 2001-es rendeletről azt mondta, az erőművezetőkkel lezajlott megbeszélésen „ilyen részletkérdésekbe nem akartak belemenni”, a politikának ugyanis elveket, célokat kell meghatároznia. Orbán Viktor ugyanerről kifejtette: Matolcsy Györgyhöz kell fordulni ebben az ügyben, „mert ezek azok a szakmai részletkérdések, amelyek a miniszterekre tartoznak”.
Matolcsy György közleményében arra emlékeztet, hogy a Horn-kormány idején, 1997-ben vezették be a villamosenergia-ár hatósági meghatározásának képletét. Az Orbán-kormány számára 2001-ben nyílt először lehetőség arra, hogy a négy évre vállalt árképzési módszert módosítsa. Így 2001-ben 20 százalékkal csökkentették a privatizált áramszolgáltatók korábbi profitját. Matolcsy György szerint idén, az év elején fel is lehetett volna mondani az árképletet, és kivezetni a villamosenergia-rendszerből a hosszú távú áramvásárlási szerződéseket. De ezt a Gyurcsány-kormány nem tette meg. A hazai villamosenergia-rendszer torzulásai az 1995-ös privatizációnak nevezett állami eladáshoz köthetők, akkor születtek meg azok a szerződések, amelyek a későbbi ár- és költségtorzulásokhoz vezettek. Ma már az EU is támadja ezeket a hosszú távú áramvásárlási szerződéseket, ezért megteremtődtek a politikai és gazdasági feltételek e szerződések felülvizsgálatára, majd rendszerszerű kivezetésére. Az Európai Unióval egyeztetett lépéssorozat nyomán reális lehetőség van a hazai lakossági villamosenergia-ár mintegy 10 százalékos csökkentésére, ehhez azonban a jelenlegi kormány részéről nem a felelősség áthárítására, hanem a felelős kormányzati lépések vállalására volna szükség – áll Matolcsy György közleményében.

Motoros angyalok segítenek egy beteg kisgyermek családján